Az Oltfejből csak az étfalvazoltáni együttes hiányzott a vasárnapi találkozóról, és vendégként felléptek a mifelénk gyakran szereplő nagybaconi fúvósok. A Csomád alatti községet a sepsibükszádiak, Mikóújfalut a Nagykürt 95 zenekar képviselte az Oltfej-találkozón. Jelen voltak Gidófalva, Árkos és a vendégfogadó Kálnok–Kőröspatak rezesbandái.
Ez utóbbi, amelynek története – kényszermegszakításokkal együtt – több mint százéves múltra tekint vissza, első alkalommal hívta meg a felsorolt zenekarokat találkozóra. Kálnok központjában találkoztak, ahol Tóth Anna beszolgáló református lelkész áldásban részesítette a közel kétszáz zenészt, aki indulóinkkal, népdalainkkal, a zenei anyanyelv hangján biztatta életerőre és -kedvre a falu, Sepsikőröspatak községközpont népét és a fúvóstalálkozóra összesereglett vendégeket. Az aranyos ősz és a kellemes időjárás, a hat rezesbanda zenés felvonulása a kálnokiakat is kicsalta a kapuk elejébe. Élükön a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület három, díszruhás lovashuszárja haladt. Székely népviseletbe öltözött gyerekek helységnévtáblákkal és nemzetiszín zászlókkal vonultak a zenekarok előtt a kultúrotthon tágas udvarára.
Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere köszöntőbeszédében a zene, a népi és harci muzsika történelmi szerepére és fontosságára emlékeztette a közönséget, amelyre sok alkalommal szüksége volt a nagy megpróbáltatások idején nemzetünknek, nemcsak a kuruc, hanem a negyvennyolcas szabadságharc, de a két nagy világégés idején is. Szígyártó András, a kálnoki közművelődés régi közkatonája hosszú strófákba, rímekbe szedte az 1909-ben létrejött Kálnoki Polgári Fúvószenekar viharos történetét, amely 2012 decemberében újraalakult. Miközben hatalmas üstben rotyogott az udvaron a tokány, puhult a házi disznó húsából készülő flekkennekvaló, készült az Ütő-féle kürtőskalács, a hat zenekar bemutatta a legszebb és legsikeresebb zeneszámait. A zenés októberi vigadalom hajnalig tartott.
