Három napig vetítettek kortárs magyar filmeket a hét végén a Kónya Ádám Művelődési Házban, ez az első alkalom, amikor a más erdélyi városokban meghonosított Filmtettfeszt Magyar Filmnapok otthonra talál Sepsiszentgyörgyön is. A megyeszékhely – Székelyföld kulturális fővárosaként is emlegetik – mozi nélküli állapotában ez nagy szó, megrögzött filmbarátok számára pedig jó lehetőség. A rendezvény vendége volt Prikler Mátyás fiatal pozsonyi filmrendező is, aki a Köszönöm, jól című nagyjátékfilm vetítése után szombat este válaszolt a nézők kérdéseire.
Az idén bemutatott, Köszönöm, jól egy picit kakukktojás abban az értelemben, hogy mivel szlovák finanszírozásból készült, a kolozsvári nyári TIFF-en szlovák produkcióként volt jelen, a mostani Filmtettfeszten pedig kortárs magyar filmként vetítették. A film szereplői magyarul és szlovákul egyaránt beszélnek, ám a történet tipikusan közép-kelet-európai, a rendező által felvillantott problémakör éppúgy jellemző Szlovákiára, mint Magyarországra és Romániára. És természetesen a remek, dokumentarista stílusú korrajz érvényes ránk, székelyföldi magyarokra is. Hiszen a film a rendszerváltás után nagy erővel felszínre kerülő, már-már megoldhatatlannak tűnő gondokat sorjázza, melyek meghatározzák életünket.
Szemlélődő, 134 perces film magára hagyott, kiszolgáltatott idős emberrel, vidéki vállalkozó-politikus kapzsiságával – szinte nyelvünk hegyén a filmbéli figura háromszéki megfelelője –, s egy széteső családdal, mely élete kis, hétköznapi jelenetei révén válik igazán hiteles emberi történetté, remek produkcióvá. Három párhuzamos szál fonódik egy összefüggő történetté, melynek pörgése mégis nyomasztó légkört eredményez. A vállalkozó jelszava: mindig kevés, soha ne mondd, hogy sok; az idős, feleségét korábban folyamatosan szekírozó megözvegyült férfivel fia kiabál, türelmetlenkedik, majd öregotthonba dugja, azt hazudva, kirándulni mennek; e középkorú férfi pedig mind munkáját, mind családját elveszíti. Rideg, szeretetlenség nélküli légkör fojtogatja a nézőt, ugyanakkor finoman átszövi a filmet a cinikus, szarkasztikus humor is. És olykor felbukkannak az emberi, törékeny pillanatok: a vállalkozó második, titkos családja körében – hivatalos felesége ugyanis gyógyszeres kezelés alatt álló, jeleneteket rendező őrült –, amint mesét olvas apró gyermekeinek. Aztán egy bazi nagy lagzival ér véget a film, dajdajjal s röpködő eurókkal, csak reménykedni lehet, hogy más következik, talán jóra fordulnak az alaposan elszúrt dolgok...
Prikler Mátyás idén háromszor járt Kolozsváron, onnan kanyarodott most Sepsiszentgyörgyre. Producerként is dolgozik, első nagyjátékfilmjét 350 000 euróból készítette, dokumentumfilmes logikával, kis stábbal, mint mondja, ami egymillió alatt van, EU-s viszonylatban „kis költségvetésűnek” számít. Pár évvel ezelőtt volt egy rövidebb, diplomafilmnek megfelelő változata (csak az idős férfi – őt a kassai, azóta elhunyt Várady Béla színművész alakította – történetét mutatta be), az 2010-ben Cannes-ba is eljutott. A mostani új, teljes változatot több fesztiválon, Rotterdamban, Franciaországban vetítették már, azóta a film éli saját, önálló életét, s a rendező úgy véli, mindenhol jól értik, egyrészt, mert nagyon konkrét, ugyanakkor egyetemes érvényű. A kétnyelvűség Prikler Mátyás számára természetes, ilyen környezetben él, ezt ismeri jól, másrészt a forgatókönyvet konkrét szereplőkre írták, a főhőst, a széteső család fejét kiválóan alakítja Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház művésze. A szlovákok jól fogadták filmjét, megszokták magyar nyelvét, a kétnyelvűséget tízből nyolc szlovák újságíró nem is firtatja, míg tíz magyarból tíz rákérdez.
Mint mesélte, nem olyan rég egy falusi lagziban járt, pont olyanra sikeredett, mint a filmbéli, s bár a nyugati közönség jobban szeret nevetni, az a véleménye, „a film legyen kemény”. Úgy véli, „átlagtémákat” vetett fel, hiszen mindenhol gyakori a válás, az idősek elhagyása, a családok szétesése.
A romániaihoz hasonlóan Szlovákiában is felnőtt egy elég erős, fiatal, 30–45 év közötti filmes generáció, középnemzedék viszont nincs, illetve az idősebb, ismertebb filmrendezők már hatvan év fölöttiek. Mozik tekintetében az öt és fél milliós ország jobban áll, mint Románia, a kisebb városokban a digitális átállás ment nehezen, míg Pozsonyban három-négy klasszikus mozi maradt, ugyanakkor az országban a szlovák Filmalapnak köszönhetően évente 8–10 játékfilm készül.
Prikler Mátyás úgy véli, a félmillió lakosú Pozsonyban jó magyarként élni (mintegy 20–25 ezren vannak), s ha kulturális értelemben a főváros nem is éri el Budapest vagy Prága színvonalát, de eléggé világpolgári, liberális szemléletű az ottani közeg.
