Hogyan képzeljük el legújabb verseinek tükrében a hetvenéves Király Lászlót? Ődöng a szülői házban, körülveszik az árnyak. A múlt árnyai, a családi legendárium alakjai még egyszer, remélhetőleg nem utoljára, átlebegnek a kerten. S a költő is megidézi őket, ül a sóváradi kertben, és hangolja öreg citeráját, felénk néz, hűtlenkedő olvasó felé, és vall.
Király Lászlót a kezdetektől jellemezte a közvetlenség, most kitartva a hangot, még egyszer szétnéz versei és legendáriuma színterén. Nézzük csak, hogyan idézi fel ifjúsága és férfikora életterét, ama bizonyos C.-korszakot, kihívóan a Tizenkét pont címet meglengető versében. („C” – itt egy beszédhibás diktátor rejtezik – írja egy lábjegyzetben, nehogy már, az istenért, valami másra gondoljunk.) „1 – Kerítsétek be! / 2. – Beszéljétek rá! / 3. – Ijesszétek meg! / 4. – Vegyétek le a lábáról! / 5. – Fizessetek neki! / 6. – Zsaroljátok! / 7. – Kövessétek! / 8. – Raboljátok el a gyerekét! / 9. – Csábítsátok el a szeretőjét! / 10. – Fonjátok körül lehallgatókkal! / 11. – Hatoljatok be az életébe! / 12. – Hamisítsátok!” Mindez egy villanó adalék a régi versek értelmezéséhez. (Vö. „Míg gyönyörű késemet fenem.”) Igen, ilyen helyzetben, ilyen, derűsnek vagy vonzónak nem éppen nevezhető körülmények között íródott a Király-költészet, s íródik ma is, tán nem is kell hangsúlyozni, hogy valami változott, de egyrészt, Kányádit idelopva, „a kutya maradt, csak láncot cseréltek!”, másrészt ma is körül vagyunk fonva lehallgatókkal. Sőt, ma vagyunk körülfonva igazán, de ez a probléma, adalék a derűs és boldog öregkori lírához, túlmutat a verseken. Ez egy szomorú világjelenség. De a C.-korszak indiszkrét bája nem csak a Tizenkét pontban jelenítődik meg. Itt van például a Változat című négysoros. „S nem ment dalolva senki sem / Lángsírba velszi bárd, / Mert ordította éktelen, / Hogy: – Éljen Eduárd!” Ül a költő a sóváradi kertben, hangolja citeráját, s még egyszer, remélhetőleg nem utoljára, mustrát tart, megidézi régi verseit, régi alakmásait, a kínai Csang Vejt vagy az orosz Nyezvanovot. S ha ősz van a kertben, puffanva hullanak körülötte a császárkörték vagy vilmoskörték, vagy úgy, egyáltalán, a régi kísértetek. Nem marad a megváltatlan homályban semmi. „Álmaimban magyar városomban járok, / Magnóliás úton, hol menekül a tél. / Körös-körül sosemvolt virágrobbanások, / Ahogy bűvölet s bűvölő visszatér.”
Király László: Készülődés Pazsgába. Versek. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2013
