* A maitól jelentősen eltérő geopolitikai körülmények között született meg tizenöt évvel ezelőtt a Duna Televízió. A világ azóta alaposan megváltozott, a Nemzet Televíziójának mégis sikerült megőriznie eredeti szellemiségét. Hogyan?

— Nagyképűség volna, ha azt állítanám, nagyon nehéz volt megőrizni a szellemiséget, hiszen erre a szellemiségre elementáris szükség van. Minden politikai konfliktus és az ország gazdasági nehézségeinek ellenére azonban a mostani helyzet jobb a tizenöt évvel ezelőttinél, bár a Duna Televízió érvényesülési lehetőségei, pályán maradása sokat nehezült. Akkoriban mint égi áldás érkezett meg a nézőkhöz a Duna, most pedig a hatalmas kínálatból vagyunk az egyik csatorna. Ebben a helyzetben az élen maradni a tömbben élő erdélyi magyarság körében valóban komoly fegyvertény.

— Valószínűleg minden állam szeretné, ha valamennyi médium az ő céljait szolgálná. Nálunk ez annyival bonyolultabb, hogy a nemzet nem esik egybe az ország határai által határolt területtel. Ha hiszünk a politikai vetésforgóban és a többpólusú politikai berendezkedésben, akkor ez a tévé nem lehet az állam szócsöve, melynek négyévenként változik a vezető elitje. Az államnak egy kötelessége van: eltartani a közszolgálati televíziót. Viszont a közszolgálati televíziónak kutya kötelessége a nem politikai célok szolgálata. Nincs a miénknél bonyolultabb szerepkörű televízió, hiszen nekünk fel kellett fedeznünk, hogy a csonka-Magyarország határain belül is élnek magyarok, akikhez fontos szólnunk. Fontos a belföldi nézettség is, bár az alapító okirat szerint a határon túli magyarok televíziója vagyunk.

— A tömbben és szórványban élő magyarságra egyaránt vonatkozik. Annak idején a Magyarok Világszövetségének kezdeményezésére jött létre a Duna Tévé, s ebben nagy szerepe volt Csoóri Sándornak. Az Antall-kormány által létrehozott egyetlen, máig fennmaradt nemzeti intézményről van szó, és még ma is rácsodálkozunk, hogy a világ összmagyarsága számára mennyire fontos, szimbolikus szervezetté, valóságos védőernyővé nőtte ki magát tizenöt év alatt a televízió.

— Anyagilag hatással volt ránk, a nézettségben szerencsére nem. A független felmérések szerint az m2 határon túli sugárzása kidobott pénz, azt a csatornát senki nem nézi. Legutóbb a romániai európai parlamenti választások előtt az RMDSZ szerette volna megtudni, hogy melyik az a fórum, amelyik leginkább befolyásolja az erdélyi magyar közvéleményt. A felmérések szerint óriási mértékben vezet a Duna Televízió, a lakosok 48 százaléka kedvenc televízióként tart számon minket, míg az m2-re a nézők mindössze 0,8 százaléka kíváncsi. De az erdélyi rangsorban ezután sem a magyar kereskedelmi televíziók következnek, hanem egy román nyelvű tévé. Ez is mutatja, a hazai kereskedelmi televíziózás alpáribb, közönségesebb, elfogultabb és tömegbutítóbb, mint a romániai. Persze, ezek a televíziók nem a mi világunk, ám el kell ismerni erényeiket.

— Ma már egyre inkább megszólítjuk őket. Decemberben televíziós szempontból ráadásul sajtótörténelmet írtunk: rajtunk kívül korábban Közép-Európában soha, egyetlen televízió sem kapcsolt élő adásban egyszerre öt kontinenst, ahogy mi tettük karácsonykor! Nagy előrelépés, hogy novembertől egész Dél-Amerikában foghatók vagyunk, az ott élő magyarság most kezd ránk csodálkozni.

— Nem értem, miért kap negyedik éve a Magyar Televízió kuratóriuma a szokásos éves támogatáson kívül kilencmilliárd forint pluszpénzt, miközben a Duna Televízióért felelős Hungária Televízió Közalapítvány egy fillérrel sem jut többhöz. Az sem világos, miért nem kaptuk meg azt a félmilliárdot, amit azért ígértek, hogy ne nagy veszteséggel zárjuk az évet. Miközben pedig a megszorítások, a menet közbeni áfaemelés, a színlelt szerződések miatti szerződésmódosítások és a közműdíj-emelkedés miatt csak tavaly hétszázmillió forinttal kevesebből kellett gazdálkodnunk.

— Ez a jelenség független a politikai oldalaktól. Mindig a mindenkori parlamenti pártpolitika igyekszik befolyásolni a közmédiumot, és próbálja bizonyos fokig zsaroló eszközként felhasználni a költségvetési támogatást. A közszolgálati televíziózás és rádiózás ma emiatt nem tud igazán független lenni. Sajnos, a napi politikai elvárásoktól nagyon nehezen tud függetlenedni egy közszolgálati televízió, ezért van nehéz helyzetben a Duna is. Különösen mert nem tudunk a pártok agyával gondolkodni, és nemcsak azért, mert a törvény ezt tiltja, hanem mert nem ezt várják el tőlünk a nézőink.

— Nem tartom célszerűnek, noha igazából nem valósul meg általa direkt pártellenőrzés, ám tény: ha valaki egyik párthoz sem tartozik, akkor egyik párt sem érzi magához közel állónak.

— Valakinek el kell döntenie, hogy mibe kerüljön a közszolgálati televíziózás. A médiatörvénnyel sincs nagy baj, a parlamenthez tartozással sem lenne, ha tisztességesen és valóban a demokrácia szabályai szerint egyenlő lenne a mérce, és igazságos az elosztás. De hogy sem a mérce, sem az elosztás nem egyenlő, azt évről évre saját bőrünkön tapasztaljuk, és ennek soha nincs jogi következménye, azt is látjuk.

— A közszolgálatiságra a világ összes pénze sem lenne elegendő. Nagyon nehéz számszerűsíteni, de az biztos: ha valamennyire képes volt működni egy bizonyos összegből ez a televízió, akkor ugyanakkora összegből nem működhet négy évvel később, ha figyelembe vesszük az évenkénti inflációt. A Duna TV az inflációt kiegyenlítő kompenzációt sem kapta meg a tizenöt éves születésnapjára, ennyivel kevesebből kell helytállnunk. Eközben a közszolgálati médiumok több milliárd forintos igényt nyújtottak be a digitális átállásra, és úgy tűnik, hogy legfeljebb 650 milliót fog jóváhagyni az állami költségvetés, amiből hatszázmilliót megkap a királyi MTV, 50 milliót a Magyar Rádió, mi pedig szokás szerint egy fityinget sem! Eközben dicséretet dicséretre halmozunk, nemzetközi szakmai elismerések és rangos díjak sorát hozzuk haza műsorainkkal. Újabban már a Magyarországra akkreditált diplomaták is a Duna Televíziót tekintik irányadó partnernek, így teljesen érthetetlen, hogy egyeseknek miért fordul meg rendszeresen a fejében, hogy talán mégis meg kellene szüntetni a Dunát.

— Ebben a félelemben élünk tizenöt éve, de már megszoktuk. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Az biztos, hogy a mindenkori kormánynak fel kellene ismernie a Duna Televízió rendkívüli erejét. Nagyon nagy dőreség azt gondolni, hogy csak a csonka-Magyarország határain belül érdemes adófizető, választó állampolgárokban gondolkodni. Számtalan esetben bebizonyosodott, s erre most kezd rájönni a jelenlegi kormány is, hogy milyen döntő módon tudja a közvéleményt befolyásolni a határon túl élő magyarság. Hogy két és fél millió embert szervesen közelről, baráti, rokoni, származási kapcsolatrendszer alapján érint a határon túli magyarok sorsa. Ezt nem figyelembe venni, ezt az intézményrendszert tovább csonkítani, nagyon nagy hiba! Ebben a viszonyban óriási érzelmi és kulturális szolgálatot tud tenni a Duna Televízió. Romániában nagyon jól tudják, ha nincs a Duna, akkor decemberben egyetlen erdélyi magyar képviselő sem jut be az Európai Parlamentbe.

— Először is megnézetném a reális nézettséget. Hihetetlen disznóságnak és szűk látókörűnek tartom, hogy a Duna Televízió esetében a belföldi nézettséget figyelik és tartják számon. Ha a magyar állam pénzén végre felmérnék, hogy Amerikától Ausztráliáig, Nyugat-Európától Észak-Afrikáig, illetve a Kárpát-medencéig hányan néznek bennünket, akkor rögtön kiderülne: a legnézettebb és legfontosabb magyar televízió vagyunk. Ha pedig ezt bölcsen figyelembe venné a kormány, akkor ennek megfelelően jelentősen növekedhetne az állami támogatás. Megszüntetném a reklámkényszert, és a reklámok helyett is műsort adnék. Arról is gondoskodnék, hogy megfelelő alaptőkéje legyen a televíziónak, hogy a közelgő digitális jövőre fel tudjon készülni. Ehhez körülbelül annak a kétszerese kellene, mint amit most kapunk állami támogatásként.

— Jóval évi tízmilliárd forint alatt van, amiből létezünk. Ez olyan pénz, aminek egy része rögtön elmegy sugárzásra, műholdbérlésre. De ne felejtsük el, ez az a közmédium, amely teljes vagyonát maradéktalanul megőrizte. A Magyar Rádió nagyrészt, a Magyar Televízió egyáltalán nem így járt el, és semmije nincs, csak rózsaszín jövője.

— A határon túl élő magyarság politikai szervezetei nemcsak megpróbálták meghatározni a Duna Televízió sorsát, hanem olykor meg is határozták. Kétségtelenül tudnak bennünket nógatni, az európai sokpólusú politikai berendezkedés folytán ott is különböző csoportosulások jöttek létre, amelyek gyakran homlokegyenest mást akarnak. Számunkra azonban az is fontos néző és egyaránt magyar, aki az RMDSZ-nek tagja, és az is, aki ilyen-olyan nemzeti tanácsban hisz, nem tehetünk köztük különbséget. Még ha mindegyik elégedetlen is azzal, amit neki nyújtunk, és mindegyik azt szeretné, ha csak vele foglalkoznánk. Ez az elvárás, sajnos, folyamatosan és rettenetesen nehezedik ránk. Ez ugyanolyan helyzet, mint amikor a televízió nem akar pártokhoz tartozni, ezért egyik sem szereti.

— A moralizálásnak számomra pejoratív jelentése van, benne van a móresre tanítás üzenete. Szerintem nekünk a konszenzusra törekvés és a kultúra megőrzése a két legfontosabb célunk, s nincs sorrendiség sem. Ezekben mindig van legkisebb többszörös és közös nevező, s a konszenzus megtalálásában a legerősebb a Duna Televízió. A Dunának nemzeti szelleműnek, ha úgy tetszik, konzervatív életérzésűnek és kulturálisnak kell lennie. Érdemes és hálás az európai kultúrát, azon belül pedig hatványozottan a nemzeti kultúrát erősítenünk, mert az emberek a közös kapcsolódási pontokat keresik. A miénk egy szerencsétlenül túlpolitizált ország, ahol nevetségesen nagy jelentőséget tulajdonítunk a politikának, ahol a televíziók, a közmédiumok és általában a média keresi a politika kegyeit — holott a demokráciákban ez mindenütt fordítva van.

— Azt hiszem, hogy igen, hiszen a Duna Televízió hazai népszerűsége, nézettsége nagyon megerősödött. Átláthatóbbnak és számonkérhetőbbnek kell lennie a finanszírozásnak, és remélem, erre ez az ország saját erejéből képes lesz, s nem kell majd az Európai Unió fórumaihoz fordulnunk emiatt. Ugyanakkor megvallom, nagyon erősen gondolkodom azon, hogy ebben az anyagi keserűségben időről időre ne feketedjen-e el a képernyő, és ne írjuk-e ki, hogy ,,Egyenlő mércét, igazságosabb médiatámogatást kérünk!" Ez a lépés talán a finanszírozókat és a nézőket is elgondolkodtatná.

Lejegyezte: VARJÚ FRIGYES