Apja brassói származású szász, de teljesen székely magyar érzelmű, lelkületű tisztviselő. Édesanyja nagyajtai székely magyar lány. Marcit – így nevezték testvérei, sors- és falutársai – kiváló képességgel, talentummal áldotta meg a Gondviselő. Egyformán kitűnő volt a humán tárgyakból és a reáliákból. Lobbanékony természete miatt Villám Marciként emlegették. Mivel az édesapja tisztviselő volt, kispolgári származásúként, azaz kizsákmányolóként tüntették fel személyi lapjaiban. Ez a billog végigkísérte 29 évre szabott élete során. Elemi iskolai tanulmányait  szülőfalujában végezte, a gimnázium VIII. osztályát 1955-ben a nemrég alakult baróti gimnáziumban kezdte. Itt éri 1956 ősze, október 23-a, a magyar forradalom és szabadságharc kezdete.
1961. január 4-én a marosvásárhelyi börtönben a következő önéletrajzot, önvallomást csikarták ki belőle: „A forradalom kitörésekor a baróti középiskola irodalomkörében – amelyet Bartha János magyartanár vezetett, és aki aznap nem jelent meg a köri ülésen – egy versemet olvastam fel. (…) Azt állítottam, hogy a kommunisták az ártatlan munkásokat ölik. 1956 október végén IMSZ-gyűlést tartottak, egy határozati javaslatot terjesztettek elő, amelyben elítélték a magyarországi ellenforradalmat. Amikor a Sepsiszentgyörgy rajoni IMSZ-kiküldött szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot, rajtam kívül – aki a szavazáskor tartózkodtam – mindenki megszavazta a javaslatot. Amikor a rajoni IMSZ-bizottság kiküldöttje megkérdezte, miért nem szavazok, én ironikusan azt válaszoltam, azért, mert a Magyarországon zajló eseményekkel kapcsolatosan nem ismerem az igazságot. (…) Test­véreim: Moyses Frigyes, 30 éves, nős, Kőhalomban (Rupea) a 105. szám alatt lakik, inspektor a kőhalmi Mezőgazdasági Banknál (tudatosan hallgatta el: a bátyja ugyancsak kiváló képességű értelmiségi, aki a hazai sportesemények krónikásaként, sportlexikonok szerzőjeként vált ismertté, népszerűvé), Moyses Piroska, 28 éves, Nagyajtán lakik, nincs férjnél, háztartásbeli. Moyses Éva, 16 éves, Nagyajtán lakik, nincs férjnél, háztartásbeli.”
A magyar forradalom és szabadságharc eszméinek hatására Moyses Márton ösztönzésére négy 15–16 éves kisdiák, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november 14-én – a visszaemlékezések november 4-ét, 5-ét említenek – elindult a román–magyar határ felé, hogy a zöld sávon átszökve, akár fegyverrel a kezükben, miként a pesti srácok tették, segítsék a magyar forradalmárokat. Kisgyörgy László nagyajtai diákot társai a kollégiumi szoba ágyához kötötték, így ő nem vehetett részt a határátkelési kísérletben. Érmihályfalvánál – ahol Bíró Benjámin az 1947. évi szárazság idején hosszabb időt töltött – próbáltak átszökni a határon. Józsa Csabának és Bíró Benjáminnak sikerült, Moyses Márton és Kovács János eltévedt. Idő­közben a határőrzést még jobban megszigorították, így nekik vissza kellett fordulniuk. Bíró Benjámin és Józsa Csaba Debrecenig vergődött el. A debreceniek látták, hogy a két gyerek életveszélyben van, örökbe fogadták, beíratták egy szakközépiskolába. A román és a magyar titkosrendőrség, a Securitate és az ÁVO közötti felhőtlen kapcsolat eredményeként hamar kiderítették, hogy a két gyerek erdélyi magyar. Letartóztatták őket, majd 1957. március 15-én, az 1848-as forradalom kitörésének évfordulóján átadták a román hatóságoknak.
Nemrég a teljes döbbenetes periratot megtaláltam a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács bukaresti levéltárában. Kevés ilyen szívszorító dokumentumot olvastam az 1950-es évek Erdővidékéről, a bibarcfalvi tanító, Józsa Ferenc kétségbeesett igyekezetéről, hogy Magyar­országra szökött Csaba fiát mentse, ezért tartottam fontosnak, hogy a Moyses-perirat folytatásaként ez a különleges perirat is nyomdafestéket lásson a Háromszék hasábjain.
Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták a baróti középiskolából. Akkor még működött a székelyföldi értelmiségi szolidaritás: Szilágyi Margit tanfelügyelő és Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium kiváló igazgatója Moy­sest valósággal átlopta Marosvásárhelyre. 1959-ben itt érettségizett. A hatalom retorzióját bizonyítja: amikor Moyses Mártonról dokumentumfilmet forgattunk, szembesülnünk kellett azzal, hogy csupán a Moyses Márton osztályának, évfolyamának érettségi tablója hiányzik.
Moyses Márton 1959 nyarától 1960 őszéig a sepsiszentgyörgyi textilgyárban és egy gázvállalatnál dolgozott. A saját bőrén tapasztalta meg a munkások kizsákmányolását, a normarendszer bénító hatását. Ennek hatására írta később a Vörös és fekete reakció című tanulmánytöredékét. 1960 őszén sikeresen felvételizett a már egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára. Mivel rendkívül szegény volt, nem volt „ember elejébe való ruhája”, még a gólyabálra sem tudott elmenni. Négy forradalmi verse volt nála. 1960. november 22-én délben egyetemi előadás közben tartóztatták le.
Letartóztatását dr. Kincses Emese egyetemi tanár vallomása alapján rekonstruálhatjuk: valósággal elhurcolták a szekus pribékek. Még aznap Marosvásárhelyre hozták, és a Securitate börtönében november 23-án megkezdték a kihallgatását. Alapfokon hét év börtönbüntetésre ítélték, majd a betegsége, a nyelvlevágása nyomán büntetését két évre mérsékelték. Nincs példa arra, hogy egy politikai elítélt – ahogyan azt Moyses Márton tette! – levágja a saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle. Sorozatunkban közöljük a cellatársai ez irányú vallomásait. 1962-ben szabadult. Elrettentésként saját szülőfaluját, saját szülőházát jelölték ki kényszerlakhelyként. Csak a helyi kollektív gazdaságban dolgozhatott. 1970. február 13-án Brassóba utazott, hogy munkát keressen, hátha így magánúton elvégezheti egyetemi tanulmányait. Összeveszett az egyik nagyvállalat félreállított szekus káderesével, majd vásárolt egy liter benzint, Brassó főterén leöntötte, majd felgyújtotta magát. Sokkal tudatosabban, mint ahogyan azt példaképe, a cseh Jan Palach tette.
Még három hónapig szenvedett, hatvan egység vért adtak, hogy vallatni tudják. 1970. május 15-én hunyt el. Sírja a nagyajtai unitárius temetőben látható. Nagyon kevés hozzá hasonló mártírja van Székelyföldnek. Illő, hogy emberi, költői, második Bolyai Jánosként emlegetett, atomkutatással, áramfejlesztők létrehozásával kísérletező tudósi alkatát a szülőföld, Háromszék a maga teljes mélységében és nagyságában megismerje. A következőkből kiderül, alapos okunk szolgál minderre.
Mellékelten közöljük a volt osztálytárs, barát és ,,bűntárs”, Szokoly Elek beszédét, amely 2005. május 15-én Nagyajtán, Moyses Márton domborművének és emléktáblájának leleplezésén hangzott el.