Ennek egyik oka, hogy a cél sem világos: nyilatkozatok szintjén mindenki autonómiáról beszél – de más-mást értenek ez alatt. Nézzük csak a régióátszervezés kérdését: az SZNT évek óta Székelyföld területi autonómiájáért harcol, az EMNP ugyanezt hangoztatja, de föderális államberendezkedésben gondolkodik, az MPP az aszimmetrikus regionalizmust hirdette, az RMDSZ pedig előbb a jelenlegi fejlesztési régiókat karcsúsítaná, tervezete Kovászna, Har­gita és Maros megyéről szól. Aztán meg a csapatmunkához elkerülhetetlen a párbeszéd – márpedig máig nincs egy olyan fóruma az erdélyi magyar közéletnek, ahol minden szereplő elmondhatná véleményét, majd eloszthatnák a feladatokat. A politikai versengés logikája irá­nyítja a viszonyokat, az RMDSZ annak függ­vényében tárgyal vagy nem más szervezettel, hogy konkurenst lát-e benne vagy sem. Sokáig nem ült egy asztalhoz az MPP-vel, aztán az EMNP létrejötte után már ez utóbbiban lát ellenfelet, úgyhogy a polgáriakkal kész tárgyalni, de a néppártot kiszorítaná. Pedig jól tudjuk: gyen­gül a csapat ereje, ha tagjai fúrják egymást.
Végezetül pedig az is kellene a sikerhez, hogy a vállalt munkát mindenki lelkiismeretesen végezze el. Maradva a régiósításnál: augusztus 16-án Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Antal Árpáddal közösen bejelentette, hogy a szövetség helyi népszavazások kiírását kezdeményezi, a polgárok kinyilváníthatják, milyen közigazgatási régióhoz tartozzék településük. Helyi ta­ná­csokról, közigazgatási régiókról, székelyföldi településekről volt szó, és azt is közölték: Szé­kelyföldön két kérdés lesz, a második a magyar nyelv hivatalossá tételéről szól. Ehhez képest a tegnap bejelentett változat szerint nem két kérdés lesz, hanem egy, az sem közigazgatási, hanem fejlesztési régiókról szól, nem Székelyföld településeit sorolják fel, hanem három megyét, nem helyi, hanem megyei önkormányzati határozatok lesznek. Másfél hónap alatt tehát szin­te minden megváltozott – és ez számos kérdést felvet, mindamellett, hogy az RMDSZ-en belüli viszonyokat is tükrözi: lám, az elnöki bejelentés sem elég garancia arra, hogy a kis lépések politikájában olyannyira jártas régi vezetői gárda vagy a kormánykoalíció szakadása iránt táplált remény ne akadályozzon jó kezdeményezéseket.
A fejlesztési régiók átszervezése esetén a nép­szavazás, persze, ebben a formában is hasznos lehet, talán az október 27-i autonómiatüntetésre való mozgósítást is célozza. De azt a kezde­ményezőknek is újra és újra tudatosítaniuk kell: a cél Székelyföld területi autonómiája, komp­romisszumokra, pótcselekvésre nincs már idő.