A helyhatósági választásokra való készülődés Kovásznán is érezhető. Értesüléseink vannak arról, hogy az RMDSZ választmányában már szó esett a jelöltállításról, azonban döntés nem született. Butyka Gyula, a helyi RMDSZ-választmány tagja érdeklődésünkre elmondta, hogy megvárják a Szövetségi Képviselők Tanácsának hét végi döntését, majd annak függvényében határoznak, hogy lesz-e állóurnás előválasztás, vagy egy szűkebb kör dönti el, ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje, és kik a tanácstagjelöltek.
Butyka azt is közölte, hogy február 6-án mindenképp döntés születik az ügyben, amit majd nyilvánosságra hoznak, de addig nem nyilatkoznak.
Kiszivárogtatott információk szerint Zsuffa Levente független polgármester csak abban az esetben indul a májusban esedékes helyhatósági választásokon a harmadik mandátumért, ha az RMDSZ Gazda István alpolgármestert jelöli. Utóbbi is indulna, hírek szerint akár független jelöltként is, ha az RMDSZ nem őt választja.
Lőrincz Zsigmond vállalkozó, RMDSZ-es városi tanácstag nyíltan vállalja, hogy indulni óhajt a polgármesteri székért. Málnási László Levente is — aki 1992—2000 között volt még a város polgármestere — bizonyos körök támogatására hivatkozva azt hangoztatja, hogy részt vesz a megmérettetésben. A közbeszéd említi továbbá ifj. Csikós Tibor, ifj. Gyerő József, Kádár Gyula és Thiesz János RMDSZ-es, valamint Dorel Lungu demokrata tanácstagok jelölésének lehetőségét is. Egy internetes közvélemény-kutatás alapján — mely a http://bodorjanos.blogspot.com címen olvasható — a közszájon forgó személyek támogatottságát illető kérdésre, miszerint ,,a helyhatósági választásokon kit támogatnál polgármesterjelöltnek?", eddig a következő rangsor alakult ki: Lőrincz Zsigmond (48 százalékos támogatottság), ifj. Gyerő József (12%), Zsuffa Levente (11%), Gazda István (6%), ifj. Csikós Tibor, Kádár Gyula és Thiesz János (5—5%), Dorel Lungu (2%). Az eredmény csak 81 internetező személy véleményét tükrözi.
A Magyar Polgári Szövetség kovásznai szervezete várja a Magyar Polgári Párt bejegyzésére vonatkozó bírósági döntést, és csak ennek ismeretében dönt a jelölésekről. A párt bejegyzése esetén egyelőre csak a tanácstagjelölésről beszélnek, a polgármesterjelöltről még gondolkodnak.
Kovásznán csak ennyit lehet tudni a helyhatósági választásokra való készülődésről, ezt is nem hivatalos forrásokból. Viszont ezek az információk is tükrözik, hogy a kampány beindult, s az emberek nem közömbösek a kérdésben. Minden bizonnyal az elkövetkező hetekben-hónapokban változik a helyzet, jelennek meg más nevek is, hiszen a korábbi választásokon is tucatnyi jelöltből kellett választani.