A terület méretét és a lakosok lélekszámát illetően is akadnak Európában hasonló vagy akár kisebb országok is a Székelyföld régiónál. Ez a tájegység annyi markáns ismertetőjellel, más vidékektől jól megkülönböztethető jellegzetességgel rendelkezik (például történelmét vagy az itt lakók nyelvezetét és gondolkodásmódját illetően stb.), hogy egészen természetes, miszerint időről időre olyan munkák láttak napvilágot, amelyek külön egészként tárgyalták földrajzát, történelmét, gazdaságát, néprajzát. Ezek közül a legismertebb vállalkozás Orbán Balázsnak 1868 és 1873 között hat kötetben megjelent A Székelyföld leírása.
Ennek mintegy előképe Kőváry László 1842-ben nyomdafestéket látott Székelyhonról című könyve. Ebben nincs ugyan annyi részletező leírás, nem ad annyira átfogó képet a Székelyföldről, mint Orbán Balázs műve, mégis érdekes olvasmánnyá teszi egyrészt az, hogy emberöltőnyi idővel korábbi, még 1848 előtti állapotokról ad hírt, másrészt meg a szerző látásmódját tükröző időnkénti kommentár. Könyve felvezetőjében Kőváry így fogalmazza meg szándékát: „Célom nem volt valami enciklopédiai rendszerű munkát adni, ilyet nálunk ma még nem lehet […]. Legyen egyelőre hát utazás, memoire, vagy kinek mi tetszik, legalább nem latin, nem német […].”
A Székelyhonról mégis több, mint egyszerű útirajz vagy útikalauz. Szerzője amellett, hogy minden székely széket érintve leírást nyújt jó néhány ottani településről, természeti ritkaságról, nem mulaszt el hangot adni gazdasági, oktatási vagy közművelődési elképzeléseinek, ötleteinek, amelyek óhatatlanul megfogalmazódnak benne a korabeli székely viszonyok láttán. Javaslatai egy része ma is meghökkentően időszerű. Teszi mindezt úgy, hogy elgondolásait áthatja a reformkori bizakodás, a jó irányba történő változások lehetséges és közeli voltával kapcsolatos derűlátás. Művét is ezzel kezdi: „Nagyszerű idők elébe megyünk. Az ész mindenható tüze meg fog víni a durva erővel […].” 1849 és a Bach-korszak még odébb volt…
Kőváry László még csak huszonhárom éves, amikor a Székelyhonról nyomtatásban megjelenik. A nyelvújítás időszaka alig múlt el (egyes vélemények szerint ez kinyúlt egészen 1872-ig, a Magyar Nyelvőr megjelenéséig), meg addigi latin és német nyelvű tanulmányai is közrejátszhattak abban, hogy néha úgy érezzük, egyfajta harcot vív a magyar nyelvvel, a magyar nyelvért, időnként olyan újonnan létrehozott magyar szavakat használ, amelyek nem gyökeresedtek meg nyelvünkben, azóta kihulltak a szókincsből. Ha úgy tetszik, ez is egyik bája művének, ükapáink kora, nyelve köszön vissza általa. Meg kellett vívni ezt a csatát is: a magyar szakszókincs létrehozásáért. Meghagytuk az eredeti fogalmazási módot, és csak a legszükségesebb helyeken végeztünk apró változtatásokat a helyesíráson, központozáson, hogy megkönnyítsük, gördülékenyebbé tegyük a szöveg olvasását.
