Bukarestben és környékén elég volt a 112-est hívni, és már nemcsak a mentősök, rohammentősök, a sürgősségi felügyelet munkatársai álltak ugrásra készen a betegek ellátására, balesetek áldozatainak kiszabadítására és újraélesztésre, hanem a temetkezési vállalkozók is – az áldozatok eltemetésére. Még mondja valaki, hogy nálunk nincs magas fokú szervezettség, együttműködés a különféle hivatalok, szolgálatok között!
A riasztással egy időben a temetkezési vállalatok valamelyike is kapott fülest, értesítést egy lehetséges temetésről. Az, amelyik több pénzt adott az információért. Ha kissé ügyesebbek és gyorsabbak, a mentősöknél hamarabb is odaérhettek volna a beteghez vagy egy baleset helyszínére.
Így akár olyan eset is előfordulhatott volna, mint amikor hirtelen meghalt Kovács, és a feleségét tapintatosan kellett értesíteni a tragédiáról. A vállalkozó szellemű hírvivő felkereste Kovácsnét, és azt mondta: özvegy Kovácsnét keresem. Mire Kovácsné mondta, hogy nem özvegy. Az értesítő: de igen, asszonyom, ön már özvegy!
Kész horror! A betegek vagy balesetet szenvedettek kissé csodálkoztak, hogy miért jelentek meg a gyászhuszárok, amikor nem is hívták őket. De ha baj van, akkor az emberek nem nagyon gondolkodnak ilyen apróságokon. A telefonbeszélgetések lehallgatásából kiderült, hogy akik tisztességtelenül értesítették a végtisztesség kellékeit biztosítókat, 300–700 lej megvesztegetési pénzt kaptak. Majd ezt bevasalták az elhunyt hozzátartozóin temetési költségek címén.
Ha nem derül fény az esetekre, akár tovább is lehetett volna fejleszteni ezt a tevékenységet a rosszul fizetett egészségügyi dolgozók, rendőrök és az államkassza javára. Most még, ha már percek óta nem adott életjelt a páciens, úgyis megpróbálják feléleszteni. De ha több pénzt ígértek volna a mentősöknek, akkor lehet, hogy csak úgy pro forma tették volna dolgukat még az életben levőkkel is. Sőt, tarifát lehetett volna szabni arra az esetre, amikor a még élőket egy könnyed mozdulattal átsegítik a másvilágra, és így rögtön temethetők lesznek. Aztán nálunk is engedélyezni kellene az eutanáziát. Ezzel is pénzt spórolna az egészségügy, amely tudjuk, milyen rossz helyzetben van. Nincs semmire pénz, sok kórházban nem megfelelő körülmények közt folyik a gyógyítás, sokszor se gyógyszer, se kötszer nincs.
Hallottam én már arról is, hogy olyan gyógyszert írnak fel a betegnek, amelyet a gyártók ajánlanak, és ezért prémiumot kap a felíró. Azt is elérhetjük lassan, hogy a temetkezési vállalat azért fog fizetni, hogy egyáltalán ne írjanak fel gyógyszert, mert úgy hamarabb elpatkol a páciens. Üres az államkassza. Most három hónapig nem emelkedik az üzemanyagok ára, mert csak ezzel a feltétellel írta alá a költségvetést az államelnök. Emiatt csak spórolással lehet majd toldozni-foldozni a bevételeket. A kiadásokat kell csökkentenie az államnak. És min lehet spórolni? Például az egészségügyön és a tanügyön. Egyenesen csodálkozom azon, miért nem szólt a kormány, hogy ne zaklassák azokat, akik részt vettek ebben a temetkezési vállalkozás értesítési akcióban, amikor az államnak semmi kára nem származott belőle. És most még az autóstoppolást is büntetni akarják azért, hogy több pénzt kasszírozzanak a potyautasok és potyasofőrök után. Mert minden a pénzről szól.
Egy-egy menthetetlennek tűnő beteg elvisz egy csomó pénzt, és a végén csak elmegy az örök vadászmezőkre. Ha nem élesztgetik újra, akkor sokkal hamarabb. És sokkal kevesebb pénzbe kerül. Az egészségügyi minisztérium kidolgozhatna egy módszertant életkor függvényében, hogy kivel mi a teendő. Az orvosok aránylag jól meg tudják saccolni egy súlyos beteg életkilátásait. Akkor meg minek nyújtani a beteg szenvedéseit, költeni rá a drága pénzt? A 112-es számon a diszpécsernek pontosan meg kellene érdeklődnie a beteg életkorát, tüneteit, hogy szuszog-e még, és ha nem, nem is kellene a mentőket a helyszínre zavarni – mehetnének egyenesen a temetkezési vállalkozók.
.jpg)
