Farkas Réka
Tény és való, Kelemen Hunor jó két és fél évvel megválasztása után most szombaton az SZKT-n vált az RMDSZ igazi vezetőjévé. Sikerült kibújnia elődje bűvköréből, és tiszta vizet öntenie a pohárba: szakítani kell az örök kompromisszumot kereső, apró lépésekre alapozott, állandó várakozásra berendezkedő politizálással, bővíteni kell eszköztárukat, hogy eredményesen képviselhessék a közösségi akaratot, az immár aláírásgyűjtéssel és nagy meneteléssel is megerősített autonómiaigényt.
Több szempontból is a régi és az új generáció összecsapásának helyszíne volt a marosvásárhelyi SZKT, és egyértelműen a fiatalabbak kerültek ki győztesen. Azt azonban nehéz megmondani, hoz-e ez valós előrelépést az erdélyi magyar közösség számára, hisz egy dolog továbbra sem változott: az RMDSZ-t tekintik az egyetlen legitim közképviseleti testületnek, az együttműködést csak integrálással, bekebelezés formájában alá-, fölérendeltségi viszonyban tudják elképzelni, a párbeszéd pedig meglátásuk szerint csakis a besorolásról szólhat. A szombati ülésen ki-ki habitusa szerint dobálózott a tavalyi választások eredményeivel, volt, akinek emlékeiben már bő 90 százalék fölötti támogatottság élt, holott a véleménynyilvánító magyarok több mint 13 százaléka nem rájuk szavazott, és több százezerben mérhető a távol maradók száma is. Összességében nézve az Erdélyben élő magyarok több mint fele, ilyen vagy olyan okból, nem tartja képviselőjének a szövetséget.
Nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket az RMDSZ-ből kivált ellenzék által létrehozott kis pártok – ám ettől függetlenül léteznek, a romániai magyarok 10–15 százaléka bennük hisz. Elsősorban az autonómia melletti következetes kiállással sikerült e támogatást elnyerniük, s nagy kérdés, ha most az RMDSZ átveszi ezt a szerepet, visszahódíthatja-e az elcsatangolt báránykákat. Minden jel azt mutatja, Kelemen Hunor és csapata ebben bízik.
A romániai magyarság pluralizmus iránti igénye kibújt a palackból, és visszaszuszakolni már képtelenség. Lehet azon vitatkozni, hogy ez milyen formában valósuljon meg: egyetlen ernyőszervezet fogja össze a különböző ideológiák képviselőit, vagy egy pártok fölötti koalíció álljon helyt az országos és európai parlamenti megmérettetéseken. De vitatkozni kell, és megegyezni valamelyik változatban. Az új időszámításnak abban is be kell következnie, hogy az RMDSZ felhagy gőgös egyeduralkodói mentalitásával, belátja, nem vagyunk olyan sokan, hogy bárkiről lemondhatna.
Kelemen Hunor egy fontos lépést megtett, ám igazán jelentős ennek felismerése és gyakorlattá alakítása lenne. Arra lehetne jövőt, közös akciótervet építeni, nem kellene újabb évtizedeket elvesztegetnünk a belső csatározásokra, és akkor talán célt is érhetnénk, megvalósulhatna az immár RMDSZ által is nem csupán szavakban és alkalomadtán felvállalt önrendelkezés.
