Ha két jókedvű legény kimenne a Rétyi-tó feletti fenyvesekbe, egyetlen délután annyi műanyag palackot összeszedhetne, amennyit ez a hatvanezres lakosú város egy hónap alatt nem termel.
Mert az erdőszél körös-körül mindenütt olyan, hogy ami civilizációs szemét létezik, az ott mind megtalálható. Leírni lehetne a látványt, és csak azért volna érdemes, mert a fantázia nem lehet oly gazdag, hogy annyiféle hulladékot egy helyre elképzeljen. A szó legszorosabb értelmében is sokszínű termésből a műanyag palack a leggyakoribb, halmokban és szerteszórva, ellapítva és löttymaradékot bújtatva, kupakkal és anélkül – ha valaki ilyenek gyűjtésére adná fejét, ott, a Rétyi-tó feletti fenyvesek erdőszélén az elmúlt tízegynéhány esztendő minden létezett gyártmányát fellelhetné. Persze, találhatna ott egyéb érdekes dolgokat is, úgymint nejlonzacskót, lyukas talpú cipőt, lejárt gumiabroncsot, csorba cserépedényt, szakadt szálú villanyégőt, sárga krémnyomos margarinosdobozt, dugó nélküli borosüveget, törött rendszámtáblatartót, turkálónyi kinőtt ruhát, mindenfélét, ami nem értékesíthető. Fémhulladékot például mutatóban sem. És minden csak az erdőszélen, merthogy a szemét ember lusta beljebb hurcolni szemetét. Ahhoz viszont nem rest, hogy alkalomadtán csomagtartónyit felpakoljon, a kellemest a hasznossal összekötve, kiránduláskor a háztáji hasznosíthatatlantól megszabaduljon. Bár kétlem, hogy eme szemétkihordók városiak lennének, azért mégiscsak könnyebb az időnkénti lomtalanítás termését a kukába lehordani, még ha csak mellé teszik is le azt, ami nem fér be a süllyesztett tároló száján. Talán a falubeliek sem annyira szemét emberek, manapság már ott is rendszeresen szállítják el a heti felesleget, s tán-tán valamennyi felelősségérzet még megmaradt a természetközelben élő emberekben. A lehetséges vétkesek listáján még a mára már minden erdőcsimbókot belakó víkendházasok egyre szaporodó tábora maradt. Akik a maguk során kikérik maguknak, legalábbis akiket én ismerek, ők lelkiismeretesen hazaszállítják eldobnivalójukat a városba, ráadásul meg is válogatják a különféle-fajta dolgokat. Nem maradt más tehát, mint a szeszélyes földönkívüliek, kik ekként adják tudtunkra létezésüket, róluk ezek után tudni lehet, hogy egészen úgy élnek, mint az emberek, ugyanazt esznek és isznak, ugyanúgy öltözködnek, ráadásul épp oly felelőtlenek, mint az erdőszélre szemetüket kihordó szemét emberek.
Benn, a sűrűben, hol az avar felfogja a léptek zaját, egy kíváncsi őzbakifjú nyugtat meg csupán: azért mégsem sikerült mindent tönkretenni.
