CSERR ANTAL, Sepsiszentgyörgy. Felháborodva olvastam, hogy az ortodox egyház és a védelmi minisztérium milyen értékes ingatlanokat kapott ajándékba Kovásznán. Az itt élő lakosságnak tiltakoznia kellene, és rábírni a kormányt arra, hogy vonja vissza ezt a rossz döntését. Ellenkező esetben megérhetjük, hogy kórházainkat és iskoláinkat is megszüntetik, helyükre pedig ortodox templomokat építenek.
A Ponta-kormány pontosan tudja, hogy az ortodox egyházra számíthat a választásokon, főleg az elmaradott vidékeken, ahol az emberek azt teszik, amit a pópák mondanak. A háromszéki magyarság több politikust is adott, a megye szavazókörzeteiben megválasztottak mellett Markó Bélának, Tőkés Lászlónak, Kelemen Hunornak és másoknak is vannak felmenőik ezen a vidéken, történelmi egyházainkkal közösen igazán lenne, aki fellépjen e nyilvánvaló igazságtalanság ellen. Ha a Fenyő Szálloda és a volt Ceauşescu-villa elődeink munkájából épült, akkor adják oda közcélokra a tanügynek vagy az egészségügynek, mert ezen a téren szorulunk erősítésre!
N. N., Sepsiszentgyörgy. Hallottam valahol egy román polgárt panaszkodni, hogy nem sikerült a 2013. december elsejei ünnepségen repülőből kiszórt röpcédulából a teljes készletet összeszednie. Nos, a minap a Váradi József utca alján jártam, és döbbenettel láttam, hogy a Kónya Ádám Művelődési Háztól egész a Konsza Samu utcáig azóta sem takarították el az amúgy háborús állapotban levő járdát, ennyi hét után is találni ott színes egyesülési reklámokat. Lehet gyűjteni!
BERSZÁN KLÁRA, Sepsiszentgyörgy. Az RDS-RCS kábeltévé-szolgáltatónál már egyetlen magyar nyelvű csatornája sem maradt a sportszerető közönségnek. Nem tudom, kinek szúrhatta a szemét az egyetlen magyar sportcsatorna. Érdeklődtem a helybeli pénztárnál, azt mondták, bukaresti döntés. Hát szerintem ennyi járna, hiszen fizetjük a bérletet. Ez üzlet a cégnek, nem értem, hogy vehetnek ennyire semmibe a pénzünkért. A tévétársaságnak nem fontos az ügyfél?