A három parlamenti ellenzéki párt vezetői nem vettek részt az ukrán belpolitikai válság rendezését célzó nemzeti kerekasztal-beszélgetésen tegnap. Távolmaradásukat azzal magyarázták, hogy Viktor Janukovics elnök sem ment el a találkozóra.
A kerekasztal-beszélgetéseket Leonyid Kravcsuk volt államfÅ‘, Ukrajna elsÅ‘ elnöke kezdeményezte. A találkozón részt vettek Kravcsuk és a két másik exállamfÅ‘, Leonyid Kucsma és Viktor Juscsenko, valamint a Janukovics közvetlen környezetéhez tartozó Szerhij Arbuzov elsÅ‘ miniszterelnök-helyettes, Szerhij Ljovocskin, az elnöki adminisztráció vezetÅ‘je és VoÂlodimir Ribak házelnök, továbbá kormánytagok, a parlament, az egyházak és civil szervezetek képviselÅ‘i. A miniszterelnök-helyettes felszólalásában kijelentette, hogy Ukrajna továbbra is bÃzik a társulási megállapodás mihamarabbi megkötésében az Európai Unióval. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ukrajna a társulásra való felkészülésével egy idÅ‘ben közelebb kÃván jutni az uniós vÃzummentesség eléréséhez. Ukrajna Å‘szintén az európai integráció útján halad. Senki sem tehet szemrehányást az államfÅ‘nek vagy az ország vezetésének azért, hogy keveset tett az EU-integrációs programok megvalósulásáért, különösen az elmúlt években, hónapokban. Stefan Füle EU-biztos követelményei közül valamennyit – egészében vagy részlegesen – teljesÃtettük, több mint nyolcvan törvényjavaslatot fogadtunk el – hangoztatta Arbuzov. Szerinte Kijevnek meg kell erÅ‘sÃtenie, hogy kész folytatni útját az európai integráció felé. Örömét fejezte ki egyúttal, hogy az EU is nyitva tartja ajtaját Ukrajna elÅ‘tt.
Az elnöki adminisztráció vezetÅ‘je beszédében leszögezte, hogy Janukovics elnök semmilyen titkos paktumot nem kötött Moszkvában. Médiajelentések szerint Janukovics tegnap aláÃrta a választási törvénymódosÃtást, ami az unió egyik feltétele volt a társulási megállapodás megkötéséhez. A korszerűsÃtett, a parlament által még november 21-én elfogadott jogszabály egyebek mellett lehetÅ‘vé teszi, hogy magyar választókörzet jöhessen létre Kárpátalján. Az unió által megkövetelt törvénymódosÃtások közül még hátramaradt ügyészségi törvénnyel – Ribak házelnök szerint – a parlament a belpolitikai helyzet stabilizálódása után foglalkozik.
Kravcsuk exállamfő a tanácskozáson bejelentette: javasolni fogja Janukovics elnöknek, hogy külön találkozzon az ország európai integrációjáért a Függetlenség terén tüntető fiatalokkal.
Eközben az ellenzéki vezetÅ‘k vasárnapra újabb nagygyűlést hÃvtak össze Kijevbe, ezúttal Janukovics elnököt akarják arra figyelmeztetni, hogy nem éri meg semmibe venni az embereket.