Sok gyengeségem van, egyik ezek közül, hogy szeretem az őrült embereket. Nem a szó orvosi értelmében, hanem a világ dolgainak előmozdításáért igyekvő őrülteket. Ilyen Gábor Áron és az eresztevényi Benke-kúria mai tulajdonosa is.
Gábor Áron korának fel nem ismert zsenije volt, több ember munkáját elvégző gépeket készített, és úgy néztek rá, mint szánni való félkegyelműre. Miközben Angliában javában zajlott az ipari forradalom! És Gábor Áron magába fordulva, a meg nem értettek, a túl korán születettek billogával megjelölve járta útját. De jó csillag alatt született, neki a történelem megadta a lehetőséget. Kihasználta, sőt: szolgálatába állt. Szerény vagyonát is a szabadságharcra tette fel. Zsenialitása, mit nevezhetünk akár székely furfangnak is, a nemzet hősévé avatta. Neve – valójában az ügy iránti elhivatottsága – ma is tízezreket mozgat meg. Szülőfalujától hősi halála színhelyéig – elég volt ennyi ahhoz, hogy a nagy menetelésen kéz kezet fogva Berecktől Kökösig a vidéken soha nem látott, és talán megismételhetetlen élőlánc alakuljon ki. És az autonómiánkért küzdő civil szervezet sem véletlenül nevezte el éppen Gábor Áronról a díjat, melyet azok érdemelnek ki, akik a hosszú úton, a nagy menetelésen is túltevő célért téglát téglára tesznek. Lehet, még csak követ kőre, mert a ház alapját, itt mifelénk legalábbis, kőből rakják. Lehet, az alapoknál tartunk még, követ kőre helyezünk még csak, de azt konokul és kitartóan, nap nap után, míg világosságot ád egyik, sok apró fényt a milliónyi másik jelképünk, ősi címerünkből ránk maradt kék-arany szövetségünk.
Szeretem az őrült embereket. Amilyen Gábor Áron volt, amilyen Rancz Lajos is. Lehet szidni, amivé alakították a Benke-kúriát, lehet rajongani is érte – de a két véglet közt arra kell figyelni: az épület homlokzatára nem azt írta, hogy Rancz-ranch, azt sem, hogy Hotel Rancz, hanem azt, hogy: Benke-kúria. Halálra, pusztulásra ítélt udvarházat mentett, mentettek meg – és a többes számot esetünkben indokolja a férfi mellett lévő nő, illetve még jó néhányan azok közül, akik évekig dolgoztak Zakariás Attila terveinek megvalósításáért –, egyet azok sorából, miket éppúgy örökségünkként tartunk számon, mint szabadságunkhoz való jogunkat. Mondják egyesek azt is, nem önzetlenül tette, s az udvaron Gábor Áron ma felavatott szobrát is az üzlet érdekeire használja. A kúria tulajdonosának azonban – szakmájából kiindulva – a négy alapművelet éppúgy kisujjában, akár a valószínűségszámítás elvont tudománya. És ha valaki, akkor ő, ők felmérték: hosszú, nagyon hosszú távú befektetés a műfajában legtöbb csillagos vendégfogadó, éltükben, de talán unokáik korában sem térül meg. Hittek azonban valamiben: abban, hogy a kínkeserves ma után jobb holnap következik. Hittek Székelyföld jövőjében.
Gábor Áron nem a jobb, egyszerűen csak a jövőt kívánta népének s szülőföldjének. És ma Gábor Áronokra, követ kőre helyező, Lészen ágyú!-t kimondó tízezer emberekre épp akkora szükség van.
