Döblecet sütöttek bent a házban,
Illata a kéményen kiszállt,
És a szél az ól felé terelte,
Hol éhes őr: a hóemberünk állt.
Mikor aztán kitettük a tepsit
Jegen hűlni, havon megsikálni,
Topogott egy darabig, de aztán
Nem tudott tovább a helyén állni.
Lopva odacammogott a hóban,
S aki keres – lám most is kapott:
Pára alól kotorászott ki egy
Kunkorodott, égett darabot.
Fújta, fújta, tenyerén dobálta,
S majszolgatott estélig belőle,
Mire mind megette, lassan-lassan
Kiolvadt a hópocakja tőle.
