Emlékszem még egy jól kezdődő viccre, amelynek nem volt folytatása: Két kínai katona a moszkvai Vörös téren angolul beszélget… De ennek lehet még egy olyan változata is, hogy: két kínai katona a Fehér Ház előtt, Washingtonban kínaiul beszélget. Már nálunk is itt vannak a kínaiak a parlamentben. A kínai miniszterelnök egyelőre csak néhány miniszterével és mutatóba 400 üzletemberrel jött Bukarestbe.
Már most azt tanácsolnám, sürgősen tanuljunk meg kínaiul. Lehet ugyanis tartani attól, hogy a kínai miniszterelnöknek következő látogatásakor olyan igénye támad: Romániában mindenki tudjon velük kínaiul értekezni. Most még csak oly szerény óhaja volt, hogy ő is ott legyen a parlament elnökségében, holott a legmagasabb rangú vendégek helye az ülésterem első sorában lenne. Csúszásgátlót, egyszer használatos parkettet tetettek a csúszós márványra. Aztán a parlament nagytermét – kérésükre – székekkel kellett megtölteni, a székeket meg emberekkel. Úgy, hogy a gyűlésre megyeitanács-elnököket és üzletembereket csődítettek egybe. Lehet, beöltöztették és beültették a takarítónőket és a karbantartó személyzetet is. Következő alkalommal igényelhetik, szervezzünk tiszteletükre nagygyűlést, nem sok, csak néhány millió résztvevővel. Majd azt is megoldjuk. Mindent a vendégekért!
Meg is érdemlik, mert többmilliárdos üzletkötésekkel, kölcsönökkel kecsegtetnek. Az a helyzet, hogy Kína az Amerikai Egyesült Államoknak is a második legnagyobb hitelezője Japán után. Nekik annyi pénzt adtak, hogy a végén vissza sem tudják fizetni. Mi még nem vagyunk eladósodva nyakig, csak köldökig. Ami késik, nem múlik. Már ideje az eladósodásnak, mert saját zsírunkban nem vagyunk képesek megsülni. Amerika adóssága különben 9000 milliárd dollár, amiből huszonnyolc színarany Eiffel-tornyot lehetne építeni. A Kínának fizetendő napi kamatuk 100 millió dollár. A kis kínaiaknak annyi pénzük van, hogy nincs, mit vele kezdeniük, mivel nem nagy igényűek. Ők napi egy marék rizzsel beérik. Így szívesen fektetik be pénzüket a kelet- és közép-kelet-európai országokba, s most már reménykedhetünk, hogy nálunk is lesz gyorsvasút. Romániában évente 10 kilométer vasutat újítanak fel, és kínai segítség nélkül ez eltartana néhány száz évig. Azt nem tudom, hogy végül is azokon a beruházásokon, amelyekre pénzt adnak, ki fog dolgozni. Mer, ha ők csak a lóvét adják, akkor azt mi szép csendesen elsinkófáljuk, és a beígért beruházásokból sem lesz semmi. Be akarnak fektetni az atomenergia-termelésbe, valamint a hő- és vízienergia-termelésbe és -modernizálásba is.
Kínából mi mindenfélét importálunk. Mennyi mindenen írva, hogy Made in China! Nehogy azt higgye valaki, hogy minden gyenge minőségű, amit gyártanak! Nem, csak mi sokszor azt a bóvlit hozzuk be, ami a legolcsóbb, és így silány. Mindezek ellentételezésére főleg nyersanyagokat küldünk. Sajnos, 2,3 milliárd dollárral kevesebbet, mint amit ők hozzánk exportálnak. A pénzt nem ingyen adják. Visszaadjuk azt még mi kamatostul! Ha meg nem, akkor fizetünk élő és vágott állattal, fával, szénnel, rézzel. Látják, hogy számíthatnak ránk, hisz van nálunk marha elég. A rezet már most jól kivágtuk, fogadásukkor. A fát meg – ami a legnagyobb tétel Kínába irányuló exportunkban – egyfolytában vágjuk. Magunk alatt is. Mivel hallhatták, hogy itt óránként három hektár erdőt vágnak ki illegálisan, azért is jöttek gyorsan, hogy amíg még nem késő, és Romániában még van erdő, vigyék, ami vágható és vihető. Majd visszahozzák az olcsó bútort.
Ha mégsem tudnánk visszafizetni a kölcsönöket, akkor majd behajtókat küldenek, néhány milliót. Úgyhogy már azért is érdemes lesz kínaiul tudni.
