BOCZ KLÁRA, Sepsiszentgyörgy. Egyik nap arra figyeltem fel a tévét nézve, hogy a magyarok Traian Băsescu és Orbán Viktor együttműködésével vásárolnák fel Erdélyt. A vitázók emelt hangon sorolták a pró és kontra érveket – sajnos, hogy hasonlóképpen magyargyűlölő képviselők és polgármesterek bőven vannak.
Ezeknek nem számít senki és semmi, ha dühbe gurulnak, és ha kihasadnának, egész Székelyföldet le lehetne mérgezni velük. Vajon mitől félnek? Van elég parlagon hagyott föld Moldvában és másutt is. Az államfő lánya is a földvásárlással került a figyelem központjába, pedig ő nem is „ungur”. Talán úgy érzik az urak, hogy van mit félteniük – hát nekünk is van, minden este azzal zárjuk az imánkat, hogy „ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk”.
KELEMEN ILDIKÓ, Sepsiszentgyörgy. Kislányom a Mikóban tanul. A szülői bizottság úgy döntött, hogy egyenruha gyanánt mellényt hordjanak a tanulók. De milyent! A fiúknak hagyományos modellt választottak, a lányoknak pedig olyan különös szabást, hogy inkább vesevédőnek nevezném; elöl mellénynek néz ki, hátul a vese magasságáig van anyag, és a nyak körül. Épp ott nem takar, ahol kellene, a háta a gyereknek fedetlen marad. És mindez 80 lejért! Sok szülő jelezte óhaját, hogy a lányoknak is legyen olyan mellényük, mint a fiúknak, csupán a gombolás legyen lányosan varrva-borulva, de kérésünk süket fülekre talált. Ez felháborító, és én személyesen nem is vagyok hajlandó ennyi pénzt kiadni egy pántért a nyak körül. Kérem, senki ne vegye ezt lázadásnak. Nem vagyok az egyenruha ellen, mi is annak idején viseltük, de legyen ésszerű az öltözet. Miért tudtak a Mihai Viteazul Líceumban háromrészes egyenruhát készíttetni 120 lejért? A Mikóban mindig különcködni kell?
FEJÉR LÁSZLÓNÉ, Bélafalva. Az utóbbi időben nagyon sok gond volt az ingázással, a munkába és az iskolába járással. A Transintex szállítóvállalat jóvoltából azonban egy hétig percre pontosan induló, kényelmes buszokkal járhattunk. Adott a lehetőség a 21. században, hogy ne csak a nagy falvakat, hanem a kicsiket is fölvállalja egy szakcég. Jó lenne, ha mi, emberek észrevennénk, és végre mernénk választani a szolgáltatások között.
GÁSPÁR ERIKA, Sepsiszentgyörgy. Egyedi eset vagy gyakori, nem tudom, de bárkivel megeshet. Mentőt hívnak egy vidéki (szörcsei) beteghez, aki súlyos idegi problémákkal küszködik, és nagyon rosszul érzi magát. A mentő Sepsiszentgyörgyre viszi, a sürgősségre. Hozzátartozót nem engedtek fel mellé, így a feleség otthon maradt, biztonságban tudva a férjet, hiszen a kórházba, a lehető legjobb helyre vitték. Vizsgálat után a reszkető, beszámíthatatlan férfit kitessékelik, menjen, nem ott a helye. Többször megpróbált visszamenni, s nem fogadták. Beszámíthatatlan állapotban, kísérő nélkül került az utcára. Nem tudta, hogy kell hazajutni, telefonja nem volt. Déltől másnap délután hat óráig járta a szentgyörgyi utcákat, míg egy falubelije felismerte és hazahozta... Szerencsés eset, mert nem volt annyira hideg, hogy leüljön és megfagyjon valahol... Szerencsés eset, mert nem indult neki gyalog az utaknak, nem végződött tragikusan a „kaland”... De hol van az emberség, az odafigyelés, a törődés? Mikor lesz kiiktatva a közömbösség, a futószalag-jelleggel működő szolgáltatás? Mikor lesz az, hogy az alkalmazottak nem az esetleges következményektől való félelem miatt, hanem kötelességtudatból és elhivatottságból teszik, amit tenniük kell?
ÁGOSTON KÁROLY, Sepsiszentgyörgy. A rétyi fűrésztelep beindítása ellen szeretnék tiltakozni. Hazugsággal kezdték, mert 650 állást ígértek, de amilyen gépeket hoznak, oda 200 sem kell, még sepregetőnek sem. Egy ilyen óriáscég betelepedése tönkreteszi a hasonló profilú kis- és közepes vállalkozásokat, és ezekkel sokkal több munkahely szűnik meg itt és a szomszéd megyében is. Ráadásul kiirtják a maradék erdőket is, pedig így is kevés van már, és láthatjuk az időjáráson, hová vezet a természet egyensúlyának felborítása. A környezetvédelmi hivatal a rombolásra ad engedélyt, hiszen a fakitermeléssel – tudom, mert én is dolgoztam benne – tönkreteszik az erdei talajt, a már így is zaklatott vadállományt, a vizeket, az egész élővilágot. A rönkös kocsik megrongálják az utakat, házakat, a szálló por és a letarolt hegyoldalak miatt megváltozó levegő az egészségünket, mindent összevetve: több lesz a kár, mint a haszon. Mekkora baj volt, mikor a Tündérvölgyben a nagy széldöntés miatt 1,5 millió köbméter fa szűnt meg oxigént termelni! És az osztrákok ennek többszörösét akarják felfalni évente! Elég nagy szégyen nekünk, hogy a kovásznai és sepsiszentgyörgyi bútorgyárak megszűntek, és nyersanyagként, aprópénzen adjuk el zöld aranyunkat. Talán rá fogunk jönni az értékére, ha már nem lesz, és drágán kell importálnunk a fát, de akkor késő lesz. Ki adja majd vissza a szép erdőinket?
