Török Zoltán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház új aligazgatója és egy gasztronómiai magazin munkatársa is. Végzettsége szerint közgazdász, de volt színész, rendező, főkönyvelő, számítástechnikus, vállalkozó, újságíró, drámaíró, rövidfilmkészítő, táncos, természetjáró. Eddigi kalandos életéről és jövőbeni intézményvezetői törekvéseiről faggattuk az alábbi interjúban.
– Miért vállaltad el ezt a munkát?
– Bocsárdi kérésére vállaltam el, akit nagyon rég ismerek, a gyergyószentmiklósi Figura létrejötte óta. A színház iránti szeretetem még ennél is régebbi; egyetemista koromban Kolozsváron magam is színjátszó voltam, utána pedig, amikor hazakerültem Gyergyószentmiklósra, és elkezdtem dolgozni egy ottani nagyipari gyárban, a szakszervezeti elnök engem bízott meg a színjátszó csoport vezetésével. Elsőként a Bakaruhában című Hunyady Sándor-darabot rendeztem, melynek elég nagy sikere volt... Később, amikor Bocsárdi Laci és Gabi, a felesége Gyergyóba költözött, nagyon gyorsan összebarátkoztunk, és nagy lendülettel vágtunk bele a Figura alapításába. Az alapítástól 1992-ig, hét éven át magam is színész voltam, az intézmény létrehozása után pedig én voltam a társulat gazdasági igazgatója-főkönyvelője is. Később úgy alakult az életem, hogy kiléptem a Figurából, és magánvállalkozásba kezdtem, még mielőtt átjött volna Szentgyörgyre a társulat egy része. Azután többször is kérdezte Bocsárdi, hogy nem volna-e kedvem újra színházi vizekre evezni közgazdászként, a harmadik felkérésre végül igennel válaszoltam.
– Magánvállalkozóként mivel foglalkoztál?
– Sok mindenbe belevágtam, az életemnek ez a része nem kötődik kimondottan a színházhoz, és mégis – úgy gondolom, minél több tapasztalata van az embernek, annál jobban átlátja a színház működésének bonyolult mechanizmusát. Sokáig számítástechnikusként dolgoztam, kisvállalkozóként pedig több céget is vezettem, míg végül 2009-ben a gazdasági válság olyan helyzetbe sodort, hogy kénytelen voltam felfüggeszteni itthoni tevékenységeimet, és Angliában próbálni szerencsét.
– Ahonnan elég sok cikket küldtél egy kolozsvári napilapnak...
– Igen, diákkorom óta szeretek írni, komolyabban akkor kezdtem ezzel foglalkozni, amikor a kilencvenes évek elején lehetőségem adódott megjelentetni az írásaimat. Újságot indítottunk, melyben először közérdekű dolgokról írtam, aztán a természetről, színházról, mindig arról, ami éppen foglalkoztatott. A legtöbbet talán valóban Angliában írtam, így próbáltam megörökíteni ottani tapasztalataimat. Az Angliában töltött szűk három év alatt sok cikkem, élménybeszámolóm jelent meg kolozsvári, gyergyói és más erdélyi újságokban. Jelenleg egy gasztronómiai magazin állandó munkatársa vagyok.
– Egy színdarabot is írtál...
– Felkérésre írtam a Figurának, 2011-ben mutatták be Nagynyavalya címmel. A ’89 előtti és utáni élményeimet és barátaim emlékeit próbáltam összefoglalni benne, több-kevesebb sikerrel. A végleges színpadi adaptáció elkészítésében mások is közreműködtek, zenét is írtak hozzá, és végül amolyan „zenés politikai moralizálásként” mutatták be. Ezenkívül több egyfelvonásost is írtam az utóbbi években a Figura lehetőségeire szabottan, melyek többnyire a március 15-ei ünnepi műsorok keretében kerültek bemutatásra.
– Tévésként is dolgoztál...
– Rövidfilmeket készítettem, és segítettem néhány műsor előkészítésében egy induló tévétársaságnak.
– Hobbid?
– Például a tánc. Kolozsváron veterán táncházasnak számítok, s bár manapság egyre kevesebb idő jut erre, időnként elmegyek a nagyobb találkozókra, és drukkolok a fiataloknak. Másik hobbim a természetjárás. Volt az életemnek egy része, amikor bakancsra cseréltem a nyakkendőt, és nagyon sokat jártam a hegyekbe. Most is ezt teszem, ha lehetőségem adódik, ez mindig feltölti az embert, és az egészség szempontjából sem elhanyagolandó.
– A színház aligazgatójaként milyen céljaid, terveid vannak?
– Kezdetben úgy gondoltam, legalább három hónapra lesz szükségem ahhoz, hogy átláthassam az intézmény teljes működését. Ezen túl vagyok, és valóban tudok már döntéseket hozni bizonyos helyzetekben, de ahhoz, hogy lényegbevágó ötleteket, terveket tudjak megfogalmazni az intézmény működésével kapcsolatosan, egy kicsit több időnek kell eltelnie. Egy művészeti intézmény vezetését nem lehet könyvekből megtanulni, egy színház működésében akár az is fontos tényező lehet, hogy rámosolyog-e reggel a kapus a színészre, vagy sem. A színházi alkotást gyakran ezek a megfoghatatlan emberi dolgok alakítják; egy színházi előadás nem úgy készül, mint egy konkrét termék, ahol pontosan le lehet mérni, hogy mennyi deszka, hány csavar kell hozzá. Az előadás sikerének, sikertelenségének olyan mély pszichológiai összetevői lehetnek, amelyeket gyakorlatilag ki sem lehet elemezni. Az a célom, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsam ahhoz, hogy minél többen találkozhassanak előadásainkkal, és hogy mindig a legmagasabb színvonalon tudjon megtörténni az, amit így neveznek: a pillanat művészete.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR
A Színházi tükör támogatója
a Salvia patika
