Március 15-én a kézdivásárhelyi Vigadóban mutatja be a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a Gábor Áron című táncdrámát, amelynek első próbanapjain Imreh-Marton István forgatókönyvíróval, Orza Călin rendező-koreográfussal és Kádár Elemér koreográfussal beszélgettünk.
Az alkotócsoport felkérésre fogott hozzá a kétszáz éve született ágyúöntő alakjának tánc általi megjelenítéséhez, a téma ellenben már korábban is foglalkoztatta Orza Călint, a Háromszék Táncegyüttes egykori tagját, a 2012-ben Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett koreográfust. A készülő táncdrámában az egyén hőssé válása, nemzete iránti elkötelezettsége, áldozathozatala révén jelenik meg a múlt, amelynek máig ható üzenete, hogy a közösségi célok kivívásáért szükség van minden egyes ember hozzáállására, áldozatvállalására, legyen szó akár szabadságról, akár autonómiáról, megmaradásáról. Orza Călin a lelkesítő, a háromszéki népnek lendületet adó Gábor Áront idézi meg, egy hősi életúton vezet végig.
Orza Călin: Időtlen időből indulunk, majd a tömegből kitűnik egy alak, és elhangzik: lesz ágyú. Az illető magára ölti a sors által neki szánt szerepet, és visszalépünk 1848-ba. Gábor Áron Csíksomlyón tanult, később elkötelezettje lett a katonai pályának, folyamatosan képezte magát, majd életét adta azért, amiben hitt. Végigjárjuk Gábor Áron életútjának legfontosabb állomásait, megelevenítjük a győztes hidvégi csatát, amikor eldördült az első háromszéki ágyú, a harangok beolvasztása következik, majd a Gábor Áronra nézve végzetes kökösi csata. Felesége ott van mellette a halála pillanatában, és úgy tartja ölében férjét, mint Mária a kis Jézust. Végül megérkezünk a jelenbe, és kéz a kézben, ahogy a novemberi nagy menetelésen tettük Berecktől Kökösig, Gábor Áron szülőhelyétől a halála helyszínéig, elénekeljük a régi székely himnuszt. Zárásként jelezzük, most rajtunk a sor, hogy vállaljunk. Nem kell ágyút öntenünk, nem kell életünket feláldoznunk, de most is vannak olyan célok, mint az autonómia vagy nagy általánosságban a nemzet életben tartása, amelyért tenni kell, amelyért áldozatot kell hozni.
Imreh-Marton István: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az emberek áldozatot hoztak, férfiak és nők egyaránt, kérdés, hajlandóak vagyunk-e az akkorinál jóval kisebb áldozatokra, egyénileg ki mit tesz egy közösségi célért. Hasonlósággal élve: eljutunk-e a szabadságharcban való hitnek arra a fokára, amikor már a gyermekeinket küldjük harcba?
A készülő előadás nem folklórműsor, táncanyaga ellenben teljes mértékben a néptánc elemeiből építkezik, kivéve a harci jeleneteket, különlegessége pedig, hogy a korai polgárosodás miatt kihalt háromszéki tánchagyományokat a szomszédos térségekben még fellelhető (Kászon), illetve a háromszéki cigányság által őrzött táncok alapján idézik fel.
Kádár Elemér: Felelevenítettünk olyan elemeket, amelyek a térség táncainak jellemzői lehettek, és készítettünk egy táncanyagot, ami vélhetően háromszéki csárdás, de teljes bizonyossággal nem állíthatjuk, hogy ez ilyen volt régen, csupán azt mondhatjuk, ilyen lehetett.
A Gábor Áron táncdráma zenéjét Gáspár Álmos kézdivásárhelyi származású zenész, a nemzeti rockot játszó magyarországi Kormorán zenekar hegedűse, a Bálványosvár legendája és a Szent Anna-tó legendája című önálló zenei albumok szerzője állítja össze, a hanganyag egy budapesti stúdióban készül ottani zenészek előadásában. Jelmeztervező Furik Rita.
