HoltvágányonBeteljesületlen álmok

2008. január 31., csütörtök, Család

Az álmok, vágyak, illúziók behálózzák életünket, és hiába ébredünk fel minden reggel, ha továbbra is az álmok világában élünk. Érdekes módon sokszor éppen éjszakai zaklató álmaink figyelmeztetnek a valóságtól való veszélyes elrugaszkodásra.

A megvalósításokat mindig az elképzelések, tervezések előzik meg, és ezekből szűrjük le következtetésünket, váltjuk valóra a számunkra elfogadható változatot. Mindez egy bonyolult folyamat, melynek során elemezzük képességeinket, anyagi és társadalmi lehetőségeinket, a megvalósítás lehetséges módját, aztán nekilendülünk.

Időközben persze kiderülhet, hogy bizonyos tényezőket nem vettünk figyelembe, vagy előre nem látható körülmények eltérítenek utunkról. Ilyenkor ,,pályaválasztást" végzünk, változtatunk kissé az irányon, és haladunk tovább. Persze, akadnak olyanok is, akik kimondottan megérzéseikre hagyatkoznak, legtöbbször a pillanatnyi helyzet hatására döntenek. Vitatható, hogy mikor melyik módszer eredményesebb, az azonban vitathatatlan, hogy az ábrándokhoz való merev ragaszkodás holtvágányra taszít.

Ez utóbbi szemléltetésére változatos témák jöhetnek szóba, melyek közül a legismertebb a ,,királyfi fehér lovon" vagy az ,,álomkarrier". Vannak, akik a valóságot próbálják az álmaikhoz igazítani, és ezzel a próbálkozással nem hagynak fel egy életen át.

Ilona rendkívül vonzó jelenség volt, a húszas éveiben megnyert egy helyi szépségversenyt is. A zsűri elnöke, aki otthonosan mozgott a filmvilág kulisszái mögött, szép filmes karriert jósolt a lánynak. Ilona számára hízelgő volt az elképzelés, jólestek a férfi bókjai. A kettesben elfogyasztott, verseny utáni vacsora még inkább elérhetőnek tüntette fel a csodálatos karriert. A csoport aztán odébbállt, Ilona pedig egyre várta a lehetőséget, az embert, aki kiragadja őt a szürke hétköznapokból, aki közelebb hozza álmait.

Az élet számára megrekedt ennél az epizódnál, azóta is az albumját nézegeti, erről mesél.

A téma nem ismeretlen, filmek sokasága dolgozta fel, dalok örökítették meg — Álmodj, királylány stb. —, mégis évről évre lányok százai tolonganak a felkészítő tanfolyamokon, a megmérettetéseken a csodára várva.

Nincs így ezzel semmi baj, önmagát kipróbálni mindenki számára lehetséges. Néhányaknak reális esélyük van a sikerre, mások egy szép élménnyel lesznek gazdagabbak, de a megkövesedett álmok, a szüntelen álmodozás egy olyan csapda, melynek közepén állva úgy telik el az élet, hogy közben észre sem vesszük értékeit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2008-01-31: Sport - Áros Károly:

Küzdőtéren az utánpótlás (Labdarúgás)

Küzdőtéren... A szó igazi értelmében is, nem csak jelképesen.
2008-01-31: Család - Bernád Ilona:

Népi immunerősítő módszerek (Gyógyítónk a természet)

,,A forró vizes ivókúrára esküdött nagyapám, kilencven évet élt, mondta, hogy az a legjobb. Reggel felkelt ― s hát mindig a kályha szélén volt egy nagy lábas meleg víz ―, és akkor ügyesen megvegyítette.