Jöttek autóval, busszal, gyalog, nagyon sokan, fiatalok kisgyerekkel babakocsiban vagy az apák nyakában. A lovasokat, szekereseket nem engedte az úton vonulni a rendőrség, de többen mégis követték a menetoszlopot a szántókon, s ott voltak a környékbeli falvak fúvószenekarai is, amelyek vidámabbra, olykor emelkedettebbre hangolták a menetelést.
A rétyi keresztútnál Deák Botond református lelkész és Böjte Csaba ferences szerzetes prédikált az ökumenikus istentiszteleten. „Üzenjünk hadat innen, a háromszéki rónáról egyrészt az érdektelenségnek és a közönynek, másrészt az eltiprásnak és a jogfosztásnak. Mi, székelyek üzenjük Buka­rest­nek innen, az Óriáspince-tető árnyékából: nem engedhetjük meg, hogy sorsunkról nélkülünk döntsenek” – fogalmazott Deák Botond. Böjte Csaba atya Bethlen Gábor három fontos üzenetét hozta el: az acsarkodás, a veszekedés nem vezet semmire, tárgyalni kell, békét teremteni ellenségeiddel is, és csak Istenhez fordulva, az ő segítségét, támogatását kérve érhetünk célt. „Együtt, közösen alakíthatjuk újra tündérkertté Erdélyt” – mondotta.
A keresztúttól 12 órakor Szent­ivánlaborfalva felé a rétyi fúvósok irányításával, Maksa felé Deák Botond vezetésével kelt útra a két menetoszlop. A Maksáról érkezőkkel háromnegyed óra múltával találkozott az élboly a vasúti sínek után pár száz méterre. Rádió senkinél nem lévén, egymás kérdezték az emberek: kialakul-e az élőlánc, vagyunk-e elegen? Aztán sorra jöttek a hírek: mindenütt tömeg van, már több mint százezren gyűltünk össze. Voltak itt Gyergyóból, Udvar­helyről, Erdővidékről, de Magyaror­szágról érkezettek is. Akadt, aki azt hiányolta: „miért nem egy helyre gyűltünk, miért nem kiabálunk”, de aztán érkezett a magyarázat: „így nem tudják lekicsinyíteni, hányan gyűltünk össze, hisz 53 kilométer élőláncot nem alkothat pár ezer ember”.