Két és fél évvel ezelőtt alapították az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Tár­saságot. Azóta  Erdal Salikoglu mind többet vett részt a két kultúra megismertetésében, és közben rövidebb szövegeket fordított. „Az erdélyi barátom, Beder Tibor rendezte VII. Mikes Kelemen-zarándokút füzetét fordítottam, utána a turkológus-zenész Sudár Balázs és Csörsz Rumen István 1996-ban írta Török hadizene Magyarországon című könyvét. A legtöbben, például Sudár Balázs, elfogadták a fordítást. Nem ötöst kaptam, de mondta, hogy elég jó. Ezzel az ösztönzéssel eldöntöttem, hogy lefordítom az Egri csillagokat.”
A regényt egyszerűen „a megismerésért” akarta lefordítani. „Azt akartam, hogy a népem jobban megismerje a testvérnép gondolatait. Nem tartottam attól, hogy rossz érzéseket kelt majd, mert ez történelem. Az pedig köztudott, hogy minden dolognak, eseménynek legalább két oldala van. Tudtam, hogy a magyar nép fontosnak tartja ezt a művet. Volt benne valami, ami nagyon tetszett: pont azokat a gondolatokat és érzéseket találtam meg, amelyeket mi is megtapasztaltunk saját történelmünkben: például Gallipoli védelmében, amikor egy maroknyi anyaföldért 250 ezren kiürítették a vértanúság kelyhét.”
Gárdonyi stílusa Ömer Szejfettin török író egypár művére emlékeztette a fordítót. Ma­gáról azt mondja, hogy semleges volt a fordítás során. Csak az a rész zavarta, amikor Tö­rök Bálint Szigetvár udvarán párbajt vív a legyengült török rabokkal, akik nagyon el­esettnek tűnnek fel a diadalmas Török Bálinthoz képest. „Köztudott, hogy a törökök jó harcosok voltak. Ha azok a törökök nem voltak vitézek, akkor nem voltak Török Bálintnak valók. Köztudott, hogy ő igazi hős volt, és az ilyennek csak úgy érdemes győznie, ha méltó az ellenfél.” A fordító nem azt várja a török olvasóktól, hogy tetsszen nekik a mű, csak azt, hogy elfogadják, elolvassák, és az ott írtak ismeretében forduljanak a magyarok felé.
A fordítás közben a történelmi hitelesség kérdései is előjöttek. Szakemberek közremű­ködésével derült fény például arra, hogy a Gárdonyi által emlegetett pénznem, a piaszter a történet idejénél sokkal később használt birodalmi pénz volt. „Szulejmán szultán sem lehe­tett 1552 előtt olyan vékony karú vénember, ahogy Gárdonyi a szerájban, a Török Bálinttal való találkozás során megrajzolta. Ő egy igazi sportoló, birkózó, harcos ember volt.” A török ostromló hadsereg katonáinak számával kap­csolatban a történészek körében is régóta ismert, hogy a kétszázezres adat túlzás: való­színűleg 40–60 ezren lehettek. „A hadsereg menetelésekor a szultán előtt táncoló kerengő dervis teljesen a fantázia szüleménye, mert az szent dolog, amit nem lehetett az úton végezni, továb­bá fizikailag is lehetetlen. A menet leírása nem mindenben felel meg a valóságnak, pedig a tö­rök hadjárat egyik legfontosabb jellemzője volt a rend” – teszi hozzá a fordító. „Ezek tulajdon­képpen apró hibák. Kisebbek, mint az én hi­bám, amikor a barát szót dostnak fordítottam tö­rökre, ami havert jelent. Pedig kesis, vagy­is szer­zetes a jelentése. Szőllősy Gábor régész ba­rá­tom figyelmeztetett, de sajnos, már későn.”
Egyelőre nincs sok visszajelzés az Egri csillagok török fogadtatásával kapcsolatban. A Türk Dili Dergisi – a Török Nyelv Magazin – című folyóiratban jelent meg egy komoly cikk, amely dicsérő szavakkal tudósít a fordításról. Ez a folyóirat az egyik legfontosabb és legkomolyabb jelenleg Törökországban. Közben már a következő könyvet is befejezte a fordító. „Ujkéry Csabának a Szigetvár visszafoglalásáról szóló, Handzsár a tükörben című könyve tényleg mélyen megérintett, és biztos vagyok benne, hogy a török olvasók is így fogadják majd. Most Beder Tibor Gyalogosan Törökországban című útleírását fordítom. Utána pedig megint egy Ujkéry Csaba-könyv következik majd a sorban: Szigeth pajzsai című történelmi regényében az 1530-tól 1566-ig tartó időszakot dolgozta fel, amikor a török négyszer ostromolta meg Szigetvárt, amelyek közül az 1566. évi utolsó ostrom során sikerült csak a várat elfoglalni.”
(Mno.hu)