Csutak István amúgy követni való igényei közül eszmefuttatásának egyetlen konkrétuma úgy lóg ki, mint a lóláb ama bizonyos köpönyeg alól. Azt a lehetőséget seperné ki a székelység köztudatából, amely egyetlen tényleges mozgósítóként működik ma is.
Igazad van, István, amikor hiányolod, hogy a kökösi táblával egy időben nem volt Berecknél, Békásnál, Palánkánál, Szabédnál, Nyárádtőnél és Balavásárán ilyen tábla, de azt miért nem kéred számon, hogy amikor az RMDSZ elnöke meghirdette, szinte mozgalomként, a székelyföldi szimbólumok használatát, akkor miért nem is tettek arról, hogy ténylegesen tömegével jelenjenek meg ezek a szimbólumok? Legalább annyira, mint a tovatűnő kampányok idején a soklepedőnyi óriásplakátok, szinte varázsütésre, vidám tulipános zölddel, együtt, az autonómiáért! Arról nem is beszélve, hogy miféle közigazgatási rövidlátás alapján jelentené a Székelyföldet csak Hargita és Kovászna megye?
Fölösleges intézmények?
A három új székelyföldi színház megalapítását szimbolikus rehabilitációnak csúfolod, mert ott, lám, a színházalapítás után sem alakult ki pezsgő színházi élet. De ahol ezelőtt is volt színház, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön vagy Kolozsváron, ott talán megmaradt? És micsoda rettenetes parlagi törekvés, hogy egyetemet hoztak létre ,,minden magára valamit is adó székely (kis)városban"! Az nem baj, hogy a román (kis)városokban ugyanennyi, vagyis számszerűleg sokkal több egyetem jött létre?
Szerinted mindennek a ,,széksúlypontú életforma" az oka. ,,Mert a számtalan egyetemecske nem alakult át szellemi műhelyek hatékony hálózatává." Mert ,,a fő szempont a szomszéd(ok) lekörözése, és nem a Székelyföld koncepciózus felemelése, modernizációja volt". Ugyan miféle modernizáció képzelhető el értelmiség nélkül? És miféle koncepciózus felemelés lehetséges intézményteremtés nélkül?
Hosszasan kárhoztatod, hogy ,,a széki önérzet (magyarán: lajbitépés, féltéglás melldöngetés) a szék támláján túl való tekintés lehetőségét nem ismeri". Ugye, ez a szűklátókörűség zárja be a székely jégkorongozást a Naskalat alá, és valami megmagyarázhatatlan csodának, nem a székely kitekintésnek köszönhető, hogy a Magyar Kupában is szerepelnek?
Kifogásolod, hogy Árkoson és Csíkszeredában hasonló arculatú intézményt hoztak létre, regionális programmal talán, és a kettő egymást felülírván, helyi érdekűvé süllyed. De ha az egyik nem alakul meg, akkor a másik mitől vált volna össz-székelyföldi jelentőségűvé? Talán éppen a te szemléletedben bujkál, hogy csak egy legény lehet széles e vidéken! Ki itt, ki ott székel(y)…
Bukarestbe (meg máshová) is mennek a fiatalok. Az előbb az volt a baj, hogy túl sok színész van a Székelyföldön. De ha nincs e három új színház (bocsánat, négy), akkor ma talán ők is a Honvéd együttesben ropnák a jövőrevalót. Miért nem az a baj, hogy sok diplomásunk valójában csak mesterember, aki sem alkotásra, sem közösségteremtésre nem törekszik, egyszerűen éli életét globális fogyasztóként? De mivel segítjük őket, ha sem közösségi programokat nem hirdetünk, sem társadalmi előrelépést nyújtó munkahelyeket nem teremtünk?
Hiányolod a székelyföldi jövőképet. Egyetértek veled. Magam is hiányolom az egységes fejlesztési koncepciót. De azt nem írod, hogy ez, legalábbis szerinted, miből állna… Én ugyanis a mi egységes koncepciónknak azt tudom elképzelni, amelyik mindegyik kistáj érdekeit figyelembe veszi. Mindegyik értékes helyi — mert valahol minden elsősorban helyi! — törekvést, és ezzel együtt mutat fel olyan törekvéseket, amelyek átfogó közösségi érdeket jelenítenek meg. Egyik nyilván az erdélyi autópálya. (Ez eddig az RMDSZ történelmi érdeme.) De mi a csudának játszanak a törvényszéken bejegyzési keljfeljancsit a Székelyföldért egyesülettel, ha a politikusoknak csak arra van gondjuk (ha tényleg van rá gondjuk), hogy a bíróság valahogyan fogadja már el, ám a térség programjával, a ,,koncepciózus" tervezéssel a jelenlegi és volt államtitkárok serege pedig majd csak ezután foglalkozna?
Érdekes, hogy a székely székek felszámolásának programját társadalmi közvitával szeretné szentesíteni a szerző. Mindenféle ,,politikai döntéshozókra, gazdasági szereplőkre, közvélemény-formálókra, értelmiségiekre" gondol. Miközben a térséget elkötelező politikai cselekvések egy szigorúan meghatározott politikai szervezethez kapcsolódnak, amelynek a nevét így viszont nem írod le, István! Márpedig a Kovászna Megyei Tanács elnöke az RMDSZ egyik legjelentősebb tisztségét tölti be. Az ivóvízprojekt meghiúsulásának oka miért a helyi torzsalkodásnak, és miért nem a politikai szervezet hiányosságának a következménye?
A politikai szög ezután bújik ki a zsákból! Hangoztatod, hogy az egész jelenlegi Székelyföld a hibás, a széki-törzsi hagyományok haló poraiból újjáélesztett berendezkedés okozza a modernizáció hiányát. 1933-ban is akadhatott, és 1945-ben, ’46-ban is akadt, aki hitte, hogy a sarló-kalapácsos zászló alatt masírozhatunk a földi paradicsomba, orosz vezényszóra. De az évek során mindenki tovább tanult, kevesen maradtak meg rendőrnek. Persze, akinek megérte, az megtehette. Úgyhogy ma, amikor a globalizációt a pápa is bírálattal említi, amikor a liberális doktrínákat csak pártszemináriumon illik kritikátlanul szajkózni, akkor már másként hangzik, ha valaki a székely hagyományokat törzsi berendezkedésnek titulálja.
Méghogy 130 évvel ezelőtt a széki beosztás okozta volna a Székelyföld gazdasági pangását! Hogyan is lehetett volna a Székelyföld a k. u. k. békebeli éveiben a haladás hajtómotorja, ha az osztrák kereskedelem galíciai érdekeinek oltárán feláldozták? Az 1870-es években lezárták a határokat, meggátolva a székelyek állatkereskedelmét Moldvával, és ez hagyományos piacától és nyersanyagforrásától fosztotta meg a székelységet. A kiegyezés után a székely székekkel egy időben számolták fel az összes területi autonómiát, a sajátos, helyi közigazgatási formákat. Egységesítették a központosított polgári bürokrácia jegyében az államszervezetet, amely szükségszerűen államnacionalizmusként jelentkezett a más etnikumúak előtt (naszódi határőrezred, Királyföld), de az önkormányzatiság sérelmeként élték meg a Jászságban, a Nagykunságban, és gazdasági válságot okozott minden jellegzetes termelési móddal rendelkező kistájon — az Érmelléken is, nemcsak a székelységben, hiszen paradigmaváltásra kényszerültek, amely ráadásul jogfosztásként érte őket.
Szerinted az is a széki szemléletmód újraképződése, ha a megyei magyar tanácselnökök nem egy követ fújnak — a székeknek már megint nincs piros sapkájuk! Milyen kár, hogy a székek felszámolásának szándékát egyértelmű politikai döntésként, hatalommegerősítő szándékkal néhány hete elárulta már Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke — az európai parlamenti választások másnapján a központi, egységes, megyei szervezetet kiáltva ki üdvözítőnek a két székely megyében.
A székek felszámolásának terve a helyi akarat felszámolásának szándékát jelenti, pedig a székek nem az örökös ellenszegülésnek, akadékoskodásnak az intézményei, hanem a környezet egységes megélésének keretei. A természetes földrajzi/közösségi keret, amely minden ember számára elég nagy ahhoz, hogy teljes életlehetőséget, változatosságot nyújtson, és elég emberi léptékű, hogy bárki áttekinthetőnek érezze.
Közigazgatási egységként nyilván nem léteznek a székek 1876 óta. De a székek területét követték nagyjából utóbb a megyék, majd a rajonok 1968-ig, a Magyar Autonóm Tartomány felszámolásáig. Ma csupán a történelmi-helyi tudatban és az RMDSZ területi szervezeteiben él a székely szék. Közigazgatási hatálya annyiban van, hogy a területi RMDSZ-szervezet állítja az önkormányzati jelölteket, és az országos — szövetségi — elnök azt a listát írja alá, amelyet a területi szervezet előterjeszt. Az önkormányzati elv érvényesülése ez. A szervezeten belül ugyan, de a helyi lakosság dönti el, hogy kit jelölnek.
Miért kell megszüntetni a székeket?
Érdekes módon a székely székek elleni harci riadót azután fújta meg az RMDSZ vezetősége, miután kiderült, hogy néhány székben jóval kevesebb szavazatot szerzett a szervezet, mint azokban a megyékben, amelyekben a hagyományos (magyar) történelmi közigazgatás még nyomokban sem nagyon létezik.
Hogy a székely székek a modernizációs törekvések útjában állnának? A Székelyföldet nem modernizálni lehet a székek megszüntetésével, hanem felszámolni, és így szellemileg elpusztulna az, amiről hirdetik, hogy megmenteni akarják, viszont a földrajzi valóság ezeket a természetes viszonyokat újra meg újra létrehozná, vagyis közigazgatásilag újraképződne, amit a hatalom saját érdekében széttipor. El lehet-e képzelni a Kézdi-medencében olyan nagyméretű, több helységet érintő szakszerű fejlesztést, amely ne venné figyelembe az egész medencét? Vagy elképzelhető-e, hogy Alfalu és Szárhegy Maroshévízre ingázzék, Csomafalva pedig Csíkszeredába, és közben ne romoljon a Gyergyói-medence életminősége?
Évszázadok során a székely székek megfeleltek feladatuknak — természetes közigazgatási keretet biztosítottak minden társadalmi rendszerben, minden gazdasági koncepcióban. Konfliktust a külső döntések erőltetése okozott. A székely székek kérdése most sem a székelység kérdése, hanem egy külső szemponté, amely a székelység alárendelésére törekszik. Hamis az az érv, amely a lakosság létszámának vagy a terület nagyságának mértékét abszolutizálja a korszerűség és európaiság nevében: hamis, mert Európában a Székelyföldnél kisebb területű és kisebb lélekszámú független államok is vannak! Annál kártékonyabb a székely székek elleni támadás, hogy semmiféle pozitív javaslatot nem mutat fel közben. Hiszen a meggyökeresedett, minden helybeli által ismert és természetesként kezelt területi berendezkedés eltörlését kívánja, miközben semmit sem kínál pótlására, csak ködös jelzőket. Életképes, korszerű… vagyis micsoda? Azt a csutakfalvi humort talán mégsem a korszerű államszervezés logikájaként kellene alkalmazni, hogy: ez a szék vagy valami, vagy megyen valahová…
Éppen ezért nem óhajtok ennél a hangulatnál maradni, mert annál többre becsülöm azt az indulatot, amely Csutak István szavaiból süt: korszerű, vagyis erős, fiait megtartó, tanító és hazavonzó Székelyföldet akar, amelyben azok a gazdasági ágak fejlődnek, amelyekhez van nyersanyag, és van hagyomány, vagyis munkaerő meg tudás, és amelyekhez megteremtjük a szükséges és hiányzó intézményeket.
Az elit felelőssége
Az elit felelősségét hangsúlyozod, amelyhez te magad tartozol. Ugyan pontosabb/magyarosabb lenne csupán vezető réteget említeni, mert az elit kiválót is jelent, nemcsak kivételezettet, de ezen most ne vitatkozzunk. Viszont akárhogy olvasom írásodat, közvitára bocsátva csak azt látom, hogy a székely székek töröltessenek el.
Célzol arra, hogy választott ,,atyánkfiainak" gyermekei ,,Sydneytől Gödöllőig bárhol megtalálhatóak, de véletlenül se Kökös és Koronka között". Csodálkozol, mint aki most ébredt fel, hogy választott atyánkfiai milyen modellt, milyen jövőképet sugallnak csemetéik révén. És ennek az elitnek lenne felelőssége tisztázni, hogy ,,mik legyenek majd a Székelyföld értékei"? Ne hirdessük meg itthoni elvnek azt, amit máshol kárhoztatunk — rólunk nélkülünk ne döntsenek. Az elit sem dönthet az egész népről.
Szerinted ,,a homokóra rendíthetetlenül ketyeg". Jó füled lehet. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy száraznak vélt tó nedves partján hajnalvárásról kuruttyolni fölösleges, inkább az olvasódat kellene pergetned, vagy megkeresni a forrást, hogy vizet fakasszunk.
Ijesztő a végső fenyegetésed a Székelyföld középtávú, vagyis negyven éven belüli beolvadásáról, de miért 2008 a sorsdöntő esztendő? Mert 2009-ben újra európai parlamenti választások lesznek? Vagy mert 2008-ban önkormányzati és parlamenti választásra kerül sor, amely éppen a székely székek területén vagy a választásban érdekelt?
Már első lépésnek azt akarod elfogadtatni, hogy ,,a teljesítmény az érték". Hitlernek vagy Sztálinnak a teljesítménye is ebbe a kategóriába tartozna? Én a teljesítményt fontos fokmérőnek el tudom képzelni, de értéknek mást tekintenék.
Azt viszont elhiszem, hogy ,,a legnehezebb feladat, ami az elitre vár: tudatosan váltani (…), ahol a döntő érték az atyafiság, komaság". A törzsi berendezkedésre utaló részt kihagytam az idézetből, mert minden csíki tudhatná, ha akarná, hogy a széki atyafiság káros hatását nyilvános törvényekkel ellensúlyozták a régi székely székekben. Nem úgy, mint ma, amikor csak rejtett szálak felkutatása révén értjük meg egyik-másik haver, unokaöcs, vő meg sógor és a feleség barátnője férjének üstökösszerű pályaívét a székek fölötti karrierekben — parlamentben, kormányban, megyei tanácsban —, merthogy nyilvános megmérettetés alig van. Talán nem az atyafisággal van a baj, hanem az atyafiság gyenge teljesítményével, de ezt ne csak a székekben kárhoztassuk. Ami pedig az Európai Uniót illeti, akár egyet is érthetünk.
A szerző marosvásárhelyi újságíró
