Aniszi Kálmán esztéta szerint: a művészet ismeretlen világokba kalauzol, ahová nélküle sohase juthatnánk el. Szárnyára vesz bennünket, akik a jelen idő rabjai vagyunk, és akadálytalanul közlekedik velünk letűnt idők és leendő világok ismeretlen idődimenzióiban, tágítva személyes tapasztalataink horizontjait. És mindezért csupán csak azt kéri tőlünk, hogy bejárjuk ezt az utat, amelyet annak idején az alkotó is megtett... A művészi akarat, szándék a boldogságérzésnek az a formája, amikor a külvilág egyes dolgait kiragadjuk esetlenségükből, amikor lerántunk rólunk minden felesleget, és abszolút alakjukat próbáljuk megadni – természetesen nem úgy, hogy naturális valósághűségre törekszünk, hanem olyanformán, hogy a műalkotást is telítjük organikus életszerűséggel.
Apámat, Vetró Arturt idézem: a művész segíti az embert, hogy önnönmagát megismerje, hogy megértse saját bukásait, tétova lépéseit, vívódásait, reményeit. A művészi tett annyit jelent, mint számtalan lehetőségből, a még formátlan anyagból a legmegfelelőbb elemet, megoldást megtalálni – ehhez mérlegelés, ítélet, kiválasztás szükséges. Az alkotói tett folyamán végigvonul a szűrés, a bírálat szelleme. A művészi ÉN ítél a műve felett.
Szalay Lajos világhírű grafikus a mű létrehozását mintegy vajúdással asszociálja. A verset szülő, mamához jajduló József Attila sorait juttatja eszébe, az alkotás tortúráját követő boldog eszmélkedés. Több jeles művész az alkotás mágiájáról beszél, vallomásuk szerint az ihletettség jellegében a természeti folyamatok viszonylagos egyszerűsége valamiféle természetfeletti sejtelmességgel párosul, hogy aztán a „szóvá tehetetlent” közvetítse számunkra.
Koszta Ervin kedvencei a metafizikus és szürrealista művészek közül kerülnek ki, akik a klasszikus ideálok, a geometria absztrakt örök érvényű igazságait akarták egyeztetni a tudat alól feltörő félelemérzetekkel, nyomasztó káprázatokkal, misztikus, szimbolikus képzetekkel. Céljuk, hogy az egymástól teljesen idegen tárgyi elemek társításával megfosszák a dolgokat hagyományos rendeltetésüktől, a legváratlanabb és legmeglepőbb összekapcsolások útján, új jelentéssel ruházva fel őket, a tárgyak között új összefüggéseket fedeznek fel, az irracionális, a tudatalatti, a spontán, a véletlen világába merülve.
Koszta Ervin festészetéről kollégája, Deák Ferenc így vélekedik: festészetének elsődleges szépsége az erőteljes színek nyersessége, a végtelen terek illúzióját megszakítják a kihasított részek körülzárt betoldásai. Itt gyakran az emberi létezést jelképező figurák kontúrjai jelennek meg saját arctalanságukban.
Koszta Ervin gondolatai a születésről: teremts egy olyan világot, ahol a szép és a jó uralkodjék. Próbáljunk újjászületni a környezetünkben és saját magunkban. Minden egyén másként éli át és értelmezi a világot, amelyben a test és a lélek egy együttest alkot. Az alkotások sorozatként is felfogható képsorok, de külön-külön is egy más arculatot mutatnak a nézőnek, ahol a szép és a groteszk keveredik, amely a kettősség ötvözetét adja. Az ábrázolt alakok, alakzatok szinte elferdülnek egy másik láthatatlan síkban, amelyre a vízszintes és a függőleges ábrázolási mód jellemző. Nem véletlen a színek használata, hiszen a kiegészítő színek és a sötét-világos kontrasztok egymást erősítve lélekretörő, kissé groteszk, melankolikus hangulatot teremtenek, amely a képeket átjárja.
Koszta Ervinnek azt kívánom, hogy a festőpalettájáról kisugárzó „hangját” egyre erőteljesebben küldje mifelénk, alkotói bősége pedig kiteljesedjék.
VETRÓ ANDRÁS