Erdélyi magyar lapjaink mostanság sokat írtak a nyugati országokba dolgozni, pénzt keresni kitántorgó fiatal vagy középkorú szülőkről, a nagymamákra, rokonokra, esetenként csak ismerősökre bízott gyermekek sorsáról.
Arról, hogy legtöbben Olasz- és Spanyolhonban keresgélik az eurót, mert ott fizetik meg legjobban a napszámost, de a szakmunkást is.
A külföldön pénzt gyűjtők mintegy ötöde az Ibériai-félszigeten keresi boldogulását. A hatszázezer romániai közül sokan nem tudtak gyerekeik nélkül távozni, s a világ legtermészetesebb törvénye szerint magukkal vitték óvodás-, iskoláskorú gyermekeiket. Akik nélkül életüket el sem képzelik — és akiknek jobb jövője érdekében vállalták az újrakezdést. A sepsiszentgyörgyi T. házaspár is keményen hajtott reggeltől estig, de munkájuk értékével nem volt egyenes arányú a fizetés. Az itthon is szorgalmas, munkamániás szülők ezért döntöttek a kitelepedés mellett, s alapos tájékozódás-puhatolózás után kocsijukba ülve meg sem álltak a Valenciától délre fekvő Benidorm városáig. Erős munkabírásuknak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt megteremtették a család anyagi alapját (az egy főre eső nemzeti jövedelem 14 860 USD spanyol földön — Romániában 1710 USD). Szabolcska és Abigél alkalmazkodott hamarabb a nyelvhez és a környezethez a tengerparthoz közeli La Nuncia óvodájában, iskolájában.
Egy icipici nézeteltérés akkor támadt, amikor I. János Károly király mostani alattvalói az Európai Unió megalakulásának 50. évfordulóját ünnepelték, s akárcsak nálunk, az eufóriás hangulatkeltésből a gyermekek, az iskolások is kivették részüket. De a szívélyes, vendégfogadó házigazdák — bár vannak nekik is katalán, baszk gondjaik — nem ismerik eléggé Európa népeinek történelmét, földrajzát. Így eshetett meg iskolai ünnepségen, hogy a nyolcéves székelymagyar, szőke fiúcska kezébe román zászlócskát adtak, s a szülők próbálták megértetni a spanyol pedagógusokkal, hogy nem minden Romániából érkezett család román nemzetiségű! A magyar piros-fehér-zöld színű zászlócska foglalt lévén, került a mentő ötlet: hogy a másodikos, jól tanuló Szabolcska lelkileg ne károsodjék, kezébe adták a még gazda nélküli luxemburgi zászlócskát, s ő olvashatta fel a Nagyhercegség három hivatalos nyelvének egyikén a megfogalmazott gyerekköszöntőt...
Lám, feleim, az eklatáns példa, hogyan lehet magyarnak megmaradni érzelemben, távol a szülőföldtől, Valencia autonóm körzetében, a Náu-foktól délre fekvő Benidorm közelségében, az európai népek olvasztótégelyében!
