Sem itt nem volt, sem túl nem volt, hanem azért mégiscsak volt, volt valahol a világon egy szegény ember. Ott élt a nyomorult a falu végén, a githes-göthös, vedlőszőrű, vén szamarával.
Egy nap körülnéz a szegény ember a kunyhójában. De hiába néz, nem talál semmit, még egy falásra való száraz kenyeret sem. Fogja magát, kihajtja a szamarát az erdőbe, s ott megrakja fával. Az erdőből a vásárra. Ott beáll a sorba a többi faárus közé, s várja a jó szerencsét.
Sokáig nem kellett várnia. Odalép hozzá egy borbélyforma ember, s megkérdi:
– Hogy adod azt a szamárterhe fát, te szegény ember?
Mondja a szegény ember, hogy ennyit és ennyit kér érte. A borbély sokallja az árat, kevesebbet ígér, a szegény ember kevesli. Addig-addig, hogy végtére megalkusznak.
A szegény ember kötőféken fogja a szamarat, s elvezeti a borbély házához. Ott a fát lerakja, azzal fordulna vissza szamarastul. De a borbély megállítja:
– Hallod-e, te szegény ember, mi a szamárterhére alkudtunk. Abba pedig a nyereg is beletartozik.
A szegény ember így meg úgy, de a borbély köti magát, hogy a nyereg is az övé, megfizetett érte. A szegény ember nem győzi szóval, nagy búsan leszedi a nyerget a szamárról, és hazabandukol.
De a bosszúság nem hagyja nyugodni. Hogyisne bosszankodott volna, mikor a borbély ilyen rútul rászedte. Meg a nyerget is sajnálta. Addig-addig rágódott a baján erre meg arra, hogy egyszer csak észbe kap. Kötőféken fogja a szamarat, s meg sem áll, míg a borbély házához nem ér. Ott a szamarat a kerítéshez köti, maga bemegy a műhelybe, köszön, s megkérdi a borbélyt:
– Mennyiért beretválna meg az úr engem meg a társam?
Mondja a borbély, hogy mennyiért. A szegény ember beül a székbe, a borbély szépen megberetválja, aztán kérdi:
– Hát a társa hol van?
– Mindjárt itt lesz – feleli a szegény ember. Kimegy a ház elé, kioldja a szamarat, s bevezeti a műhelybe.
– Ez a kend társa? – kérdi a borbély.
– Ez hát – feleli a szegény ember. – Majd a szappanozásnál segítek.
– Nekem ugyan nem – kiabált a borbély –, mert én nem vagyok lóborbély, hogy szamarat beretváljak.
– Én nem tudom, hogy az úr kicsoda, csak azt tudom, hogy megalkudtunk, s az úr a pénzt is elfogadta. Nincs más hátra, beretválja meg a társamat. Mert ha nem, megyek a községházába igazságért.
Megijed a borbély a fenyegetésre, s egyezkedni kezd, hogy visszaadja a pénzt, s még egy beretvát is ad ráadásul, csak a szamarat ne kelljen megberetválnia.
– Elfogadom a beretvát – feleli a szegény ember –, de csak úgy, ha a nyergemet is visszaadja az úr.
Mit tehetett a borbély, visszaadta a nyerget, a szegény ember pedig azóta maga beretválkozik.
