A választásokra való készülés hangulatával magyarázzák román politikusok, hogy a francia politikum ellenzi az utolsó sorompók felhúzását is a román és bolgár állampolgárok szabad belső európai mozgása előtt.
Úgymond tisztán belpolitikai oka lenne ennek, akkor pedig semmi köze az ország felkészüléséhez a schengeni belépésre, amely felkészülésben hibát találni nem lehet. Amolyan ürügye csupán az elutasításnak a romaügy, ami abból is látszik, hogy a romák már ott vannak, miként mára egy emberként szajkózzák minden hírműsorban politikusaink.
Érdemes a számoknak is utánanézni. Húszezerre teszik az illegálisan, maguk eszkábálta bidonvillekben Franciaország-szerte négyszáz tilosban felhúzott táborban tanyázó honfitársainkat, e lélekszámba beletartoznak a Bulgáriából kirajzottak is. És húszezer ilyen embert nem tud elviselni a francia társadalom, ennyi hulladékon tengődő romáról állítja a francia belügyminiszter, hogy többségük nem adja jelét a beilleszkedés szándékának sem, és életmódjuk elviselhetetlen. Ekkora csoport ébresztett olyan tömegellenszenvet a közel hatvanmilliós Franciaországban, hogy azzal már választáskor komolyan számolni lehet és kell, hogy az már a belpolitikai versengés számottevő fegyvereként használható, mi több, elhanyagolhatatlan gondja sokaknak.
Személy szerint úgy gondolom, a romaügy világügy, összeurópai kérdés, mert mindenütt vannak a kontinensen a társadalom permén vegetáló népcsoportok, a romák ezen belül, persze, sajátos bánásmódot igényelnének, ha komolyan vesszük társadalmi integrációjukat. Franciaország és a többi európai ország részéről semmiképpen sem a sorompók leengedése és a hazazsuppolás a helyes reakció, hanem a kérdés átfogó rendezésében való részvétel. Hiszen saját, négyszázezerre rúgó belső migránsait, akik szintén romák, tudja kezelni, külön telephelyeket tart fenn víz- és villanyellátással a lakókocsikkal vonuló saját vándorainak, mi több, a gyermekek oktatásáról stb. is gondoskodik, ami, ismerjük el, meglehetősen szép dolog. A Nyugatnak ilyen programok kelet-európai beindítására és fenntartására sokkal többet kellene áldoznia, ha belpolitikai gondjait komolyan veszi – ezekre ugyanis a keleti államoknak ma hiányzik mind a pénzük, mind a tapasztalatuk, hogy a ráhangoltságról ne is beszéljünk.
Az egzisztenciális szükség mozgatta romák, persze, bármi történjék is, egyre nagyobb számban áramlanak majd Nyugat felé, nem ők lesznek hát azok, akiket a schengeni határ megállít.
