A megyei kórház felújításaKimozdulhat a holtpontról?

2008. január 24., csütörtök, Közélet

Néhány hét, legfeljebb egy hónap, és visszakapja régi rendeltetését a megyei kórház C épületszárnyának földszintje és alagsora. A szerkezeti megerősítést, felújítást ezen a részen befejezték, most már csak arra kell várni, hogy szakcégek visszaszereljék a gépeket — mondta Török Zsuzsanna igazgató.

Ezeket a szinteket az első és második emelettel együtt több mint három éve ürítették ki, akkor kezdődött meg a kórház felújítása. A munkálatok azonban hol pénzhiány, hol más okok miatt halasztódtak, s bár mindenki azt reméli, hogy év végéig elkészül a teljes C szárny, az előző évek tapasztalata túlzottnak mutatja a reményt.

Tavaly volt pénz a felújításra, hárommillió új lejt utalt ki a minisztérium azzal az ígérettel, hogy további néggyel megtoldja az összeget, ha jól haladnak a munkálatok. Év végén azonban kiderült, az eredetileg elnyert hárommillióból 1,2 millió új lejt vissza kell utalni az állampénztárba, mert nem sikerül elkölteni. Év közben folyamatos volt a huzavona, hol a marosvásárhelyi tervezőcéget, hol a sepsiszentgyörgyi kivitelezőt okolták a késésért. Most már senki nem érzi felelősnek magát.

Hétfőn a prefektúrán gyűltek össze az érintettek — a kórház vezetősége, az építőcég menedzsere, és telefonon tárgyaltak a tervezővel is —, hogy megoldást találjanak, és ebben az évben ne ismétlődjék meg a tavalyi helyzet. A megbeszélés zárultával mindenki optimistának bizonyult. A C szárny tervei a villanyvezetékek kivételével elkészültek, ez tehát idén nem lesz akadálya a munka folytatásának. A kórház vezetősége 3,5 millió lejt kért erre az esztendőre a szaktárcától, ennyi kell, hogy befejezzék ezt a szárnyat, ám egyelőre nem tudni, mikor dönt a minisztérium a költségvetési tételekről, és mikor utalja a pénzt. Az építőcég, a sepsiszentgyörgyi Baumeister Kft. csak akkor hajlandó nekifogni a munkának, ha sikerül módosítani a 2005-ben megkötött szerződést, mert az akkor megszabott árak nem igazodnak a mai realitásokhoz. Három év alatt megkétszereződött az építőanyagok ára és a munkások órabére, ragaszkodnak tehát, hogy a szerződés is igazodjék a tényekhez. Ezt azonban nem lehet helyben intézni, minisztériumi jóváhagyásra van szükség. Fekete Mihály, a Baumeister menedzsere bízik a politikusok ígéreteiben, a megye vezetői ugyanis biztosították, hogy közbenjárnak ez ügyben. Ha nem sikerül a szerződés módosítása, nem folytatják a munkát — szögezte le Fekete.

Új reményekkel kezdődött az új esztendő a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban. A valóság azonban nem tükröz túl sok változást, és a hétfői tárgyalások során felmerült gondok, kérdések előrevetítik, hogy megismétlődhet a tavalyi, tavalyelőtti helyzet, s továbbra is csak araszolgatva haladnak majd a munkálatok.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2008-01-24: Világfigyelő - x:

Aktahegyek Strasbourgban

Nagy ügyhátralékkal küzd a strasbourgi székhelyű Európa Tanács bírói testülete, az Emberi Jogok Európai Bírósága: a jelenlegi ütemben negyvenhat évbe telne, míg egyenesbe jönnek — derült ki a tegnap közzétett jelentésből.
2008-01-24: Világfigyelő - x:

Davos hatása a környezetre

Példát mutathatnak klímavédelemből a gazdasági és politikai vezetők a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF), amelynek egyik fő témája éppen a klímaváltozás.