A Kézdivásárhelyen született, jelenleg Budapesten élő 57 éves Márton Károly a múlt esztendőben, szeptember 5. és október 5. között egy hónapot töltött Mongóliában. Decemberben a Vigadóban Egy góbé a Góbiban címmel vetített képes előadáson számolt be nem mindennapi utazásáról.
Elmondása szerint régi vágya teljesült ezáltal, hiszen soha nem fogadta el az iskolában tanított, finnugor eredetről szóló elméletet, meglátása szerint a magyarság gyökereit valahol Ázsiában, a mongol sztyeppén kell keresni. Elindulásakor csupán négy mongol alapszót tudott: megtanult köszönni, elbúcsúzni, vizet kérni és azt megköszönni. Egy hónapos mongóliai útja, minden kiadást felszámolva, 2200 dollárba került.
Márton Károly szeptember 5-én 1 órakor ült repülőre Budapesten, és moszkvai átszállással jutott el másnap reggel hat órakor Ulánbátorba, Mongólia fővárosába, ahol egy mongol egyetemista várta. A Dzsingisz kán nemzetközi repülőtérről a szállodába mentek, ahol ismerőse elintézte, hogy olcsóbb szállást kaphasson. Egy éjszaka ötezer forintnak megfelelő összegbe került. Két napot töltött a szállodában. Első nap pénzt váltott, a mongolok pénze a tugrik. Ezer forintért hétezer tugrikot adtak. Aznap a Nemzeti Múzeumot és a főteret tekintette meg.
Érdekességként meséli, hogy az 1,2 milliós fővárosban a lakosság mintegy fele a város peremén, jurtákban él.
Második nap mondta az ismerősének, most már ideje, hogy elinduljon portyázni. A mongol egyetemi hallgató nem folytathatta vele az utat, egyedül vágott neki az altaji hegyeknek. Jó időt fogott ki, egy nap kivételével, amikor Ulánbátorban havazott, a mongóliai négy hét alatt végig pólót és rövidnadrágot viselt.
Terve az volt, hogy a nyugati részt járja végig, mivel ott a kazah kisebbség mellett többféle népcsoport is él. Másfél napos buszozás után eljutott Altaj városába. Az oda vezető 1250 kilométerből száz kilométert aszfaltúton ment az autóbusz – a többit pusztán tette meg, olyan vizeken keltek át, ahol még híd sem volt.
Indulás előtt az egyetemista arra figyelmeztette, hogy a sivatagban nagyon vigyázzon a vízre, ott az a legértékesebb kincs. Az autóbuszon nem vigyázott eléggé, s el is lopták tőle. A víz mellett levő pénztárcához, amelyben negyvenezer tugrik volt, nem nyúltak. A pénz senkinek sem kellett – ellenben a másfél liter víznek lába kelt.
Menet közben megálltak egy faluban, ahol öt jurta és két faházikó állt, az egyikben vendéglő, a másikban pedig üzlet működött. Amikor a vendéglőben mongolul vizet kért, elébe tettek egy ötliteres edényt forralt vízzel, amiből nem tudott inni. Elkövette azt a hibát, hogy osojt kért, ami mongolul forralt és nem ivóvizet jelent, watert kellett volna mondania angolul, az a hideg víz. A mongolok nyolcvanöt százaléka beszéli az orosz nyelvet, angolul csak a fiatalabbak tudnak. Sajnos, Márton Károly egyik nyelvet sem ismerte annyira, hogy kommunikálni tudjon.
Másfél napos fárasztó utazás után Altajból egy Budapestről hazakerült fiú segítségével járta be a Góbi sivatag egy részét. A déli altaji hegyekbe érve – amelyek 3700–3800 méter magasak – megmászott egy 3780 méteres csúcsot. Ötven kilométert tett meg gyalog. Szálláshelye 1500 méter magasban egy geológustáborban volt, onnan indult meghódítani a hegycsúcsot. A jurta bejáratához kitűzte a magával vitt székely zászlót. Azt is elmesélte, hogy egy huszonkét kilogrammos hátizsákot vitt magával – persze a sátrat, hálózsákot és egy rakás fölöslegesnek bizonyult tárgyat is beleértve. Legnagyobb bánatára két napra rá, hogy elindult a mongol fővárosból Altaj felé, a Budapesten kölcsönkért digitális fényképezőgép felmondta a szolgálatot. Mobiltelefonját a pusztában nem tudta használni, fotózni sem tudott vele. Ha a kis pénzét digitális gépre költi, térhetett volna haza.
Megérkezett Govi-Altaj városba, amely kb. két hektáron fekszik, alacsony faházikókkal és jurtákkal. A mongolok télen jurtákban, nyáron faházikókban laknak. A jurta jól szellőzik, és sokkal melegebb, mint a faház, télen a kinti hőmérséklet a minusz 45–50 Celsius-fokot is eléri, ilyenkor fűteni kell. A jurtákban kicsi kályhák vannak, középen, a napkeréken át vezetik ki a füstöt kéményen keresztül a szabadba. A légmozgásnak köszönhetően a jurta nagyon hamar kimelegszik. A pusztán a jurtákban szárított teve-, tehén- és lóürülékkel, a városokban pedig szénnel melegítenek. Az állati ürülék nyáron annyira kiszárad, hogy semmiféle szaga nincs. A tetőt, a falakat és az ajtót nemez borítja. A patakok vize rendkívül tiszta, a Maros méretű Tolából, a mongolok szent folyójából is ivott. Halászni senkit sem látott.
Márton Károly számos hasonlóságot fedezett fel a székely és a mongol nép között, szerinte magatartásban és értékrendjükben is hasonlítanak egymáshoz. A mongolok bőre enyhén sötétebb, mint a székelyeké – hangsúlyozta –, a sok szél, az éghajlat miatt. A mongolok nagyon barátságosak, közvetlenek és jóindulatúak.
Autóbusszal utazott vissza Ulánbátorba. Mikor megérkezett, a taxisok lerohanták, és kezdték cibálni a hátizsákját. Legalább tízen voltak, végül az egyikkel dűlőre jutott, megegyeztek az árban. Nem tudtak egymással kommunikálni, ezért a taxis felhívta telefonon egy barátját, egy németet, hogy tolmácsoljon. Megmondta, hogy nem akar visszamenni a szállodába, mert drága, s arra kérte a németet, próbáljon szerezni kiadó magánlakást vagy jurtát. A német kiadó szobát szerzett elvált asszonynál egy tízemeletes tömbház ötödik emeletén. A nővel kézzel-lábbal kommunikált. A szállást mindig másnap reggel fizette ki az előző napra. Hazautazásáig ott lakott, onnan járt megismerni a környéket, Mongólia nevezetességeit.
Elmondása szerint a mongolok nemzeti hőse Dzsingisz kán. Az ő arcképe szerepel a bankjegyeken, a vodkás üveg címkéjén, és a főváros repülőterét is róla nevezték el. Számos köztér és utca viseli a nevét, országszerte szobrok százai mintázzák a nagy világhódító és egységteremtő katonai vezetőt. A fővárostól 54 kilométerre, a sík mongol sztyeppe közepén található a világ legnagyobb lovas szobra. A negyven méter magas, rozsdamentes acélból készült, 250 tonna súlyú szobor Dzsingisz kánt ábrázolja. Ezt 2008-ban avatták fel. Egy lift a ló fején található kilátóba, másik a nyeregbe visz, ahonnan a látogatók gyönyörködhetnek a panorámában.
Márton Károly október 5-én élményekkel gazdagodva hazafelé vette útját. Másnap délután érkezett haza Budapestre. A vetített képes előadást követően a jelenlevőket kecske- és juhtejből, illetve tevetejből készített szárított sajttal kínálta meg.
