Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:
– Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
– Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
– Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábamat.
A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
– Ugyan, kedves kismalackám, ereszd be a másik hátulsó lábamat is.
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal sem érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólott:
– Kedves kismalackám, ereszd be a két első lábamat is.
A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:
– Édes-kedves kismalackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal sem nyúlok hozzád.
Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be. A kismalac sem volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró víz úgy levitte a szőrét, hogy egy szál se maradt rajta. Azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldódott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot.
Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik sem tudott a fára felmászni. Nagy sokára aztán arra határozták, hogy egymás hátára állnak mindnyájan, mint a lédeci birákok, úgy aztán a legfelső majd csak eléri. El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.
Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni. Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
„Forró vizet a kopasznak!”
A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sosem látták többet.
A kismalac szépen leszállott a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.
