Éppen a delet harangozzák. Éles szél csap le a Feketeügy lapályára. Maréknyi cigány didereg, valami maradék élelmiszerért állnak sorban a vágóhíd kapujánál. Seregnyi óvodás lepi el az utat, zsákokban áll a pityóka a kapuk előtt, van, aki metsző szélben is lesi: nem lassít-e egy-egy, a műúton gyorsan száguldó gépkocsi? Vegye meg az úr, szólít meg egy cigány asszony, az árából zsírlamatot akarok venni, mert hanem vízben kell megfőzzem a pityókatokányt. Odébb egy másik kínálja portékáját, töredelmesen bevallja, hogy hullásalma. Gye­rekzsivaj jelzi, hogy kicsengettek a Bem József nevét viselő iskolában, kisiskolások lepik el a gyalogjárót. Mi lesz velünk – bucsálódnak a tereferélő gazdák: megfagy a kezünk a répaszedésnél, még törökbúza van szedetlen, de hogy a kocsányt odaüti a hó, az biztos!

Egyházak tennivalói
– Itt lent harangozunk a faluban – mondja a harangozó. A Szent Mihály-hegyi templom messze van, ott ünnepnapokon, temetések alkalmával szólnak a harangok. Várja meg, ha a pap bácsival akar beszélgetni – mondta. Elment valahova, nekem nem jelenti be, hogy merre.
Lemhényt zömében katolikus vallásban élők lakják. Többen is mondják: új papjuk érkezett, keressük fel. Sánta Pál plébánosnak Sepsiszentgyörgyön ringatták a bölcsőjét. 1985-ben szentelték fel, 18 évet Kolozsváron szolgált a Györgyfalvi negyedben, s Budapes­ten, Radnóton, majd Gödemesterházán is teljesített szolgálatot.
– Augusztus elsejével helyezett Lemhénybe az érsek úr – folytatta –, azelőtt öt éven át voltam a feketehalmi ökumenikus templom plébánosa. Még alig ismerkedem ezzel a népes egyházközséggel, amely 1560 lelket számlál. Van itt tennivaló bőven. Éppen most fejeztük be a közeli kis kápolna rendezését, amelyet – érdekes – Nepomuki Szent János nevére szenteltek fel. Ezt is fel fogjuk használni.
Sok évtizedre visszamenő múltja van a jelenleg 320 lelkes berecki református missziói egyházközségnek, amelynek első lelkipásztora a költőként is nyilvántartott Szabó Jenő volt. Érdekes, hogy miért van lelkipásztori hivatala éppen a katolikus Lemhényben. Erről és a missziói egyházközség gondjairól érdeklődtünk Raff Róbert református lelkipásztortól, aki elmondta, hogy összesen 15 település tartozik ehhez az eklézsiához. Templomuk van Orosz­faluban, amit megegyezés alapján közösen használnak a katolikus filiával, imaházuk Be­reckben. Kézdialmáson ugyan nincs a tulajdonukban, de van egy imaház gyanánt használt családi házuk. Néhol tanácsi épületekben, iskolákban, magánházaknál tartják az istentiszteletet. Felsőlemhényben időközönként roma missziós tevékenységet is szerveznek. A lemhényi magánházat, lelkészi lakást egy zabolai származású, gyerek nélküli református asszony, Ütüs-Szász Vilma hagyta az egyházközségre, nevét faragott emlékkopja őrzi a parókia előterében. Lemhényben, ahol a legnépesebb a református gyülekezet, a szeretetszolgálat céljaira megvásároltak egy családi házat, létrehozták a Manna Egyesületet, amelynek ez a ház már tulajdona, és ebben az ingatlanban működik egy napközi otthon, ahol harminc gyerek tanul naponta, mellette lesz gyerekotthon is, mely ugyan még nem indult be, de már helyet ad három, Bákó megyéből származó rászoruló gyermeknek.

Otthon az öregeknek
Piros alma, burkából kifeslett dió és sárga falevelek borítják a Szentkereszti Stefánia Kórház Alapítvány lemhényi öregotthonának udvarát. Csend és nyugalom mindenütt, csak az épületben egy kis nyüzsgés: ebédre hívják azokat, akik mozogni tudnak, az ágyhoz kötötteknek odaviszik az ebédet. A 2007-ben indult öregotthonról Kelemen Máriával beszélgettünk, aki az alapítvány alapító tagja, jelenleg az egység mindenese.
– Ez év áprilisától az otthont és a rehabilitációs központot az alapítvány működteti – mondta –, ugyanis eddig a gyerekjogvédelem hatáskörébe tartozott, amely bérbe vette és beindította a kezdet kezdetén. Az alapítvány elnöke dr. Boga Olivér főorvos, aki most is gyakran lá­to­gatja az otthont, működését önerőből, a betegek, lakók kötelező pénzbeli hozzájárulásából biztosítják. Jelenleg harminckilencen vannak. Nincs telt ház, van még tíz szabad helyünk. Itt havi 1200 vagy 1500 lejt fizetnek a betegek. Utóbbi az ágyhoz kötött betegekre vonatkozik, akiknek mozgatása-kezelése több munkát, gondoskodást követel. Ebben az összegben benne a családorvosi ellátás is, de nincs a gyógyszer ára, amit felírnak a betegnek, és ide is szállítják. Az egy­ség tizennyolc alkalmazottnak biztosít megélhetést. Az udvaron áll egy parasztház, abban látható Boga doktor úr „patikamúzeuma”.
Az elektroterápiás kezelés céljaira kapott kádakat még nem tudják működtetni, azok ugyanis már külföldről hiányos alkatrészekkel érkeztek. A gyógyszeres mellékkezelésen kívül működik a kinetoterápia, a gyógytorna, a mozgás sok esetben jót tesz egy-egy betegnek.Kiegészítésként részesülnek még masszázsban és fénykezeléses kúrában.
E sorok írója itt szorított kezet régi kedves ismerősével, az egykori bélafalvi tanítóval, Rancz Lajossal, aki 30 évig tanította írni-olvasni a falu gyerekeit, és egy falusfelével, akivel öröm volt a találkozás.    

Kivár a polgármester
Lukács Róbert polgármestertől az előt­tünk álló időszak, a jövő év elvárásai felől érdeklődtünk. 
– Egyértelmű, hogy nincs pénzünk, s kivá­runk, várjuk az új esztendőt – mondta –, szeret­nénk látni, hogy milyen kiírások lesznek jö­vőben, mire tudnánk pályázni. Meg kellene növelni az ivóvíztároló-rendszert. Egyelőre az ivóvizet mi, a tanács szolgáltatjuk, s úgy néz ki, hogy sokkal olcsóbban, mintha azt valamilyen más szolgáltató venné át. A csatornarendszer építését is szeretnénk folytatni. Kész az ülepítőberendezés, de még szükség lenne mintegy 9 km csatorna-fővezetékre. Az eddig lefektetett csatornahálózatot, ha túl leszünk az átadáson, részlegesen be is tudnánk kötni és működtetni. Sajnos, van még 120 000 lej tartozásunk is a tavaly befejezett sportbázisra, ami nincs kifizetve, s félő, hogy a Környezetvédelmi Alap nem fogja átutalni a megpályázott összegeket. Saját erőnkből tataroztuk a könyvtár tetőzetét, és a kovásznai úton felszedett kockakőből rendeztük a felső-lemhényi központot.

Fejlesztene a Toroimpex
A gondokról beszélgettünk Pál Andorral is, a Toroimpex Kft. igazgatójával, aki elmondta, hogy a cégnek jelenleg 237 munkakönyves alkalmazottja van, ami szociális szempontból is figyelemre méltó. Uniós pénzre várnak, ugyanis nagyobb kapacitású disznóhizlaldára pályáztak, ami feltétlenül szükséges lenne ahhoz, hogy közel 8–9 százalékát fedezze a hústermelésnek. Sikeresen pályáztak egy víztöltődére is, „és azóta is várjuk a pénzt. Szinte napi szlogen lett, hogy uniós összegeket kell lehozni, tettük is a magunkét, de sajnos, egyelőre eredmény nélkül. Kivárunk mi is” – tette hozzá.

Találkozás Bem apóval
Mi csak Kosztándi Jenő bátyánk Bem-portréját csodálhattuk meg a nevét viselő iskola falán, de a  tanulók már eljutottak a tábornok szülővárosába, a lengyelországi Tarnowba is, amellyel 12 esztendővel ezelőtt vették fel a testvériskolai kapcsolatot. Jénáki Jolán igazgatótól megtudtuk, ez az első év, amikor nem kaptak meghívást Lengyelhonba, több mint bizonyos – sejtette – azért, mert nemcsak nálunk, hanem ott is anyagi gond a kiterjedt nemzetközi diáktalálkozók megszervezése, lebonyolítása. Eddig Pék Józsefen keresztül tartották a lengyelekkel a kapcsolatot, ő volt a Balatonfüreden székelő Lengyel–Magyar Baráti Társaság elnöke. A lemhényiek ebben az évben e-mail-üzenetet még nem kaptak. A tavaly Zánkán versenyeztek, az azelőtti évben a második díjjal jöttek haza. A lengyel gyerekeknek Bem erdélyi dolgairól, míg a lemhényieknek a lengyel történelemről, Tarnowról kellett írniuk. Az igazgató olyan terveket is melenget, hogy a tábornok nevét viselő iskola számára rendeljen egy Bem-szobrot, ha arra anyagiakat tudna összehozni.
– Szóljon röviden erről a népes iskoláról – kértük.
– Sajnos, nálunk is jelenség a tanulólétszám csökkenése. Hat gyerekkel vagyunk kevesebben, mint a tavaly. Nem sok, de ha azt vesszük, hogy egy-egy keveset minden évben csökken, akkor már egy folyamatról beszélhetünk. Megosztottuk az alsó ciklus osztályait a felső-lemhényi iskolával, egyelőre osztályokat sem kell összevonni. Félő, hogy jövőben ez be fog következni. Azok a cigány tanulók okoznak nekünk gondot, akiket elvisznek a szülők magukkal külföldi munkára, és a tetemes hiányzás miatt osztályt kell ismételniük. A 13–14 éves cigány lányok hamar férjhez mennek, ritka, aki itt tanulóként megéri ezt a kort. Most van egy nagyon tehetséges cigány fiúcskánk, akinek nagy jövőt lehetne jósolni, ha miután végez, nem rántaná vissza a család, a környezete. 
Lemhény népes település, története is izgalmas, bár rejtélyekben, ismeretlen dolgokban sem szűkölködik. Szerencsére, ketten is dolgoznak évek óta egy monográfián: Mike Géza helybeli lakos, egykori községvezető és Tibád Sándor berecki helytörténész. Előbbi a helyet és annak közelmúltját ismeri, utóbbi, főleg levéltári kutatások alapján, kiváló ismerője a felső-háromszéki egyháztörténeteknek. Tibád Sándor megkeresésünkre elmondta, hogy megszületett Lemhény monográfiája, néhány simítás után számítógépbe kerül. Képanyaggal, jegyzetekkel együtt igen-igen vaskos kötetre fog rúgni. Marad ebben az esetben is az örök kérdés: hogyan és honnan lehet majd anyagiakat kisajtolni kiadásához?