A dátumot a keresztény világ az újkor kezdetének tekinti, hiszen az új eszmék meg­jelenésével, nyilvános hirdetésével és ter­jesztésével a társadalom is a megújulás útjára lépett, új korszak kezdődött.
A reformáció nem egy rögzített idő­ponthoz kötött, a dátum csupán a kezdetet jelöli, a folyamat tartós, sőt – mondhatni –, végtelen. A hőskorban új protestáns vallások jöttek létre, s a római katolikus egyház is komoly megújuláson esett át. A reformok folytatódnak, napjainkban, életterünkben is tapasztalhatunk látványos újításokat. Négy évvel ezelőtt megalakult az egységes Magyar Református Egyház, minekutána a debreceni nagytemplomban a magyar­országi és külhoni református egyházke­rületek vezetői egyöntetűen elfogadták az egyház egységes alkotmányát. Három esztendeje az unitáriusok egyesültek, s a szervezet Magyar Unitárius Egyház néven működik kolozsvári székhellyel.
Életünkben, társadalmunkban a közélet vonatkozásában is folytonos mozgolódást tapasztalunk – de igazi áttörést még nem. Múlt vasárnap, a székelyek nagy menetelésén egységes magyar fellépést láthattunk, ám amint lement a nap, mintha eltűnt volna a magyar összefogás is: a Duna Televízió Kézdivásárhelyről közvetített Heti Hír­mondó című műsorában már inkább arról folyt a vita, ki a nagyobb, ki mit tett vagy nem tett a magyarságért, még akkor is, amikor a műsorvezető az együttműködés jövőjéről érdeklődött. Pedig képviseletünk­re vállalkozó pártjaink, szervezeteink soraiban, egymáshoz fűződő viszonyukban is reformra lenne szükség.
S hogy létezik példa a megújulásra, egyeztetésre, összefogásra – ezt egyházaink megmutatták. A belső reformot már most, a reformáció ünnepén el kellene kezdenünk, hogy új világot teremtsünk magunknak.