— Lemegyek a patakra mosni, te maradj benn, a házban, ne engedj be senkit, különben bejön a kecske, akinek vasból van a szája, a nyelve meg úgy vág, mint a kard.
De a gyerek nem fogadott szót, kiment az udvarra, az ajtót meg nyitva hagyta. Amikor be akart menni a házba, ott találta a vaskecskét, aki azt mondta neki:
— Én vagyok a rettenetes vaskecske, ha belépsz, miszlikre aprítalak.
A gyerek erre sírva fakadt.
Arra járt egy öregasszony, és felajánlotta a gyereknek, hogy segít rajta három véka búza fejében. Bekopogott, de a vaskecske azt mondta neki:
— Én vagyok a rettenetes vaskecske, ha belépsz, miszlikre aprítalak.
Az öregasszony sebtében elment, lemondott a búzáról is.
A gyerek tovább sírt. Arra járt egy öregember, felajánlotta, hogy segít neki négy darab sajt fejében. Bekopogott, de a vaskecske neki is azt mondta:
— Én vagyok a rettenetes vaskecske, ha belépsz, miszlikre aprítalak.
Az öregember is elment, lemondván a sajtról.
Arra repült egy kismadár, és felajánlotta a gyereknek, hogy segít rajta három véka kenyér fejében. Odament az ajtóhoz, bekopogott, és azt mondta:
— Ki van benn?
— Én vagyok a vaskecske, ha belépsz, miszlikre aprítalak.
Erre a kismadár:
— Én meg úgy beléd csípek, hogy attól koldulsz!
Erre a rettenetes vaskecske megrémült, és elszaladt. A kismadár pedig megkapta a kenyeret, amit kért.
És nekünk mi maradt?
Ez a szép kis mese.
