Emir Kusturica operát készített A cigányok ideje című filmjéből, s május 15. és 30. között tizenkétszer adják elő a belgrádi Száva központban — jelentette be a rendező Kustendorfban (nevéből és a német falu szóból), az általa alapított magánfilmfesztiválon.
A közép-szerbiai Mokra Gora-hegységben levő Drvengrad faluban a világhírű bosnyák filmrendező elmondta újságíróknak, hogy az opera elkészítésének ötletét saját alkotása, az 1988-ban forgatott A cigányok ideje című film adta. Az operának sikeres premierje volt tavaly májusban Párizsban, ahol idén márciusban néhányszor ismét előadják. A következő helyszín Athén lesz, majd Belgrád és más városok. A Kustendorfi Fesztiválon A cigányok ideje című Kusturica-operából részleteket vetítettek videóról. Kiderült, hogy grandiózus díszletek között százhúsz színész, énekes és statiszta s több mint ötven muzsikus van a színen, valamint százhúsz technikus segíti az előadást. A fantasztikus díszleteket a párizsi Bastille Operából hozzák, s Kusturica úgy véli, hogy illeszkedni fognak a belgrádi Száva központ színpadához.
A cigányok ideje opera zenéjét Dejan Sparavalo, Nelet Karajlic és Stribor Kusturica, a filmrendező fia szerezte. Sparavalo korábban Kusturica több filmjéhez írt zenét, Karajlic a Hladno Pivo (Hideg sör) volt jugoszláv punk-rock együttes, majd a szarajevói kultikus banda, a Zabranjeno pusenje (Tilos a dohányzás) zenésze volt, Stribor Kusturica pedig a szarajevói együttesben dobolt, s az ő zenei ötlete a Macskajaj című film dobolós lüktetése, az umca-umca-umcacca.
Az 54 éves Emir Kusturica Szarajevóban született, Jugoszlávia szétesése után Franciaországban és az Egyesült Államokban filmezett. A délszláv háború után Belgrádban telepedett le, és jugoszlávnak tekinti magát. Nálunk is közismert, gyakran szerepel különböző televíziók műsorán többek között Az élet egy csoda, a Macskajaj, az Underground — amely 1995-ben a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Aranypálmát — és A papa szolgálati útra ment című filmje.