Pécsi Györgyi kritikus, miután igyekezett bemutatni az irodalomszervező, szerkesztő, kritikus és esszéista Ács Margitot minap a Teinben, feltette a kikerülhetetlen kérdést, hogy tizenhárom esztendős kényszerszünet után megjelenő és nagy visszhangot kiváltó prózakötetének, a hét novellát és egy kisregényt tartalmazó Kontárok ideje című kötetnek a címe tulajdonképpen mire is utal? Teljesen szarkasztikus, „elítélő” vagy...?
Ács Margit kifejtette ars poeticának is fölfogható vallomását a címről, amely túlmutat a könyvön, és egy történelmi korszakot, az átmenet korát is prezentálja. A könyv megjelenése után, 2011 nyarán közölt Bárka-interjúban fogalmazta meg ezt először. Idézzük, nem tanulságok nélkül való. „Emlékszel, mennyit dilettánsoztak az Antall-kormány ellenfelei? Tagadhatatlan, a rendszerváltozás folyamatában közreműködő értelmiségi réteg túlnyomó része hályogkovácsként, politikai gyakorlat nélkül vetette bele magát az elvégzendő feladatokba. Már akkor is sokan tudtuk, hogy félelmetes, „profi”, Moszkvában s részben nyugaton kiképzett politikai erőkkel, szervezetekkel állunk szemben, amelyek visszaélnek jóhiszeműségünkkel és vakságunkkal. Ám ott állt előttünk a feladat és a Feladat – a röpcédulák legépelésétől kezdve egy ország kormányzásának az átvételéig –, amit el kellett végezni. Ahogy a címadó novellában a lerobbant falusi ház lakhatóvá tételének a feladata szakad egy teljesen pénztelen értelmiségi nő nyakába, s ahogy a munkahely nélkül maradt falusi emberek bütykölik meg otthon a villanykapcsolót és a vízcsapot, helyt kellett állnunk egy teljesen ismeretlen követelményrendszerben – mi mást tehettünk volna? Harag is van e jelzőhasználatban, de van irónia, önirónia és belátás is. Hiszen mi, kontárok csak hibáztunk, amikor hibáztunk. Az úgynevezett profikról viszont később kiderült, hogy zátonyra vitték, kalózok kezére adták az országot.”
A vallomás is jelzi, mire számíthat az olvasó a legújabb Ács Margit-novellák, elbeszélések kapcsán. Csak sajnálhatjuk, hogy a régebbi és újabb könyveiből nem vásárolhattak az érdeklődők. Beszélt az írónő viszont önmagáról, idézve régi, megboldogult barátnéja, Nemes Nagy Ágnes szarkasztikus megjegyzését. (Igen, Ács Margit, mint a Szépirodalmi Kiadó szerkesztője és Domokos Mátyás felesége közelről ismerhette a magyar irodalom hetvenes-nyolcvanas években még élő klasszikusait. „Nemes Nagy Ágnest – meséli – nagyon foglalkoztatta, hogy miképpen történt meg egy kispolgári munkáscsaládban, hogy értelmiségi kacsa keljen ki a proletár tyúktojások közül. Azt mondta, ez az én nagy témám. Akkor sem hittem, most meg pláne nem hiszem, hogy ez a történet elég egy regényhez, de elindíthatja. Lehet, hogy most mégis a másikhoz fogok hozzákezdeni, de arról még ennyit sem szeretnék elmondani. Lámpalázas vagyok, ha rá gondolok.”
A regényhez kedvet, kitartást, időt, türelmet kívánunk, az esten felolvasott viszont Ács Margit egy döbbenetes elbeszélésrészletet nagymamájáról, amely akár a tervezett nagyregény előhangja, felvezetője is lehetne. Kiderül belőle, hogy mennyire értették őt, az „értelmiségi kacsát” proletár családjában. Szeretett nagymamája is meg volt győződve arról például, hogy ötvenhat októberének lázas napjaiban unokája megtévedt, elárulta a proletariátust, és az ellenforradalmárok mellé állt. Íme, egy jellegzetes adalék komor korunk szkizofréniájához, de minderről a „kellemetlen” Ács Margitnak kell beszélnie, aki az elkövetkezőkben a történetekre koncentrálva, saját bevallása szerint is az emberi életek és sorsok eddig elkerült, gyávaságból vagy a túlélési ösztöntől vezérelve elhallgatott ún. sötétebb oldaláról akar írni.
