Küldeményművészeti tárlatA nemzet művészetében is él

2013. október 28., hétfő, Közélet

Rendhagyó kiállítást rendeztek szombaton a sepsiszentgyörgyi Míves Házban: az Autonómia anatómiája címmel drótpostán küldött és helyben kinyomtatott alkotásokkal hét országba szóródott magyar képzőművészek próbálták körüljárni az önrendelkezés kérdését.

Az Ütő Gusztáv által megálmodott „elektronikus küldeményművészeti” tárlatot Tőkés László nyitotta meg. Elmondta: szükség van a fogalmak tisztázására, a test megelevenedéséhez pedig a lélekre. A művészet olyan erőforrás, amely válság idején is képes megmutatni, hogy az emberi lét több a puszta megélhetési küzdelemnél; a nemzet pedig művészetében is él. A Trianon utáni erdélyi (magyar) képzőművészet évtizedeit Vécsi Nagy Zol­tán művészettörténész vette számba, mint „gondolataink, érzéseink és félelmeink lenyomatait”. A legnagyobb tetszést azonban Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere aratta, aki népes küldöttség élén érkezett a székelyek nagy nenetelésére, és Ma­gyarország több ezer településének bátorítását is hozta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 807
szavazógép
2013-10-28: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Uzontól Kökösig

Nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk – hirdette az uzoni szabadtéri istentiszteleten Ung­vári Barna helybeli tiszteletes a téren összegyülekezett, közel ezer embernek.
2013-10-28: Közélet - Bokor Gábor:

Itthon vagyunk! (Maksa)

Tíz órakor alig két-háromszáz menetelő jelent meg Maksán, köztük az egyenruhába öltözött, Szebb Jövőért Magyar Önvédelem Egyesület zászlót lobogtató szakasza, ám egy órával később színültig telt a község központja, a templom előtti téren több mint négyezren voltak kíváncsiak Tőkés László szabadtéri igehirdetésére.