Minden emlék származtatható, bár sokszor nem tudjuk, honnan is. Nehéz meghatározni, hogy miként váltunk azzá az emberré, akiknek a mai napon, ebben a pillanatban mondhatjuk magunkat. Kézdivásárhely számos ilyen sorsfordító történést őriz az elhagyatott udvartereken a már mindennaposnak tűnő parki sétákon át.
Megszokottá vált számunkra a mai életvitel, természetes, hogy bármikor beülhetünk egy kis kávézóba elbeszélgetni a barátainkkal, vagy ami egyszerűbb: felhívhatjuk ismerőseinket, tarthatjuk velük a kapcsolatot interneten. A szemtől szembeni beszélgetések egyre ritkábbá váltak – valószínűleg a technika modern alkotásai, az időhiány vagy egyáltalán a lustaság, a kényelem miatt, de foghatnánk ezt a tudatlanságra is. Mai fiatalnak nehéz elképzelni, hogy milyenek lehettek régen az immár kihalt udvarterek, hogyan szórakoztak az emberek akkoriban.
Két helyi fiatal végzett kérdőíves kutatást, melyben arra keresték a választ, hogyan változtak át a régebbi szórakozási módok azokká, amelyeket napjainkban a fiatalok űznek. Korosztályonként arra utaló kérdéseket tettek fel, miként szórakoznak ma a fiatalok, és hogyan tette ezt régen az ifjúság. Számos meghökkentő információ került napvilágra. A 19. században például a kézdivásárhelyi fiatalok a temetőben sétáltak, ugyanis a városnak nem volt parkja. Később Molnár Józsiás országgyűlési képviselő a házához tartozó telket a városnak adományozta, majd ez vált az itt élő fiatalok legfontosabb szórakozóhelyévé. Az is kiderült a kutatás során, hogy a séta már nem játszik olyan fontos szerepet a fiatalok életében, ám ebben a vonatkozásban nem a helyszín, hanem a gyakoriság változott. A régebbi időkre jellemző bálok mára már szinte teljesen eltűntek – ezek helyét átvették a szórakozóhelyek, a klubok, a diszkók. A fiatalok körében az olvasás szerepét nagymértékben átvette a filmnézés, tévézés, számítógépezés. És miközben álmodoznak egy szebb, színesebb, gazdagabb helyről – mert ilyeneket látnak nap mint nap az interneten, a televízióban, a filmekben –, nem veszik észre városunk igazi szépségét, elhanyagolják azt.
Feltehetjük a kérdést: mi vár majd utódainkra, ha ennyire elgépiesedünk, megvakulunk ilyen értelemben? A kézdivásárhelyi udvarterek mesélnek – de csak akkor, ha van, akinek. Ezért is oly fontos, hogy megismertessük városunk történetét, kultúráját minden itt élő fiatallal, hogy ezáltal segítsük az önképük kialakulását, nyilván, a sajátunkat is fejlesztve.
KÉMENES ANNA BORÓKA
.jpg)
