Hajdú Farkas Zoltán bizarr című regénye* – egy ciklus első könyve – formai megoldásaival, szerkezeti bravúrjaival, több szintű történetmondásával, a dokumentumok beemelésével a regény szövegébe, még filozofikus hangvételű, vaskos regénytrilógiája, A dolgok rendje után is meglepetés a javából.
A narrátor, egy német városban élő, a Székelyföldről elszármazó Ipse vaskos iratcsomót talál a bolhapiacon, egy Polába keveredő német férfi és egy magyar zsidó nő családtörténtének dokumentumait, s ezt idézgetve épül a történet, összevegyülve saját történetével. Ipse a regény egy pontján így meditál: „Leírható az élet? Tetten érhető-e, ha gondolatban melléje szegődik? A múlandóság örök fényében fürdőző alakoknak nincsen árnyékuk. Azokat Ipsének kell kitalálnia. Mesélni szeretne, de a múlt tanulságaihoz képtelen közel férkőzni. Ki kell találniuk egymást.”
Sorjáznak a dokumentumok, várostörténetek bontakoznak ki a ködből, közben Ipse története is tovább szövődik! Szabad idejében, regényével bíbelődve Joyce Nórához írott pornográf leveleit idézgeti, nagyapja regényes alakja tűnik fel, mesél az öreg, áradnak a történetei, akárcsak Ghizelának, az erdélyi származású, Ipse házához kerülő mindenesnek, aki ha reális alak, a regény megírása idején már jóval elmúlhatott százéves, hiszen első világháború előtti erdélyi emlékeit meséli, dacosan, vonzóan, emlékezetesen. Hősünknek fia születik, regénye szereplői a dokumentumokról leválva élni kezdenek, Ipse pedig átéli a mindenkori magyar vándorok mélabús életét. Zseniális Krúdy-imitációnak is fölfogható a regény utolsó harmada.
De még azelőtt idegenségére, idegenségérzetére a városában élő Gadamer ad magyarázatot. A kilencvennyolc esztendős tudós, aki ugyanúgy idegennek érzi magát, mint Ipse, így mesél: „Mert a világ bármelyik falusi kocsmájába térünk be, a társaság láttunkra mindenütt összesúg. Csak a hely szellemétől függ, hogy kénytelen-kelletlen helyet szorítanak-e nekünk az asztal végén.” Többnyire igen, van, amikor nem, tehetjük hozzá. S újra a dokumentumoknál vagyunk, Heinrich és Alojzia teljesen váratlanul 1912-ben találkoznak a Monarchia egyik hadikikötőjében, Polában, s ez év július 1-jén házasodnak össze. Boldogan élnének, de közbeszól a háború, egy ideig az olasz hatóságok meghosszabbítják ott tartózkodásukat, de aztán mégis gyorsan távozniuk kell. Bürokratikus iratok tömkelegét olvashatjuk, melyek szintén nem tanulság nélkül valók. Ipse és sokat próbált nagyapja ekkor már beindulnak, terjedelmes fejtegetéseket olvashatunk Ahasvérusról, a keresztények és zsidók házasságtörténetéről, a monarchia haditengerészetéről, az analfabetizmusról, a térség bürokráciájáról és a különféle járványokról (kolera, tífusz)…
Ipse valósággal elmerül a szenvedéstörténetben, mivel nyugaton élve igen hamar rájön, hogy a világot egyáltalán nem érdekli elhagyott szülőföldje gáztalan, s a nyugati átlagember számára részleteiben is, egészében is felfoghatatlan nyomora. A regény egy utolsó dokumentummal zárul, Heinrich nővére is elhagyja Polát.
A szenvedéstörténet folytatódik, megkezdődik a szép új világ. De ez már egy másik történet. Készül a reprezentatív folytatás!
Bogdán László
*Hajdú Farkas Zoltán: A homályban maradás ösztöne – képes regény Vidák Zsolt rajzaival. Bookart, Csíkszereda, 2013. A borítót a könyvek kategóriában nem véletlenül díjazták Budapesten és Bukarestben is.
