Tadic legyőzte ellenfelét, s világosan látszik, hogy második államelnöki mandátumában a vajdasági magyarok erősítették meg, Pásztor István szavazói. Persze, más kisebbségiek is, bunyevácok, montenegróiak, románok, szlovákok, tartván attól, hogy Nikolic győzelmével visszajöhet a milosevici világ, amikor Szerbiát nem csak szankciókkal, de kemény bombázásokkal büntette meg a nyugati világ. Pásztor István egymagában több mint százezer szavazatot ,,adott" Tadicnak, s ez bőven elég volt a törékeny győzelemhez, aminek az ázsiója akkor értékelődik fel igazán, ha tudjuk, hogy ellenfele a tisztán szerb területeken kényelmesen győzött. Tadic második elnöki mandátumát tehát a belgrádi demokratáknak és a Vajdaságnak köszönheti, s ezt illene valahogyan megköszönni és méltányolni.

Tadic első győzelmi nyilatkozatában eléggé lelkendezve beszélt Szerbia demokratikus elhivatottságáról, európai kötődéseiről. Bár így lenne, de ezt azért nehéz látatlanban elhinni egy olyan országról, mely: 1. nem képes elismerni egy kilencven százalék feletti arányban más etnikum által lakott tartomány függetlenséghez való jogát, 2. mindmáig képtelen volt együttműködni (vagy nem is akart!) két háborús bűnös, két szörnyeteg, Mladic tábornok és Karadzic népvezér kézre kerítésében, 3. nem adja meg a soknemzetiségű, még Tito által biztosított autonómiát annak a Vajdaságnak, mely az állam húzóereje lehetne, ha hagynák, 4. eltűri a szerb sovinizmus időszakos fellángolásait a vegyes lakosságú területeken, s a menekülő szerbek letelepítését a vajdasági magyarok kárára próbálja megoldani, szembefordulván minden nemzetközi normával... Folytathatnánk az ötödik, hatodik, sokadik fenntartással is, de ez pillanatnyilag felesleges, most az az érdekes, hogy a koszovár albánok elkerülhetetlen függetlenségi nyilatkozata pillanatában hogyan fog cselekedni a zsugorodó — de normális határai közé még mindig vissza nem vonult — Szerbia. Háborút indít Koszovó ellen, lenyeli a békát, s kimenekíti szerbjeit az új államból? Más lehetősége nincs, de mindkét változat tragikus és megmagyarázhatatlan lehet számára is. Ha netán fegyveresen lép fel, nem csupán a koszovói albánok fegyvereseivel találja szemben magát, hanem az ENSZ erőivel is, melyek most a térséget ellenőrzik, s az ő megtámadásuk az előzőnél akár egy masszívabb NATO-bombázást is indokolna. Ha ,,kimenekítik" a tíz százaléknál kevesebb szerb lakosságot, akkor mit kezdenek vele? Újra magyar településeken ,,honfoglaltatnak" ezekkel? Drámai kérdések, melyekre egyetlen válasz lenne lehetséges: a köldöknéző szerb nacionalizmus és gőg feladása.