Aki Romániát valamelyest ismeri, csodával határosnak vélte, amikor tavaly novemberben – igaz, erős uniós nyomásra – a Ponta-kormány parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadta a decentralizációs törvényt.
Már parlamenti szavazásakor is sok emberben élt a gyanúper, miszerint a hatalom birtokosai, maguk a törvény kezdeményezÅ‘i sem nagyon kÃvánják a központ és vidék közti hatalommegosztást, a liberális tárcavezetÅ‘k különféle ürügyekkel ki is vonták minisztériumaikat és az alárendelt megyei intézményeket e folyamat alól, s valójában csak a közegészségügyi intézményeket, mezÅ‘gazdasági igazgatóságokat, munkaügyi felügyelÅ‘ségeket, sportlétesÃtményeket, kulturális igazgatóságokat adták volna önkormányzati hatáskörbe.
A szavazás után – mentendÅ‘, ami még menthetÅ‘ – az ellenzéki demokrata liberálisok és az államelnök az alkotmánybÃróságot hÃvta segÃtségül e folyamat leállÃtására. És a hÃrek szerint az alkotmánybÃrósági szavazás is egyhangú volt (törhetjük fejünket, vajon a bordó taláros testület egyetlen magyar tagja miért is szavazott a decentralizálás ellen). A demokrata liberálisok és az államelnök aggályait már korábban nyilvánosságra hozták, egyik a tanácselnökök hatalmától féltette a polgármestereket, másik – mármint Traian Băsescu – a vidéki potentátok, kiskirályok túlzott hatalomösszpontosÃtásától ijedt meg, de az igazság az lehet, hogy valójában a demokratikusabb, az állampolgárhoz közelebb álló decentralizált államirányÃtás bevezetését félték.
Bár az uniós csatlakozás után Románia vezetÅ‘i szó nélkül átengedtek az Európai Uniónak és a nemzetközi pénzintézeteknek megannyi kompetenciát, most látszatra ugyan engedtek az unió nyomásának, hetvenszázalékos többséggel elfogadták a decentralizációs törvényt, de mintha abban bÃztak volna, lesz majd egy felsÅ‘bb hatalom – mondjuk az alkotmánybÃróság –, mely helyrebillenti a dolgokat. S a követelÅ‘dzÅ‘ Európának elmondhatják: megpróbáltuk, de lám, nem ment.
Marad tehát – ki tudja, meddig – a hagyományos, központosÃtott államberendezkedés. BukarestbÅ‘l rendelkeznek elevenek és holtak fölött, még a kapusokat is pártajánlásra nevezik ki, tovább élnek és virágoznak a pártkapcsolatok, a központi kézi vezérlés, de ami legfontosabb: uralhatják, illetve tovább szipolyozhatják Erdélyt. Mert nem titok, amit e régió megtermel, azzal segÃtik ki a bajból Vranceát, TeleorÂmant, Galacot, azaz egész Moldvát és HavasÂalföldet.
Erdély kilencven éve Románia fejőstehene, s még a román hatalom által úgymond szegénynek titulált Székelyföld is nettó befizető, azaz többet ad, mint kap az államtól.
