Az erdélyi ma­gyarságnak ilyesmiben nem volt része, ámbátor több százezres kivándorlási vesztesége 1919 és 1940, illetve 1945 és 1989 között jórészt a kényszerű  kivándorlásnak tulajdonítható, s ez ma is tart. 1946-ban az ún. Párizsi Szerződésben, melyet Ausztria és Olaszország írt alá, a dél-tiroliaknak nemzetiségi egyenjogúságot ígér­tek, mi több, autonóm törvényhozói és végrehajtói hatalmat Bolzano/Bozen és Trentino tartomá­nyok (provinciák) számára, de a bevezetett gyakorlat nagy csalódást keltett, mivel az olaszok kijátszották az egyezményt. Ér­demes odafi­gyelni, a mai román hatalom nem véletlenül kísérli meg Székelyföld és a román többségű megyék kényszerházasságának fenntartását, újbóli intézményesítését. Lássuk, mit ír erről a Wiki­pédia: „Az olaszok azonban úgy kerülték ki (az olasz–osztrák egyezmény) végrehajtását, hogy Bozent egyesítették az olasz nyelvű Tren­tino tartománnyal. Az így létrejött Trentino–Alto Adige régió ugyan szintén autonómiát kapott – viszont az egyesítéssel az etnikai arányok úgy megváltoztak, hogy az egyezmény gyakorlatilag értelmét vesztette. Ezután még több évtizedig folyt a Dél-Tirol-vita, mert a régió kisebbségi lakói és Ausztria nem nyugodtak bele az olaszok teremtette helyzetbe. Ausztria Dél-Tirol ügyében többször az ENSZ köz­gyűléséhez fordult panasszal. A nyomás alatt az olasz parlament végül 1971. november 10-én megszavazta a valódi kisebbségi területi autonómiát meg­teremtő Autonómia Statú­tumot.”
Az első autonómiaszabályt azóta többször módosították, és a joggyarapodás révén állt elő az a helyzet, hogy 2006-ban a Francesco Cossiga olasz szenátor által megfogalmazott népszavazási javaslatot – melyben arról kérdezték volna Dél-Tirol lakóit, hogy megmaradnak-e az olasz államban, teljes függetlenséget óhajtanak-e, vagy Ausztriához, esetleg Német­országhoz kívánnak-e csatlakozni – még a sze­paratisták is jobbnak látták elutasítani. Ennek és a módosításoknak a figyelembevételével ismertetjük a dél-tiroli autonómia mibenlétét és működését az alábbiakban.
A Bozen és Trient provinciákból álló Tren­tino–Dél-Tirol az egy és oszthatatlan Olasz Köz­társaság öt különleges jogállású autonóm régióinak egyike, ezek mellett tizenöt rendes jog­állású régióra oszlik az ország többi része. A ré­giók maguk is komoly autonómiával rendel­keznek, saját adókat vethetnek ki, pénzügyi ön­állósággal bírnak, részesülnek a központi költségvetés kiutalásaiból stb., az említett auto­nóm régiók pedig ezen felül többletjogokat is kaptak.
Dél-Tirol tehát rész a részben, egy autonóm régió autonóm provinciája, megyéje, az egymilliós nagyobb régió félmillió lakosú északi fele, területileg nagyjából azzal azonos, pontosabban 7 ezer négyzetkilométer. Az olasz nem­zetállam a két provincia, Bolzano (Bozen) és Trentino (Trient)  összekapcsolása által mint­egy kettős biztosítékot kapott minden szecessziós törekvés ellensúlyozására. Ennek fejében azonban a dél-tiroli három népcsoport kiemelkedő belső önrendelkezésben részesül.
A régió önállósága nemcsak kulturális, hanem közigazgatási és gazdasági kérdésekre is kiterjed. Irányító szervei: regionális tanács, a regionális kormány és kormányelnök. A regionális tanács tulajdonképpen a két megye választott képviselőiből álló parlament, ezek mindegyike 35 képviselőt küld a törvényhozásba. A parlament az öt év első felében Bol­zanoban/Bozenben, második felében Tren­tinoban/Trientben székel, ennek megfelelően elnöke felváltva olasz és német. A tartomány kormányát Végrehajtó Bizottságnak nevezik. Dél-Tirolnak külön törvényhozó Tartomány­gyűlése és kormánya van.
A szűken vett Dél-Tirol (Bozen vagy Bolzano) 116 közigazgatási településre oszlik, háromban a ladinok (egy újlatin nyelvű nép­csoport), ötben az olaszok és 103-ban a németek alkotnak többséget, de úgy, hogy kb. 80-ban az a kilencven százalékot is elérik. A jogok gyakorlása a nyelvcsoportokhoz csatlakozás gesztusával kezdődik. Népszámláláskor min­denki kinyilvánítja, melyik csoporthoz tartozik, erre épül a közhivatalokban, a tisztviselői karban megvalósuló etnikai arányosság rendszere.
A három nyelv a közéletben egyenlő, azaz mindhárom hivatalos az összes állami és helyi közhivatalban, intézményben,  leszámítva a had­sereget, melynek egyedüli nyelve az olasz. 1978-tól fokozatosan bevezették a két-, illetve háromnyelvűséget a hivatalokban, a közalkal­mazottaknak nyelvvizsgán kell bizonyítaniuk, hogy mindkét vagy mindhárom nyelvet értik és beszélik. Az ügyfelekhez ugyanis annak nyelvén kötelesek fordulni mind írásban, mind szóban. A nyelvet az ügyfél, a polgár választja meg. 1993-tól e többnyelvűséget a bíróságok előtt is be­vezették. Az oktatási rendszerben a tannyelv olasz vagy német, mindenikben tanít­ják a másik nyelvet is. A kisszámú ladin közösség iskoláiban az órák egy része németül, a másik olaszul folyik, a ladin kisegítő nyelv, de óvodákkal is rendel­kez­nek, akárcsak a németek és az olaszok. A három iskolarendszert a Tarto­mányi Gyűlés három iskolahivatala igazgatja, azaz külön tanfelügye­lőségeik és „minisztériumuk” van. Sok a német sajtótermék,  több állami és magán- tévé- és rá­dióadás e nyelven sugároz.
A két állam 1992-ben nyilatkozatban jelentette ki, hogy az államközi vitát lezárták. A németek mindamellett nem tekintik a kérdést véglegesen megoldottnak, annak kezelése foly­tonos törődést és igazítást igényel. Ausztria véd­hatalmi státusát a mai napig fenntartja, rendszeresen konzultál a dél-tiroli hatóságokkal, és közös parlamenti üléseket tartanak, a felső­oktatási igények kielégítéséről maga gondoskodik osztrák területen, azonfelül támogatja a dél-tiroli oktatási rendszert, ehhez pénzsegélyt is nyújt, diákotthonokat, színházakat, zene­karokat tart fenn, azaz Dél-Tirol a határok feletti osztrák kultúrközösség szerves része.
Olaszország különben nagyra értékeli a dél-tiroli autonómiát, mi több, modellként ajánlja hasonló helyzetekben található államok és népcsoportok viszonyának rendezésére. (Lásd: Dr. Csapó József: Autonómiák és autonómia­törekvések. 2003.)

(folytatjuk)