Mért fenekednek a macskák a kutyákra?
Nagy ádázkodás dúl világeleje óta a kutyák és a macskák közt. Senki tudós ember nem tudja az okát, akárhány könyvet írtak össze erről, talán mert sose kérdezik meg az érdekelt feleket: a kutyákat és a macskákat. Ennek a Pincérfrakk utca–Cincérfark utcai ádázkodásnak a titkát azonban könnyebb kibogozni.
Figyeljük meg őket, miket csahintanak, miket nyávintanak egymás felé.
Azt mondja Mörrenmorcogi Micó:
– Kényes urak ezek a budai kutyák, a Cincérfark utcaiak különösen. Ha csak egyet látok, már bizsereg a körmöm.
I. Lajos szerint jellemhiba, ha valaki csak nyávogni tud. Az ugatás felségesebb dolog, mert bizonyos komolyság kell hozzá.
– És származás – vakkant közbe II. Lajos. – A macskák származásáról jobb lesz, ha hallgatok.
Mert a származás valami,
komák, ezt meg kell vallani.
Nincsen egyetlen macskahős,
ki jobb körökben ismerős.
Tetőn császkáló nyávogók!
Tejnyalintásról csácsogók!
Fület sért a nyivákolásuk,
de egyszer mind ebrúdra hányjuk!
Mindegyik Lajos kitalál valami macskabecsmérlőt:
Van macskának nyakörve?
Nincs, nincs, nincs!
Van macskának póráza?
Nincs, nincs, nincs!
Kutyaházikója van?
Nincs, nincs, nincs!
És se vége, se hossza a csahintgató hencegésnek:
Láttatok már macskákon
posztómellényt, pirosat?
Nem, nem, nem!
Megnyírják a macskákat?
Púderezik, fürdetik?
Nem, nem, nem!
Hogyha jön a karácsony,
macskák kapnak műcsontot?
Nem, nem, nem!
A macskák fenn a meredek tetőn hasalnak ilyenkor, és nagyokat vihognak.
– Meggárgyultak ezek! – böki oldalba Micó Bilkeygorzót. – Örülnek a póráznak, a csatos nyakörvnek.
– Hadd szaladjak oda – kunyorál Miháj. – Vencsellői körmeimre, lekarmolom róluk a piros posztómellényt!
Rafael, a költői lelkületű macska azt dunnyogja, hogy költött egy vészdalt. Mörrenmorcogi Micó megengedi neki, hogy elszavalja a kémény mellett. Rafael nem is kéreti magát, villogó szemekkel lebámul a kapu körül kujtorgó Lajosokra, és rázendít:
Kutyapörkölt,
kutyahurka,
kutyacsülke,
kutyamája,
kutyazúza,
kutyaflekken,
kutyasódar,
kutyafája!
Aki macska,
ne cicázzon!
Oda gyorsan!
A kutyákra!
Huss!
Le a meredek tetőről! Neki a Cincérfark utcaiaknak!
Szánt Miháj vencsellői körme a kutyabundában. Háj piszkéndi fogai is hegyesek, Iháj puskándi farka is nagyokat sóz a Lajosok szeme közé. Bilkeygorzó és Rafael se nyámnyila, sőt! az a fehérséges fehér Lédiell is betyárosan csépel, hogy Mörrenmorcogi Micó atyai szíve repes a gyönyörűségtől. Mondja is, amikor a kutyák már a Bujjbehamari erdőben lihegnek a nagy megszaladástól:
– Viszik a nemes kutyabőrt! Mentik a gyáva cenkek!
