Újra és újra éledezik, fellángol a kétnyelvű feliratok miatti háborúskodás, s bizony mindegyre kiderül, a magyar szó használata – még a székelyföldi megyékben is – sérti a román többség magas polcra került szószólóit, mintha jelenlétük megkérdőjelezésének tekintenék, ha a piacon magyarul is kiírják a hagyma vagy káposzta nevét.
Ádáz harcot folytatnak a prefektusok, nehogy az önkormányzatokra nagyobb betűkkel és elsőként róják fel az intézmény nevét. Hallani sem akarnak arról, hogy a bukaresti minisztériumoknak alárendelt hivatalokat magyar feliratok használatára kötelezzék, megtalálták a jogi kibúvót: ezekre nem vonatkozik a közigazgatási törvény, mely kötelezővé teszi, hogy 20 százalék fölött a nemzeti közösségek nyelvén is fel kell tüntetni az elnevezéseket.
Úgy csapott le a rendőrség a marosvásárhelyi piacokon kétnyelvű feliratokat osztogató civil aktivistákra, mintha legalább Románia szétdarabolásáról szórólapoztak volna. Pedig csak a pulton található zöldségek, gyümölcsök neve szerepelt minden hivalkodás nélkül, magyarul és románul az egyszerű fehér lapokon. Szívesen vették a kofák, s akinek nem jutott, kérte, legközelebb rá is gondoljanak, hisz a piacon élnek, ahol egyszerűek a törvények: a vevő mindenekelőtt. Legyen román vagy magyar, ugyanolyan pénzzel fizet, s szívesebben hagyja ott keresetét, ha anyanyelvén szólnak hozzá.
Székelyföldön egyre több üzletben ismerik fel ezt a nagy igazságot, s lassan a multik polcain, reklámanyagaiban is megjelenik a magyar szó. Nem azért, mert kötelező, hanem mert eredményes. Helyi kisebb-nagyobb termelők tapasztalják, jobban fogy a „kétnyelvű” tej, sajt, s kelendő a „székely falat”, a román vásárlókat sem zavarja az idegen szó, hisz tudják, ízesebb, jobb terméket rejt a doboz, mint a nagy gyárakból kikerülő egyenáru esetében. Pedig néhány éve még Sepsiszentgyörgyön is harcot kellett vívni a kereskedőkkel, vállalkozókkal a magyar feliratokért, elnevezésekért.
Haladhatnánk a normalitás felé, ha a hatalom nem érezné kényszerét ereje és nyelve fitogtatásának. Perel a kormánybiztos, büntet a rendőr, etnikai feszültség szításával vádol, miközben éppen ő maga gerjeszt felesleges indulatokat. Egyetlen célja: megmutatni, bizony vannak, akik egyenlőbbek, s gondoskodni róla, nehogy azt érezzük mi, magyarok, hogy ez az ország éppúgy otthonunk, mint a többségi nemzetnek.