A politikusoknak általában, a hazaiaknak meg különösen rossz a memóriájuk. Emlékezzünk tehát arra, hogy az országban a 2012 elején kirobbant elégedetlenségi hullám és a folyamatos tüntetések hatására miként is bukott meg az Emil Boc vezette kormány, majd néhány hónap múlva hogyan került hatalomra a szocialista-liberális szövetség, amely aztán hatalmas előnnyel nyerte meg az őszi parlamenti választásokat.
Ponta és Antonescu, a két pártvezér akkor a népszerűség hullámain lebegett, s láthatólag elhitték, hogy szeretik őket, és mellettük áll, egy emberként sorakozik fel mögéjük az istenadta nép is, így megígértek mindent.
Már akkor látható volt, hogy ezeknek a szertelen és meggondolatlan ígéreteknek a széthúzó szövetség és a váltakozó összetételű kormány aligha fog tudni eleget tenni. Eszük ágában sem volt végre elkezdeni a tanügyi és az egészségügyi reformot – a két ágazat, amint azt az idén kora ősszel beinduló tüntetések is jelzik, azóta is leszálló ágban, helyzetük megbízhatóan romlik, akár az életszínvonal. Az ország továbbra is hitelekből él, az állandóan változó kormánytagok pedig legitimitási problémákkal küszködnek.
A tüntetéseken meg – bizonyítva, hogy minden mulandó – ma már ilyesmiket skandálnak a terek névtelen költői, hogy „DLP, SZLSZ, ugyanaz a hazugság” (PDL, USL / aceeaşi minciună). A felismerés, hogy a volt és a jelenlegi kormányzó pártok hazugságai egyformák, világosan jelzi: a nép kezdi elveszíteni bizalmát. Már nemcsak Băsescu államfőt szidják, hanem Ponta miniszterelnököt is. Nincs olyan ágazat Romániában, amelynek dolgozói „elégedettek” lehetnének, de a tüntetések a verespataki beruházás miatt újultak ki és szaporodtak el az elmúlt hetekben-hónapokban. Románia lakosságának az utcákra vonuló nagyobb része nem szeretné, ha megindítanák a verespataki aranybányát, főként környezetvédelmi veszélyek miatt. Egy kisebb része viszont szeretné. A nagyobb és a kisebb tábor nem egyezik, a hatalom pedig lebegteti a döntést, kivár, mint tizenöt esztendeje minden román kormány, s tagjai láthatólag meglepődnek azon, hogy már az egészségügyben eluralgó nyomorúságos helyzet miatt is az utcákra vonulnak az ágazat dolgozói és az elégedetlenek. A tüntetések, láthattuk tavaly télen, olyanok, mint a lavina: nőnek, nőnek, és végül elseprik a hatalmon lévőket.
Tavaly nyáron könnyebb volt, most elképzelni sem lehet, ha megbukna a szocialista-liberális kormány, egyáltalán kik jöhetnének helyettük? A balszerencsés ország nemcsak aranytartalékait akarja felélni, de ezzel egyenes arányban fogynak politikusai is, szemlélet- és arculatváltásra lenne szükség – de honnan? A hírhedett kanadai vegyesvállalat ciánnal bármikor kitermeli Verespatak aranykészletét – megjósolhatóan nem lesz benne sok köszönet – de új politikusokat még ők sem importálhatnak.
Ott vagyunk, ahol voltunk, lassan még ott sem. S a korrupcióról még nem is esett szó.
