Torda-Aranyos vármegye, illetve Torda város vezetősége is részt kívánt venni ezen a versenyen. Megvizsgálva a lehetőségeket, 1894 őszén arra jutottak, hogy „bármiképpen lapozgatjuk is a történelem könyvét, az indítványunkban megjelölt eseménynél kiválóbbra – mint a mely a lelkiismereti sza­badság declarálása – utalni nem tudunk”.
A városi tanács a választott téma történelmi körülményei és hiteles forrásai iránt érdeklődött, megkeresték a kolozsvári unitárius püspökséget és az egyházi képvi­selőtanácsot, hogy a megfestendő történelmi eseménnyel kapcsolatos adatokat küldjék el nekik. 1894 novemberében meg is érkeznek a kért adatok. Ezt követően a tordai képviselő-testület 1500 Ft költségvetést határoz meg a terv kivitelezésére.
Nagy kérdés volt, hogy kit bízzanak meg e nagy lélegzetvételű festmény elkészítésével. A budapesti Képzőművészeti Tár­sulattól kértek tanácsot, mely az akkor 32 esztendős, neves festőművészt, Kriesch Aladárt ajánlotta. Kriesch ugyan nem erdélyi származású (Budán született), de rokonai éltek Kolozsváron és Tövisen. Egy rokoni látogatás alkalmával a tövisi családtagok elvitték őt diódi birtokukra. A festőnek annyira megtetszett a nyugodt környezet, hogy az ottani csűrben rendezte be műhe­lyét. Itt készült el később a tordaiak által meg­rendelt festmény is.
Kriesch Tordára utazik, hogy tanulmá­nyozza a helyszínt, meglátogatja a piaci, impozáns gótikus templomot, falsíkját látva pedig arra gondolt, hogy nem táblaképet, hanem freskót festene, de a megrendelőket nem tudta erről meggyőzni.
A festmény vázlata 1895 tavaszán készült el, amit a városházán bemutatott. A kép elnyerte a közönség és a megrendelők tetszését. Ezután Tordán és Kolozsváron mo­dellek, történelmi díszletek után néz. Ko­lozsváron korabeli öltözeteket varrat, és még a városi szegényházba is ellátogat, ahol talál egy „jó arcú” öreget. A vázlatot a Képzőművészeti Tanácsnak is bemutatják, majd Kriesch Diódra megy, hogy elkészítse a festményt. Nem volt könnyű dolga, hiszen Dávid Ferencről nem maradt fenn semmilyen történelmi, hiteles ábrázolás.
Másfél évtizeddel a mű elkészülte után a festő írásba foglalta a képen látható történelmi jelenetet: „Az unitárius vallásnak első papját s egyben mártírját is – Dávid Ferencet – látjuk a kép közepén. Balra tőle, emelkedettebb trónszéken a fejedelem, mellette a két unokaöccse: Báthory István (a fejedelemtől balra) és Báthory Kristóf (jobbra). Mögötte áll az olasz Blandrata György, a fejedelemnek meghitt tanácsadója. Sokat hányatott ember, aki legutóbb Lengyelországból került az erdélyi udvarhoz, és az unitáriusokéhoz hasonló tanokat hozott magával külföldről. Báthory István és Csáky kancellár mögött állnak a szász rendek. Dávid Ferenc mögött balra Csáky Mihály, a kancellár, aki nem vett nagyon részt a vallásos dolgokban, jobbról Heltai Gáspár, amint a Bibliát forgatja, s egy másik papnak mintegy igazolja Dávid Ferenc mondását. Előbbre a padsorok között egy katolikus barát, aki megdöbben a hallottakon és Méliusz Péter debreceni prédikátor, aki szintén bizonyos kétkedéssel fogadja a szónokló szavait. Mögötte, a templom kórusa alatt a székely rendek, fönn a kórusban az asszonyok, elöl pedig a padok között egynéhány magyar rend, kiknek nevei nem fontosak.”
A kép magán viseli a XIX. század végének festészeti sajátosságait, Kriesch a barokkos fény-árnyék hatásra alapozva jeleníti meg témáját. Az 1896-os budapesti kiállításon kiváló helyezést kapott a mű. 1896 tavaszán mutatták be az akkoriban épült budapesti új Műcsarnok első termében. Tordára a kép csak 1898-ban érkezik meg. 1920-ban Gyallay Domokos így ír a róla: „…a kép a városháza közgyűlési termét díszítené – ha állandóan le nem volna függönyözve. De igen bölcsen lefüggö­nyözték, mert a pipafüst pusztulással fenyegette.”
A második világháború után a festmény átkerült a tordai hajdani fejedelmi házba, a mai városi történelmi múzeumba. 1979-ben, Dávid Ferenc halálának 400. évfordulóján restaurálták, ma is ott áll a tizenkét négyzetméteres festmény.

MÁTÉFI TÍMEA unitárius lelkésznő

(Elhangzott a sepsiszentgyörgyi unitárius temp­lomban 2013. január 12-én)