A második világháború a XX. század legkegyetlenebb, legigazságtalanabb, millió emberi életet kioltó, lelki sérüléseket okozó, emberi mivoltjából kivetkőzött, hét évig tartó szenvedéssorozata volt.
A becsületes magyar családok, a józanul gondolkodó értelmiségiek mind elítéltük Hitler gaztetteit, a náci Németország népirtását. Őszintén sajnáltam gyermekkori játszótársamat, Kielselstein Dezsőt, aki elvesztette szüleit és két testvérét, Strélinger Iván mikós osztálytársamat, valamint a sok százezer ártatlan zsidót, akik a német haláltáborban vesztették életüket. Ma sem nyugodtam bele abba az igazságtalanságba, mely híres és közismert magyar zsidókat ölt meg: Szerb Antalt, a legkiválóbb magyar irodalomtörténet szerzőjét, Radnóti Miklós és Salamon Ernő költőt, Rejtő Jenő és Karácsony Benő írót, Knerr Izidort, a legszebb könyvek kiadóját, Richter Gedeont, a magyar gyógyszerészet világszintre emelőjét, Bródi Imre fizikust, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálóját.
Most, amikor Budapesten felavatták Horthy Miklós mellszobrát, kettős megítéléséről kell beszélnünk. Vannak, akik a háborúba való belesodródást, a II. magyar hadsereg Don melletti pusztulását és főleg a holokausztot róják fel az azóta elhunyt kormányzónak. Nekünk, erdélyieknek az 1944-ben Észak-Erdélyben élt százötvenezer deportált, meghalt és eltűnt izraelitáról is el kell számolnunk. Mások a Trianonban elszenvedett trauma utáni ország talpra állítóját látják benne, aki okosan megválasztott miniszterelnökei, Bethlen, Teleki, Kállay segítségével tudta ezt megtenni. Sokat tett az ország szociális bajainak orvoslásáért. Nem feledve a német megszállást, Magyarország szuverenitásának 1944. március 19-e utáni elvesztését, megint mások a zsidóság oltalmazójának tartják, emlékeztetve arra, hogy a hozzá hű magyar főtiszt Horthy utasítására 1944. július 6-án a budapesti zsidóság közel 250 ezres populációjának megmentésére sietett, ami lehetővé tette a Budapestre érkező Raoul Wallenberg tevékenységét, az azóta is elismert és hangoztatott zsidómentést. Horthy szerette hazáját, népét, családját, tengerészeit, ez nem volt bűn. A művelt, több nyelvet beszélő emberben a naiv tisztesség és becsületesség ártalmakkal is járt. Vagyona ugyanannyi volt 1944. október 15-én, mint 1920. március elsején.
1993. szeptember 4-én Kenderesen, szülőhelyén, hazai földben, mely föld nekünk, magyaroknak is szülőhazánk, újratemették. Érdekes, ma is látható egy malomkerék méretű koszorú, melynek szövege a következő: „egy hálás magyar zsidó”. A Horthy-kriptát több mint százezer ember kereste fel a világ minden tájáról.
Sajnos, egyesekben él még a tudatmódosító, történelemhamisító szocialista, kommunista, neoliberális szellem, de reményekkel várjuk azt az időt, mely az igencsak viharos magyar történelmet nem pártszempontból, hanem objektíven írja le és tanítja a mai nemzedéknek. Hiszem és vallom, hogy Magyarországon soha többet nem lesz holokauszt, és sohasem fog visszatérni a Horthy-korszak.
