A különféle vallási kultúrákban ma is él az a gyakorlat, mely sokszor a test sanyargatásával ötvöződik, hogy a fokozott fizikai szenvedés enyhítse a lelket. A keresztények, pontosabban a katolikusok számára a különböző kegyhelyekre történő zarándoklat képezi a feloldozás útját, míg a hindu, a buddhista lépésenként hasra vetve magát közelíti meg a szent helyet.

A mai kor civilizált emberének nem áll rendelkezésére annyi idő, hogy mindezt megtegye, vagy számára nincs már akkora szimbolikus ereje a zarándoklatnak. Ez persze nem zárja ki a vezeklés lehetőségét, amit ki-ki egyéni módon old meg: nem eszik, iszik bizonyos ideig bizonyos ételeket, felhagy néhány kedvenc szokásával, lemond színes öltözékéről, barátairól stb.

Az önkéntes lemondás a kínálkozó, számára kedvező lehetőségekről, a nem csak fizikai, hanem lelki felüdülésről — pl. szórakozás, barátok stb. — való lemondás ugyanúgy hat, mint a hosszas zarándoklat.

A vezeklés mindig fordulópontot jelez az egyén életében, s így benne van a lehetőség, hogy a lelki megtisztulás irányába terelje a sorsát, de ugyanúgy az ellentétes irányba is, a határtalan lemondás, a lelki önsanyargatás — esetleg testi kínok okozása — felé is.

Ha ez utóbbi következik be, akkor az élet holtvágányra került, az illető elmerült saját szenvedésében, elkülönült az élet nyújtotta örömöktől, családjától, megkeseredett. Sokan közülük áhítják a halált, vannak, akik tettlegesen is megpróbálják elérni.

Akadnak olyanok is, akik a megváltást jelentő halált fokozatosan nyerik el, a sok lelkiismeret-furdalás által megbetegítve magukat.

Balesetek következményeként, a szeretett személy iránti fájdalomból sokan vállalják a vezeklést. Egy asszonyról meséltek egyszer, aki balesetben elveszítette a lányát, többé sohasem ment szórakozni, és nem vetette le a gyászruhát sem.

Tetteinkért valóban felelősséggel tartozunk, és sokszor a lelkiismeret-furdalásunk is jogos, de ha belekövesedünk ebbe az állapotba, nemcsak magunkat, hanem a környezetünket is büntetjük.

A lelki béke helyreállításának más lehetőségei is vannak, melyek ha nem is tehetik meg nem történtté a szenvedés okát, javíthatnak a mérlegen. Hallottam egy férfiról, aki halálra gázolt egy gyereket. Bár nem ő volt a törvény szerinti hibás, mégis nagyon bántotta, hogy kioltott egy alig elkezdődött életet. Azóta azon a napon mindig valamelyik árvaháznak adományt, ajándékot küld.

Nem árt keresni hát a lehetőséget, mert mindig létezik egy másik út is.