Miről van szó? A háromszéki fiatalok az elmúlt hetekben lakossági felmérést végeztek, amiből kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyiek mintegy 59 százaléka Brassóba hordja a nehezen megkeresett és gondosan megtakarított pénzét ahelyett, hogy otthon, azaz itthon költené el. A felmérés pontosan, korcsoportok szerint kimutatja, ki hányszor, milyen időközönként ruccan a szomszéd megyébe, átlagosan mennyit költ üzemanyagra és mennyit élelemre, ruhaneműre, háztartási cikkekre vagy építkezési anyagokra, így azt is megtudhatjuk, milyen nagyságrendű összeg maradna a városban, ha helyi boltokban vásárolnánk, ami nemcsak pénz, hanem munkahely szempontjából is kulcsfontosságú a megye fejlődését illetően. Ez a helyzet tarthatatlan és tűrhetetlen – vonták le a következtetést a kezdeményezők, majd felvilágosítókampányt indítottak, és remélik, hogy a sepsiszentgyörgyiek még idejében, a karácsonyi bevásárlások előtt meggondolják magukat, és a parádés gazdasági öngól helyett inkább az ellenfél kapuját veszik célba.
Sajnos, klasszikus félmegoldásos helyzet előtt állunk; egyfelől örvendetes, hogy a háromszéki fiatalok szervezete tudatos fogyasztásra szólít fel, helyi vásárlásra biztat, és megoldásokat keres a helyi gazdaság felélénkítésére – másfelől viszont a felmérés hiányos, és nem megfelelően közelít egy valóban létező és aggasztó problémához, amit nem old meg a helyi üzletekben való vásárlás. Nem ártott volna kopogni a sepsiszentgyörgyi kereskedők ajtaján is, és kifaggatni őket, honnan szerzik be portékáikat, kik a beszállítóik stb. Közismert tény, hogy a kiskereskedők a skálájukon szereplő termékeket – leszámítva a helyi termelők tejtermékeinek és pékáruinak csekély számát – pontosan azokból a brassói szupermarketekből szerzik be, ahonnan a felmérésben szereplő megyeszékhelyiek is vásárolnak. A többi keresett termék, például a gyakran kétes származású, hamis ruhaneműk szintén brassói vagy fővárosi piacokról és lerakatokból származnak.
Mit jelent ez? A pénzünk akkor is kimegy a városból, ha itthon költjük el. Amit pedig nem a kis butikos visz Brassóba, az a központi költségvetésbe vándorol, onnan pedig tudjuk, hogy milyen arányban osztják vissza. Addig, amíg itthon nem lesz önrendelkezés, amíg nem valósítjuk meg a székelyföldi autonómiát, addig saját pénzről vagy annak értékéről nemigen beszélhetünk.
És ha már munkahelyekről is szó esik, kíváncsi lettem volna, a helyi boltok tulajdonosai milyen bérért és milyen feltételek mellett dolgoztatják alkalmazottjaikat. Ko­vász­na megye legutóbbi országos bruttó átlagbérskálán elfoglalt, nem túl acélos helye semmi kecsegtetőről nem árulkodik. A háromszékiek többsége embertelen körülmények között, fizikálisan és mentálisan meg- és túlterhelve robotol éhbérért munkahelyén, ahol az egyetlen mo­ti­váció maga az állás, és valóban egzisztenciális gond, hogy mit hol és mennyi pénzért vásárol.
Háromszéken jó ideje nyílt titok, hogy létezik egy helyi vállalkozói kartell, mely saját érdekeit szolgáló tudatossággal akaratlagosan tartja alacsonyan a háromszéki béreket. Ezt az öngólt kellene valahogy elHÁRÍTani. Addig ennek a kampánynak annyi értéke sincs, mint egy lyukas kétgarasosnak. Te­ szem hozzá gyorsan: sajnos!
Kerekes Gyula