Még március 15-nél is nagyobb ünnep a Perkő mögötti kis faluban a templom búcsúja. A magyar szabadság napján a községközpontban és a városban – Kézdiszentléleken és Kézdivásárhelyen – ünnepelnek a kiskászoniak, de Árpád-házi Szent Margitra, templomuk védőszentjére otthon emlékeznek, és ünnepel az egész falu. A búcsú napján, január 18-án zsúfolásig telt a templom, hazajöttek az elszármazottak, megjelent a környék papsága, a községvezetés is képviseltette magát.
Szent Margit éneke
Már harangszó előtt nézegették a gyerekek a búcsúfiát: szopókát, halacskát, színes pogácsát, de a kiállított csecsebecséket, karpereceket, tükröcskéket is. Nem akármilyen mézeskalácsok ezek – magyarázták a kiskászoniak: hagyományosak. Kézdivásárhely környékén soha nincs úgy templombúcsú, hogy ne lennének jelen a kirakóvásárosok. Ezek Farkas Gábor cifra pogácsái, mézeskalácsai. Szentmise után lett is tolakodás az asztalok előtt: Kiskászonban is gyermeköröm a búcsúfia.
Harangszóra csendes lett a kis falu főtere. Mindenki a templomban volt, aki mozogni tudott.
Tizenkét katolikus pap állta körül az oltárt, akik Ft. Vargha Béla Kézdi-orbai főesperes ünnepi miséjét koncelebrálták. A legsötétebb diktatúra idején sok zaklatás közepette, magánházból megépült templomot piros-fehér-zöld szegfűvel díszítették fel, s lélekből énekelték a hívek Szent Margit énekét. Lapunk fontosnak tartotta, hogy jelen legyen ezen a búcsún: IV. Béla magyar királyunk fiatalon elhalt lánya az egyik legnagyobb magyar női szentünk.
Margitot háromévesen adta be a veszprémi nővérekhez édesapja – mondta ünnepi szentbeszédében Péter Artúr, Kézdikővár új lelkésze, és ecsetelte további életét. Szent Margit kapcsán kifejtette: amikor valamit óhajtunk Mindenhatónktól, nem szabad feltételeket szabni, hogyha sikerül feltett tervem stb., akkor ezt vagy azt cselekszem. Amit óhajtunk, mindig a legmesszebb menő szeretettel kell kérni a Szűzanyától. A lelki érzés mellett, legyen az szerelem vagy bármi, ott kell lennie az emberben az észnek, a józanságnak. Béla király is tévedett, bár Isten iránti hálájából adta kolostorba lányát, amiért megmenekült az ország a tatárok általi végpusztulástól, de amikor országa javára akarta fordítani Margit házasságát, lánya már örök, szent fogadalmat tett Istennek és magyar nemzetének, apácaként, imával szolgálta azokat, és ebben a hitében halt meg fiatalon, 28 éves korában. Mi az, hogy életfelajánlás? – boncolgatta a kérdést a plébános. – Egy olyan mély fogadalom, hogy aki azt óhajtja megélni, élete minden pillanatában, kinn a mezőn, otthon a családban, mindenkor és minden körülmények között az isteni hitben kell cselekednie. Ez nem más, mint az állandó, Istennel való együttlét helyzete. Ehhez nem kell kolostorba vonulni, ezt otthon is gyakorolni lehet, ez nem más, mint az életszentség felajánlása, ami megkönnyíti az életeteket minden körülmények között.
Árpád-házi Szent Margit (Klissza, 1242 – Margit-sziget, 1270. január 18.) Béla király és Laszkarisz hercegnő leányaként gondos nevelésben részesült. A Nyulak szigetén lévő zárdában nevelkedett, amelyet apja építtetett. Itt tett fogadalmat 1254-ben. Később két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, hiszen minden bizonnyal megkapta volna a felmentést apja kérésére. Ő azonban visszautasította Ottokár cseh király, valamint a lengyel király házassági ajánlatát is – tanítja az egyháztörténet. A keresztények az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképének tekintik. A legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. A róla szóló, 1510-ből fennmaradt legenda szerint jövendőmondó képességekkel is rendelkezett, amivel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjai megoldásában. A Margit-szigeti kolostorban halt meg. Ravatalát Albert és Péter, két lombardiai szobrász faragta vörös és fehér márványból. Szentté avatását 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté atyjának húga, Magyarországi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én.
Szép és jó lecke volt a kiskászoni ünnepi szentbeszéd, szükséges és találó a mában élő ember számára, aki a mindennapok szédületes forgatagában, felgyorsulásában megállni is alig képes.
Új kultúrház, gyülekezeti terem, kápolna kellene
Ez a kiskászoniak jelenlegi óhaja – nyilatkozta az egyházközség gondnoka, a kézdiszentléleki községi tanács tagja, Marthi Géza falufelelős.
– Kívánságból egy legyen elég kezdetnek – felelte kérdésünkre Balogh Tibor, Kézdiszentlélek község polgármestere. – Mi megkezdtük a kultúrház felújítását, amire a nyílászárók cseréje a bizonyíték, de menet közben kiderült, hogy az iskolával egybeépült terem nagyon rozoga. Nem akarjuk tovább folytatni, elhatározta a tanács, hogy újat kell építeni. Egy közösségi terem mindenképpen kell ennek a falunak, ahol megtarthassa rendezvényeit. Arra is várjuk az új kiírásokat, hogy folytatni lehessen a megkezdett aszfaltozást. Ez annál is fontosabb, mert itt, a főút mellett a Búcsújárók háza nevű állandó kiállítás, mely egyre nagyobb érdeklődésre tart számot. Tulajdonosa és gondozója az önkormányzat. Aszfalt volna jó a templomig, borvízforrásig, s miért ne, a Perkő oldalában elé a községközpontig, amit össze lehetne kötni a községi főúttal. Ennek a helyi óhajnak nem mi, nem a tanács vagyunk ellenzői, hanem az anyagiak.
Pál Ferenc új kézdiszentléleki-kiskászoni pap a mise után elmondta: nem bírja az időt a kiskászoni templomépület egy része. Közelében telket vásároltak, ahová új kápolnát akarnának építeni a hívek.
– Régebben Kiskászon Szentlélek egy utcájának számított – mondta Marthi Géza gondnok. – Most már komolyabb elvárásaink vannak, s nem felejtem el tanácstagként ezeket felemlegetni üléseinken. A telket már régebb megvettük az új kápolna részére, cserepet is vásároltunk, most még nem volna akkora gond a faanyag beszerzése sem. Lassan megszereznénk a téglát is, alkalmas időben megöntenénk az alapot, kőben sem szegény ez a vidék. Szorgalmazom, hogy hozzunk ki egy tervezőt, lássuk, mi a véleménye, mibe kerülne az építkezés.
Vízzel az aszály ellen
– Temetőnk nincsen, mert minden kiskászonit a szentléleki temetőben helyeznek örök nyugalomra, de van éppen elég más gondunk – folytatta Marthi Géza. – A kutakból tűnik el a víz. Megcsappant az ismert Kiskászoni borvízkút hozama is, mit lehetne tenni ennek érdekében? – tette fel a kérdést, amire leginkább az évek óta tartó aszály és száraz időjárás tudná megadni a választ. Az önkormányzat és a falufelelős rendezte a gyógyforrás környékét, tört kővel borították a forráshoz vezető ösvényt, korlátot állítottak, hogy ne tudjon a forrás közelébe kerülni a legelő jószág, kifüggesztették a gyógyvíz kémiai összetételét, gyógyjavallatait. Nyári időben, amikor nincs fagyveszély, kézi szivattyúval lehet kipumpálni a borvizet, ugyanis a kézzel való meregetés szennyezi. Itt kell megjegyezni, hogy a kiskászoni ásványvíz a hegyvonulat túlsó oldalán feltörő Polyáni-forrás vizéhez hasonló, egyik legfontosabb összetevője a kalcium.
– Jó volna a mi falunknak is vezetékes ivóvíz – sorolta Marthi Géza a helyi gondokat. – Van a Hódvilágkertben egy bő édesvízforrás, amit be lehetne vezetni a faluba, mert évente apadnak az udvari kutak. A másik óhaj a már sokat emlegetett közösségi ház, egy nagyobb terem, s mellette egy kis konyhai részleg, vagy pedig a falu méretéhez illő új kultúrotthon. Nincs egy megfelelő hely, ahol komolyabb rendezvényt le tudnánk bonyolítani. A mostani kultúrház az iskolának volt egy része, közös tető alatt megette az idő, nem érdemes költeni rá. Bár kis település Kiskászon, ahogy telnek az évek, egyre többen szereznek tudomást a Búcsújárók házáról, az állandó kiállításról. Belföldről és külföldről is jöttek látogatóink a múlt nyáron. Mi őrizzük a ház kulcsát, s ha nem vagyok itthon, a feleségem is kinyitja a látogatóknak.
Az iskola nem lehet a fejkvóta áldozata
Nem lévén tanítási nap, a kiskászoni tanítót csak telefonon értük el, az iskola- és óvodaépület állapota felől érdeklődtünk. Az iskola és az óvoda egy épületet képez a kultúrotthonnal – ismételte Gergely Sándor, aki 15 esztendeje tanítója a falunak –, és természetes, hogy ez is romló állapotban, csak az időközi tatarozásokkal mentettek eddig rajta. Volt szó már az iskola tatarozásáról, de szóba jött új épület emelése is. Tűzifánk van, csempekályhával fűtünk, saját kutunkból vezetékes vizünk is van, s ami a fő, tizenöt óvodásunk, ami biztosítja az elkövetkező évekre az utánpótlást. Jelenleg négy korosztályt tanítok, az előkészítősöket, az első, második és harmadik osztályosokat, a negyedikeseket iskolabusz szállítja naponta a kézdiszentléleki központi iskolába.
Megkerestük Gergely Zoltánt, a kézdiszentléleki Apor István központi iskola igazgatóját, aki elmondta, hogy a helyi önkormányzat egyik falusi elemi iskolát sem szeretné hagyni felszámolni, ellenkezőleg, ígéret hangzott el, hogy akárhogy is alakul a fejkvóta helyzete, egyelőre pótolni szándékoznak a költségeket.
