Ignácz Rózsa író-színművésznő egész életében az igazság kimondásának elkötelezettje volt és maradt. Igencsak gazdag és sokrétű írásművészete azonban mindmáig várja az „igazságszolgáltatást” az irodalomtörténészek részéről. Gyakran eltűnődöm eme kérdésen: miért nem akarnak az irodalomkutatók-történészek-tudósok mélyre ásni az ő munkásságában?!
Január 25-én 105 esztendeje, hogy a kovásznai parókián meglátta a napvilágot a nagytiszteletű Ignácz Lászlónak, Isten és népe hűséges szolgájának, valamint a nagy hírű enyedi professzor, Makkai Domokos leányának, Kornélia tanítónőnek harmadik gyermekeként (1909-ben). Akkor még úgy tűnt, rá is mosolyog a Nap, de az első háborúval kezdődően, Trianon, a II. világháború, az 1956-os forradalom s az utána következő kommunista terror eltakarta előle is a Fényt, s az egyre sűrűsödő sötétség feneketlen mélységébe szorította a valódi értékeket és teremtőit. Aki nem vált megalkuvóvá, nem hajlott a kompromisszumra, mert hajlíthatatlan gerincű volt, az ott is rekedt. Minden alkotásából, legyen az novella, regény, dráma, mese vagy útleírás, az őszinte, igaz emberség, bátor kiállás az igazság mellett, szülőföld-anyanyelvszeretet sugárzik az olvasó felé. Ignácz Rózsát hallatlan lelkiereje, éles valóságfelismerő képessége és hihetetlen anyanyelvféltése emelte a lelki-társadalmi torzulások fölé. Vallotta: ha „valaki ír... belső indítékának kell lennie. Kötelességérzetnek. Belső hangnak. Isteni kényszernek. Nagy fájdalomnak, amit lehetetlen kiáltás nélkül tűrni.”
Ezt az esztendőt kis városunk, Kovászna Ignácz Rózsa Emlékévnek nyilvánítja. Több rá emlékező-emlékeztető rendezvénnyel készülünk. Szeretnénk megújítani a már korszerűtlenné vált emlékszobát is, s bár a művelődési ház nagytermét róla elnevezni. A csúcsrendezvényekre szeptemberben, halálának 35. évfordulóján kerül sor a Kovászna Napok részeként. Ne felejtsük el, Ignácz Rózsa Kovásznán és Fogarason érezte magát igazán odahaza! „Életműve egy egész kutatócsoport munkáját venné igénybe.” (Makkai Ádám)
GÖDRINÉ MOLNÁR MÁRTA
